K. Peak Ildikó et al.: Salgótarjánról diákoknak (Salgótarján, 2014)
A modernizálódó Salgótarján
A modernizáció alapja: az ipar Az 1947-1949 közötti hároméves tervet a bányászat extenzív fejlesztésének kezdő időszakaként is jellemezhetjük. Sorra nyitották meg az új szénbányákat a nógrádi szénmedencében is, s mivel a gépesítés hiányából adódóan kellett a termeléshez nélkülözhetetlen munkáskéz, egyre több tapasztalatlan, a mezőgazdaságból szakmát váltó új dolgozót alkalmaztak. A korszak a „széncsaták" klasszikus időszaka is volt, mivel a hazai iparnak egyre több szénre volt szüksége, és ezt munkaversenyek indításával tudták biztosítani. (A nógrádi széncsaták hőseinek emléktáblája a jelenlegi Egészségpénztár épületének falán található.) A széncsaták hősei, a bányász élmunkások és a Kossuth-díjjal kitüntetett bányászok is tisztában voltak azonban azzal a ténnyel, hogy a nógrádi szénbányászat csillaga leáldozóban van. A bányai vezetés által 1948-ban az ipari kormányzat elé terjesztett emlékirat már a salgótarjáni szénmedence válságát is jelezte. „Köztudomású, hogy a salgótarjáni szénmedence régi piacképes szenei elfogytak. Semmi sincsen már a híres salgótarjáni, baglyasi szénből, a bányászat ezek a helyén már csak a régiek által műre nem valónak minősített és visszahagyott alsó padokban tengődik... Azonban ez a maradék szénvagyon is kifogyófélben van... Ellenben itt van a 80 éves múlttal rendelkező öreg bányászat minden terhes hagyatéka, itt van a jól képzett bányász munkástörzs, s az ezen törzsnek kijáró szociális, elsősorban további munkát adni köteles gondoskodás kötelezettsége... Ilyen körülmények között joggal mondható válságosnak a szénmedence helyzete, de bizonyos az is, hogy olyan nemzetgazdasági és szociális problémát is jelent, melynek megoldása el nem hanyagolható, el nem odázható, s meg nem kerülhető óriási megrázkódtatás nélkül." Az 1960-as évek elején megjelenő és a hatását éveken át tartósan érvényesítő szénbányászat visszafejlesztése komoly társadalmi, szociális és gazdasági feszültségeket okozott. Az extenzív iparfejlesztés nagyszámú munkaerő-igénye konzerválta Salgótarján társadalmát, legnagyobb számú társadalmi csoportja továbbra is a munkásság maradt. Foglalkoztatási kultúráját az jellemezte, hogy viszonylag kis számú szakmunkásréteg, több betanított munkás és segédmunkás dolgozott az iparban. Az 1960-as évek első felétől a város gazdasági struktúrájában végbement változásokkal egy időben megkezdődött a modern Salgótarján kialakítása. Az ipari üzemek rekonstrukciója, új ipartelepek létesítése mellett jelentős számú lakás építésével új lakótelepek keletkeztek. A megyeszékhelyi funkció ellátásához az 1945 majd 1956 után jelentékeny veszteségeket szenvedett értelmiség számának gyarapítása vált szükségessé. Ugyanakkor elegendő szakembert követelt meg az üzemek rekonstrukciója és a városépítés megindulása. A gazdaság és a kulturális létesítmények működtetése nagyszámú szakember: mérnök, közgazdász, pedagógus, jogász, orvos, népművelő munkáját igényelte. A gazdasági fellendülés velejárójaként bekövetkezett népességgyarapodás hatására a város lakossága az 1980-as évekre megközelítette az 50 000 főt. Emellett D0RNYAY BÉLA MÚZEUM I 23
