G. Merva Mária (szerk.): '48 kultusza (Gödöllői Múzeumi Füzetek 4. Gödöllői Városi Múzeum, 1999)

Szűcs György: Az 1848-49-es emlékművek és az aradi Szabadságszobor

lehetne, rajta keresztül a múlt és a jelen, az egymást váltó főhatalmak viszonyának tanulságos, sajnos nem egyedi jelensége idézhető fel. 1867. augusztus elején, Ferenc József megkoronázása után két hónappal országos dalünnepélyt rendeztek Aradon. Már jóval korábban elterjedt a hír, hogy a városba érkező vendégek meg akarják látogatni az 1849-ben kivégzett tábornokok vesztőhelyét. Barabás Péter, a későbbi képviselő, Barabás Béla apja, kiásott az udvarából egy éppen tizenhárom ágú eperfát, lenyesett csonkjaira a vértanúk neveit feltüntető papírlapokat tűzött, majd felállította azon a helyen, ahol a szabadságharc kilenc tábornokát felakasztották. Hatalmas tömeg gyűlt össze a spontán gyászünnepélyre, hazafias beszédek hangzottak el, melyeken a résztvevők annyira felbuzdultak, hogy emlékként kis darabkákat törtek le a fáról. Alig negyedóra múltán csak az erősebb ágak maradtak épek. 1871-ben aztán az aradi honvédegylet kezdeményezésére egy négyszögletű kő került ide, majd három évvel később egy gúla alakú kőoszlopot emeltek. A végleges, ma is álló obeliszket 1881. október 6-án avatták fel, amelyet 1885-ben jeles francia írókból és művészekből álló küldöttség koszorúzott meg, köztük Ferdinand Lesseps építész, Francois Coppée író és Tony Robert-Fleury festőművész.

1

4 A várárokban főbelőtt négy tábornok nem kapott külön emlékjelet. A kiegyezés éve felszabadította az addig elfojtott érzelmeket, az emberek kezdtek átmelegedni a hosszú, fagyos hallgatás után. Ferenc József osztrák császár és magyar király igyekezett méltányolni a nemzet érzékeny lelkületét: az Arad városában felállítandó immár országos emlékmű elkészüléséhez - közvetve - a királyi pár is hozzájárult, ugyanis a koronázási ajándékot a „volt honvédek árvái, özvegyei, munka- és keresetképtelenné vált rokkantjainak a fölsegélyezésére" ajánlották fel. Az ország pedig elfogadta „igazi jó atyjától" a konszolidációt jelentő kéznyújtást, hogy minél lelkesebben vethesse bele magát a megvalósult szabadság illúziójába. „Ő Felségeiknek örök dicső tette levette az emberek nyelvéről a zárat és most már országszerte arról is mertünk beszélni, a miről eddig csak négy szem között, vagy kipróbált barátok körében is csak nagy óvatosan szólottunk. Hátha a falak is hallgatóznak?!" - idézte fel a kort Szöllőssy Károly, aradi polgári iskolai igazgató.

1

5 Hiába volt a királyi gesztus, tíz év alatt csak 52.501 Ft gyűlt össze. A következő években az aradi szoborbizottság, a honvédegylet és a fővárosi „szoborérem" bizottság hatékonyabb munkát végzett. Pályázatot írtak ki, amelyre 14 pályamű érkezett. A bírálóbizottság tagjai Atzél Péter főispán és Salacz Gyula polgármester vezetésével Pulszky Ferenc, Ráth György, Engel József, Hegedűs Kandid, Keleti Gusztáv, Than Mór, Steindl Imre és Pasteiner Gyula voltak. A bizottság „A haza minden előtt" jeligéjű pályázatot találta a legjobbnak. A második a „Dulce et decorum", a harmadik „Az önfeláldozás" lett. Az első pályamű Huszár Adolf szobrászművész nevét takarta. A második tervet Feszi László, a harmadikat a Feszler Leó-Eisenzopf Ferenc páros készítette.

1

6 Huszár a 250 körmöci aranyat 102