Szvircsek Ferenc: Bányászkönyv (Salgótarján, 2000)

nen nyílt a Hunyadi utca (Bartók Béla utca), melyben a bányatisztviselők lakásai között állt a vendégszálló, a társulati elemi iskola (helyén ma irodaház van), az orvosi rendelőintézet. Itt volt a tiszti otthon is (1920-21.) Az utca a városi mozinál emelkedővel torkollott a Karancs utcába (ma itt a távolsági autóbusz-pályaudvar áll.) A volt igazgatói lakásban ma óvoda működik. A Trianon után bekövetkezett bányaközigazgatási változás következtében Salgótarján bányakapitánysági székhely lett 1922-től. A Tarján-patak mellett épült fel a salgótarjáni m. kir. bányakapitányság épülete, melybe 1924. november 4-én költözött a besztercebányai bányakapitányság jogutódja. Az épület átalakítva a Nógrádi Szénbányák Vállalat igazgatósági épületéhez csatlakozott. Napjainkban lakóépületként funkcionál. A „Szénbányák" irodaépületében az APEH Nógrád Megyei Igazgatósága található. A város déli részén, a Fő-utcából kelet felé nyíló Forgách-utca a szénbánya egy másik, korai telepére vezet. 1945 után Csizmadia Sándor utca és telep volt a hivatalos neve. Itt voltak városunk területén az első bányák (Ó-vagy 1. sz. akna, amit később Emma-aknának neveztek, a 2. sz. más néven „Zweierka"-akna, Forgách-akna.) Az itteni bányatelepet gr. Forgách Antalról nevezték el, aki 1868-1881. között az SKB Rt. elnöke volt. Kelet felé továbbmenve az 1910-ben keletkezett Somlyóbányatelepre jutunk. Ma a városlakók hobbikertjei találhatók a Somlyó-hegy oldalában. Ugyancsak a város déli részén állt Salgótarján régi „Indóháza", nagyállomása, melyet még a vasútvonal 1867-es átadásakor építettek meg. A Fő utcából nyugatra nyíló Állomás utca vezetett a pályaudvarhoz. Itt volt a régi Badacsony-szálloda is. A Nagyállomás 1939-től „Salgótarján-Külső pu." A salgótarjáni Fő tér ún. „Kis állomása" 1939-től „Salgótarján"-ként szerepelt. A „nagyállomásként" ismert személy- és teherpályaudvarral szembeni Szilas-tetőn (323 m) nyugat felé nyíltak a régi Jakab-tárók, melyek szintén az első bányák sorába tartoztak. A régi állomásépületet lebontották, helyette új állomásépületet találunk. A hajdani barnakőszén-bányák és munkásaik lassan elköltöztek Salgótarjánból és környékéről, mert a barnakőszén elfogyott. Annak ellenére, hogy a súlypont dél felé tolódott, a kibányászott mintegy 900 millió mázsa barnakőszén szilárd alapot biztosított Salgótarjánnak, mint iparvárosnak és az ország egyharmadát villamos energiával ellátó központnak. Ezért írhatta le a következő sorokat Szabó Zoltán 1938-ban: „A párás nógrádi tájban, ahol régen várromok álltak és szép botokat faragtak a pásztorok, ma sima modern házak épülnek és az utolsó félszázadban egymás után nyíltak meg a hegyek... A házak lassanként polgári formákat öltenek, kémények füstjéből szalagok szállnak a dombok fölött és iparvasutak zörögnek fénylő síneken. A táj, amelyben valamikor a paraszt-ház szemérmes szegénysége és ildomos jómódjajelezte a nép életét, most szélsőségekkel tele. Villák vannak benne és barakkok, virágoskertek és kopott fűszálakkal teli körülkerített nyomorult föld... Ha megállsz az új telepek sétányain, valami kispolgári Rózsadombon érzed magad, ha a barakkok között jársz, valami hatványozottan reménytelen, színtelen és kopott periférián, ahol szürke minden, a ház, az ember, a pocsolya, a sár és a levél. " A megyei barnakőszén-bányászat a II. világháború előtt bizonyos fokig idénybányászat volt. Gyakorlatilag csak a nagyobb kőszénbányák mellett épültek kisebb-nagyobb kolóniák, míg a legtöbb bánya mellett ideiglenes, favázas, deszkafedeles, salakkitöltéses barakkok épültek. Ezek toborzott munkások elhelyezésére, részben a bányánál állandó jelleggel dolgozó iparosok elhelyezésére szolgáltak. Erősen elavult, lakásnak nem nevezhető építmények voltak, melyek lebontása és helyükre új házak építése aktuálissá vált az államosítás után. A központi bányászvárosnak kijelölt Nagybátony újabb gondot okozott, a munkaerő szállítás megoldatlansága következtében ismét helyi jellegű kolonizálás lett előnyös és célszerű. 1946 után a bányászattal össze nem forrott, azt csak átmeneti életcélnak tekintő, igen nagyszámú kolonizálatlan munkások fluktuálása 20-25 százalékos volt, ami a létszám nagyfokú kicserélését eredményezte. Egy 1944-ben készített bányai lakások összesítő kimutatása Salgótarján kolóniáinak lakásviszonyait hűen mutatja be: 502