Szvircsek Ferenc: Bányászkönyv (Salgótarján, 2000)

5. A NÓGRÁDI SZÉNMEDENCE BÁNYÁSZATÁNAK MUNKAERŐ KÉRDÉSE 5.1. A társadalmi struktúra változásai a barnakőszén-bányászat hatására Megyénk barnakőszén-bányászatának múltja mind a kutatások, mind a gyakorlati bányaművelés tekintetében sok hasonlóságot mutat az országos fejlődéssel. A fejlődése során azonban eltérő vonások is tapasztalhatók, így jóval előnyösebb adottságokkal rendelkező területeken a barnakőszén bányászat termelése kisebb megszakításokkal folyt napjainkig. Vele szemben Nógrád az állandó kutatás-feltárás és felhagyás, azaz a vándorbányászat tipikus területe volt. Mindig újabb területek birtokbavétele következtében nem alakult ki egy területen folyamatos üzemvitel, mely a munkaerőkérdést is sajátos módon oldotta meg. Az 1848-as áprilisi törvények értelmében szabaddá vált jobbágyság helyzetét a kiegyezés időszaka után kialakult birtokviszonyok határozták meg. Mint Szabó Béla írta:,A feudalizmus széthulló keretei lehetővé tették, hogy a volt jobbágy és zsellér elhagyhassa a kilátástalan nyomort adó falut, ősi földjét". A jobbágyfelszabadítás végrehajtása nem jelentette a jobbágyság helyzetének alapvető megváltozását, mert Nógrád továbbra is a nagybirtok hazája maradt. 1870-ben 38137 birtokos élt a megyében, ebből 5 holdnál kisebb területen 27 810 birtokos gazdálkodott. A birtokosok 70%-a reménytelen, kilátástalan helyzetből indult el a tőkés mezőgazdaság kiépítésének útján, a minimális megélhetést is alig nyújtó törpebirtokok kialakításával. A 65 320 mezőgazdasággal foglalkozó lakosból csak 27 024 élt a birtokából, 21 778 cselédeskedett, 17 882 pedig mezőgazdasági napszámosként tartotta fenn magát. Mátraszelei adatközlők (1956) emlékezete szerint: .Akinek volt egy kevés földje, az ősszel télire betakarított és utána elment dolgozni a bányába (...) Akinek kevés földje volt az elment, sok volt az adó, eladtak mindent, mentek a bányába. Olyan is volt, aki csak télen járt bányába, nyáron itthon dolgozott a földdel". Homokterenyén is hasonló volt a helyzet, „...jártak bányába,... 12 hold földünk volt. Aratáskor mindig hazajött 1-2 hónapra, de akkor is, ha valami sürgős dolog volt, olykor siktát cserélt és nappal itthon volt". 1873-ban még úgy tartották, hogy „Nógrád afaekék és fatengelyes kocsik" hazája. A nagybirtok árnyékában a földtől elzárt és az adóterheknek kitett parasztság útja egyenesen vezetett a „bányák sötét mélyébe", miután a filoxéra utolsó jövedelmi forrásától is megfosztotta. A bányákban és ipari üzemekben kétlakiként nem vált kezdetben szakmunkássá, elhelyezkedésüket a tömeges jelentkezés, valamint a besztercebányai bányakapitányság területéről toborzott szakképzett „hévérek" érkezése is gátolta. (Belitzky János kutatásaiból tudjuk, hogy a kezdetekben a bányászoknak a zöme a selmeci, körmöci és szepesi bányavidékekről került a szénmedencébe. 1862-ig itt dolgozott bányamunkások zömmel ércbányászok voltak korábbi munkahelyükön. Letelepedésük szerint 1848-tól Zagyván és Inászó-pusztán voltak nagyobb számban, 1854-től Andrásfalván, 1855-ben Alsópálfalván, 1858tól Baglyasalján és Salgótarjánban tűntek fel ezek a bányászok.) 1912-re a mezőgazdasági birtokosok száma lecsökkent 21 152-re, mivel az 5 holdnál kisebb földön gazdálkodók 75%-a tönkrement. A megye birtokos parasztságából családtagokkal együtt mintegy 70 000 ember vált agrárproletárrá. Ezek a paraszti gazdaságból, cselédsorból kiszorultak váltak a bányák, ipari üzemek munkaerő tartalékaivá. Az agrár proletárok a salgótarjáni szénmedencén kívül az ózd-borsodnádasdi iparvidéken, a Sajó völgyében, valamint Heves megye északi részén elterülő szénvidéken, az egercsehi bányánál találtak munkaalkalmat. Ugyanilyen lehetőséget kínált a hatvani cukorgyár, a diósgyőri vasgyár is. A társadalom foglalkozási szerkezetének átalakítása a salgótarjáni bányavidéken, valamint az ózdi iparvidéken jellegzetes, mert a munkásság nem itt alakult ki szerves fejlődés révén, hanem zömmel ide toborozták. Kezdetben a paraszti tömegek mellé hoz73