Bagyinszky Istvánné - Szvircsek Ferenc (szerk.): Értékek és konfliktusok. Salgótarján és Nógrád megye kulturális élete a hatvanas években. Történeti tanácskozás Salgótarján, 2004. október 25. (Salgótarján, 2005)
Csongrády Béla: A művészeti élet változása és tükröződése a megyei sajtóban
Értékek és Konfliktusok Ludovit Fulla vagy Julius Szabó. Tóth Elemér a november 14-i Nógrádban mutatta be né- hányukat. A Palócföld 1967/1-es számában Czinke Ferenc egy másik salgótarjáni szlovák kiállítást méltatva elemezte Dusán Zapletal grafikus és Karol Dubravszky szobrász műveit. A kiállításcserék évekig folytatódtak, az egyik jeles alkalom Czinke Ferenc és Lóránt János nagyszabású közös tárlata volt Besztercebányán 1971-ben. Ha néhány év késéssel is, de létrejött a salgótarjáni művésztelep is, és a munkahelyi, iskolai galériák hálózatának fokozatos kialakításával nemcsak a kiállítások száma nőtt meg, hanem értelemszerűen bővült, megsokszorozódott hatókörük is. Szinte szó szerint valósult meg a határozat elvárása a megyeszékhely köztereinek és közintézményeinek színvonalas szobrokkal, muráliákkal való gazdagításáról. Annyira közismert, hogy jószerivel felesleges példákat mondani arra, hogy hány országos élvonalbeli alkotó melyik munkája került akkoriban ide, szinte a szobrok városává avatva Salgótarjánt. Somogyi József Kos- suth-díjas szobrászművész Fő téri felszabadulási emlékművét csak azért említem, mert a Palócföld 1967/4-es számának címlapján látható az emberpár a galambokkal és a műmelléklet is ezt mutatja be Czinke Ferenc lírai szövegével, prózaversével, amely a következők szerint fejeződik be: „Emlékmű - az éhségmenetből nőtt fegyveresek és fiaik, az új városalapítók, / a győzelmet hozó és vérrel szabadságot hozó csillagos katonák / örök nagy emléke és mementója. / Kegyelet azoknak, akikért az érc csengése szól, / Jószerencse azoknak, akik örökükbe léptek!” S bár e gondolatsorral manapság már sokan nem értenek egyet, a mű általános szimbolikája és kvalitása miatt joggal élte túl a rendszerváltást és ma is éke a Fő térnek, amelynek építészeti értékeiről Kass János grafikus- művész aligha véletlenül nyilatkozott oly találóan a Palócföld 1968/1-es számában, bár nyilván már akkor sem általános egyetértés kíséretében: „Salgótarján a legszebb itáliai város- és térélmények nagylélegzetű együttesével ajándékozza meg az utast... A tér, a három oldaláról körülfogott szürke és kvadratikus rend, ahol egy optimista falanszter kórusa zeng hatalmas nemet a gonoszra, gyönyörű fényes csengő igent a szépre, jóra, igazra, alkotóra, szeretőre és szeretettre s az alkotásra magára, mert csak az alkotás lehet az igaz, a megváltó, a sárból, füstből kiemelő, az IGAZSÁG.” A képzőművészet azonban nemcsak tárgyként hanem alanyként is jelen volt a lapokban. A rajzok, grafikák, metszetek önálló alkotásként, vagy - mint említtetett - illusztrációként voltak láthatók a Nógrádban, persze a kor nyomdatechnikai színvonalát és a helyi adottságokat is tükrözvén, sokszor elég nehezen élvezhetőén. 1965 első negyedévében például a helyiek közül leggyakrabban Bojtor Károly, Czinke Ferenc, Gonda Zoltán, Iványi Ödön, Mustó János, Pataki József, Radics István képei, rajzai jelentek meg, a későbbiekben viszonylag sokszor szerepeltek a balassagyarmati Farkas András és Réti Zoltán munkái is. A június 6-i lapszám tette közzé Czinke Ferenc mozaiktervét, amely a későbbiek során a megyei pártbizottság székházában került megvalósításra. (E mozaik részletei a Palócföld 1965/1-es, felszabadulási emlékszámának első és hátsó borítóján is helyet kaptak.) Az is elő-előfordult, hogy a lap fotósa - ekkoriban Koppány György - önálló kompozícióját közölték. Ez történt egyebek között -1965. február 28-án is, a „Modern kerámia”, június 6-án a „Palóc menyecske” vagy augusztus 20-án, a „Fiatalok” című zsánerfotó esetében. A Palócföldben az vált gyakorlattá, hogy egy-egy művész úgymond bemutatkozott valamelyik lapszámban - mint Lóránt János esetében már jeleztem - és ennek megfelelően üyenkor a képmelléklet reprodukciós anyaga az illető alkotásai51
