Szvircsek Ferenc: Bányászkönyv (Salgótarján, 2000)
jogait. 20 Jansen kőbánya tulajdonosként szerepelt, Koch Antal nem egyszerű vállalkozó volt, hanem a besztercebányai kereskedelmi és iparkamara elöljárója, bányatanácsos. Koch már 1860-ban kutatási engedélyért folyamodott. Felesége, Radvánszky Piroska, Radvánszky Antal Zólyom megyei alispán leánya, Somoskőn kívül Cereden is rendelkezett földbirtokkal. Koch Antal 1870-ben hunyt el, özvegye haszonélvezeti joggal rendelkezett. Örökösei - mivel gyermekük nem volt - a Radvánszky család tagjai voltak. A somoskőújfalui Pogány-vár dűlőben „finom bortermő" helye volt Koch Antalnak. 21 A szénbányászkodás helyi lehetősége tette lehetővé a nyersvasat feldolgozó gyár letelepedését Salgótarjánban és a nagykiterjedésű bányászatának megvalósítását Salgó hegy térségében. A kiegyezést követő évek ipari fellendülése tette lehetővé a Salgótarjáni Vasfinomító Társulat vasgyára alapjainak lerakását. Elő-feltétele volt a nógrádi szén jelenléte, a bányászatának megkezdése, valamint az átadott Pest-Salgótarján közötti vasútvonal, melyet tovább építeni szándékoztak Besztercebánya felé. A gömöri kohótulajdonosok (Glos Artúr, Latinak Miklós, Schmidt Ottó, Szontágh Pál) gr. Andrássy Manóval az élen 1867-ben kötöttek szövetséget. Ehhez Perimutter és Schopper pesti vas kereskedők csatlakoztak és 1868-ban 1,2 millió forint alaptőkével vasipari társulatot hoztak létre. Az alapítók elhatározták, hogy a létesítendő vasfinomítóban technikailag korszerűbb berendezésekkel, a korábbiaknál nagyobb mennyiségben és gazdaságosabban, egyenletesebb és jobb minőségű kohászati félkész és késztermékeket fognak termelni, ezáltal függetlenítik magukat az előzőekhez hasonló piaci dekonjuktúráktól. Ugyanakkor megszüntetik a gömöri kis kohók mellett működő vashámorokat és pörölyöket. A gyár felépítéséhez a társulat megvásárolta Szilárdy Erzsébettől Salgótarján falu központjától északi irányban a Pécskő és Kucor(d) hegyek között kiszemelt, mezőgazdasági müvelésre alkalmatlan területet. Ugyanekkor megvette a Salgó-hegy oldalain elterülő szénterületet (Salgó, Eresztvény, Medves, Vecseklő) és a szén feltárását 1869-ben - a gyár építésével egyidőben - meg is kezdte. A bányaüzemet kezdetben a gyárral három külszíni szállító sikló és lóvontatású szintes kisvasúti pálya kapcsolta össze. 1871. november 19-én került sor az üzemeltetés ünnepélyes megkezdésére, amikor is a társulat első elnöke, gróf Andrássy Manó ünnepség keretében a megjelent előkelőségeknek és érdeklődőknek bemutatót rendezett. A gyártmány választék bővítését a gyár vezetősége állandóan fontos feladatának tekintette. 1881ben már hidegen alakított huzal és szeggyártás is folyik az üzemben. Erre az időpontra esik a Salgótarjáni Vasfinomító Társulat és a Rimamurányi Vasfinomító Egyesület fuzionálása. Az egyesülés után a közös vállalkozás a Rimamurány-Salgó-Tarjáni Vasmű Részvény Társaság nevet vette fel. Az új rt. igazgatósága Salgótarjánt választotta székhelyéül. A felszabadulást követően a Salgótarjáni Acélárugyárat 1947. január 1-én államosították és a Nehézipari Központ irányítása alá helyezték. 1950-től Salgótarjáni Acélárugyár elnevezéssel a Kohóés Gépipari Minisztérium Vaskohászati Igazgatósága felügyelete alatt. 1968-tól Salgótarjáni Kohászati Üzemek név alatt működött. 1989-től több kisebb vállalkozás alakult a gyárból, majd 1993-tól a nagy múltú gyár megmaradt egysége Salgótarjáni Acélgyár Rt. nevet vette fel. 22 A társulat által megvásárolt jogok Szilárdy és Koch Somoskőhöz tartozó Medves-pusztai bányájának és Salgó-Eresztvény-Medves-Vecseklő határának szénfeltárását biztosította. A bányászati feltárások 1869-ben kezdődtek meg külföldi, krajnai munkásokkal. A salgói bányaüzem régi és új tárói Salgótarján község területén, közel Somoskőújfalu határához, a Nagy-Salgótól (625 m) keletre húzódtak. 1870-től 1959-ig üzemeltek a salgói bányák, kezdetben a vasfinomító, majd 1881-től a RMSV Rt. kezelésében. 1946. október 1-től a MÁSZ Nógrád-Hevesi Bányakerületi Igazgatóság zagyvái kerületéhez tartoztak. 1944. december 31-ig a területből 66 110 000 q barnakőszenet termeltek ki, 1959-ig pedig további 80 800 000 q barnakőszén volt a termelés. A széntelep jellemzői hasonlóak voltak az SKB Rt. rónai, zagyvái, salgótarjáni üzemekben tapasztaltakkal. A salgói széntelepeket két 0,05-02 méteres agyagréteg három padra osztotta (talp, közép és főtepad). A kitermelt szén fekete színű, homályos fényű és a közberakódott palaréteg miatt tisztátlan volt. Fűtőértékének középértéke 3700 kalória Kalecsinszky szerint. A salgói bányák 543
