Erdősi Péter - Majorossy Judit: Kép, önkép, múltkép. Fejezetek Szentendre történetéből. Tanulmánykötet - A Ferenczy Múzeum kiadványai, A. sorozat: Monográfiák 4. (Szentendre, 2014)
II. rész - Erdősi Péter: Epilógus: A múlt és a látvány
Erdőst Péter: Epilógus: a múlt és a látvány 141. kép Szentendre ábrázolása öt templommal Carolus Josephus Liptay térképén (Mappa), 1762 (MNL OL T, SÍI No. 42/a) 148. kép Szentendre mezőváros ábrázolása három templommal egy Ruttkay Mihály által készített (Specialis delineatio) térképen, 1765 (MNL OL T, SÍI No. 42/2) nevezetesebb város volt”, mint a szerző korában, a 19. század derekán.7 A historizáló jelentésadás Fényesnél megcsillanó lehetőségétől azonban még hosszú az út odáig, amíg majd a templomtornyok rajzolják ki immár szimbolikus erővel is a város horizontját. A 18—19. századi építészet csak érintőlegesen jött szóba, amikor 1877-ben, majd 1881-ben Arányi Lajos (1812— 1887), az archaeológiával is foglalkozó természettudós összeírást közölt a pilisi járás régiségeiről. Számos kortársáéhoz hasonlóan az 6 érdeklődése is a magyar középkorra összpontosult, ritkán terjedt túl a reneszánsz korán. így a szerb templomok keletkezésük koránál fogva nála nem kerülhettek a legfontosabb művészettörténeti emlékek közé - a barokk a korabeli felfogásban még elfajzott reneszánsznak minősült -, és inkább nemzetiségi besorolás szerint, a szerb nemzetiséghez tartozó épületekként szerepelnek. Nem annyira építészeti jelentőségük, mint inkább a berendezésük keltette fel Arányi figyelmét. A látottakat a szerb lakosság lélekszámának csökkenésével összefüggésben kezelte, és durva hangnemű, áltudományos magyarázatot adott a népesség fogyására: „A szerbek a mi, hozzájuk képest éjszaki, éghajlatunkhoz nem bírnak szokni, és mindenhelyt, kivétel nélkül fogyton fogynak, [...] lassan elcsenevészednek, és falkánkint halnak ki.”8 Azzal már nem foglalkozott, vajon a szerbek hogyan dacoltak a zord éghajlattal majdnem kétszáz éven át. A szerb népesség fogyása egyike volt a diaszpóra történeti emlékeit programszerűen kutató Gavrilo Vitkovic (1829-1902) motivációinak.9 Az „elmúlás” és a „nosztalgia” tematikáját Jakov Ignjatovic (1822-1889) és Pavle Sofric (1857-1924) munkái kapcsán kötetünkben Kende Tamás részletesen elemezte. E helyen csak azt a hozzávetőleges időbeli együttállást jelezném, amely Ignjatovic és Jókai Mór (1825-1904) Szentendre-reprezentációit egymáshoz közel hozza és felveti az összehasonlítás lehetőségét. Jókai a 18. századi mezővárosi szcéna ábrázolására nem tett erőfeszítést. Ignjatovic a maga mögött hagyott Szentendrére tekintett vissza műveiben, amelyek jóval pontosabb lokális tudást hordoznak, mint az e tekintetben felületes Jókai regénye, afféle néprajzi tárházak és társadalomrajzok, persze nem egyszer a múlt megszépítő idealizálásával. Ha a régiségbúvárok a 19. század utolsó harmadában még nem is mutatnak különösebb érdeklődést Szentendre mezőváros emlékei iránt, más szerzők szövegeiben azért még felértékelődhetnek a városkép részeként. Ennek nyomait észleljük a korszak néhány nagyszabású, tudományos vagy politikai indíttatású vállalkozásában. E szerzők munkái magasabb szinteken készültek, birodalmi, országos, megyei keretben közölték ismertetésüket Szentendréről. Náluk már megjelenik a város belső magjának karaktere, jellege, látványa. A 19. század utolsó harmadában, a 20. század első évtizedében jelennek meg sorra ezek az írások, az 1876 és 1910 közötti időszakban, amikor Szentendre mezővárosból rendezett tanácsú várossá válik, s egyúttal a válság tüneteit érzékeli. 7 Fényes 1851: II. 95. 8 Arányi 1877; Arányi 1881: xxvii. 9 Medakovic-Davidov 1982: 19-22. 221
