Szvircsek Ferenc: Bányászkönyv (Salgótarján, 2000)
Antal ügyvéd képviselte Füleken, a Pongyelokon (Gömör és Kis-Hont megye) élő Jankovich Erzsébet nevében. Szilárdyné azonban hasonló lépésre szánta el magát, s testvérei birtokrészét lefedette zártkutatmányokkal, ami később perek sorát indította el. Windsteig Georg a bécsi „Sechshaus" elővárosából származó vállalkozó volt, aki a megyei útépítkezések révén került Nógrádba. A három nővér pereskedése alatt Brellich János 1859. augusztus 24-én szénkiaknázási egyezséget kötött Jankovich Helénával és Antóniával. Ennek révén kért Antónia bányatelek is megosztásra került. Ugyancsak ebben a szerződésben kötöttek egyezséget Jankovich Miklós kazári birtokossal a területe alatt található széntelep megkutatására. Jankovich Erzsébettel férje, Szilárdy Ödön akarata szerint nem tudtak egyezséget kötni. Brellich János is típusa volt azoknak az iparlovagoknak, akiket az Európa szerte meginduló vasútépítkezések termeltek ki. Egyszerre játszotta a bányaszakértőt és a vasútépítő mérnököt. Jó érzékkel találta meg azokat az embereket, akik segíthették tervei megvalósulását. Szinte szélhámosként indította meg minden tőke nélkül vállalkozását, a Salgótarjáni Kőszénbánya Társaságot. A többi szereplő neve is ismerősen cseng: Wéber Alajos bányász, Münnich Károly bányász s Berg Adolf bányász több helyszínen is megfordult időszakunkban. A bányavállalkozók népes csapata 1860-tól tűnik fel Salgótarján környékén, s nyújtják be zártkutatmányok iránti kérelmüket. Közben kisebb bányákat nyitnak kutatási céllal: Baglyasalja, Somoskőújfalu, Karancsalja, Kazár, Vizslás, Zagyvaróna, Mátranovák, Nemti, Etes és Pálfalva községek határában. A rövid életű próbálkozások közül kiemelkedett a már említett Windsteig-Brellich-féle társulás, akiknek már 16 zártkutatmány volt birtokukban. A bányakapitánysághoz intézett 1860 évi üzemi jelentésükben írták le, hogy Kazár határában egy 16 öl hosszú (30,2 m) tárójuk volt üzemben s egy 8 öl (15,2 m) mélységű aknát is mélyítettek. Karancsalján 24 öl (45,3 m) hosszú táróban 3 láb vastag (0,93 m) széntelepet műveltek. Vizsláson 3 öl (5,67 m) mélységben 3 és fél láb (1,08 m) vastag széntelepet tártak fel. 17 A kapott engedélyek birtokában Brellich és társa két zártkutatmányt jelentett be a Jankovich birtokra. Ezzel robbant ki az ellentét a bányavállalkozók és Jankovich Erzsébet között. Az ellentétek elsimítását csak az 1864. november 2-án kötött szerződés tette lehetővé. Kezdetben Salgótarjánban a bányaüzem nem volt sikeres. A 8 „vájó" munkással rendelkező bánya csak 965 bécsi mázsa (540,4 q) barnaszenet termelt. Elsődleges oka a sokat emlegetett hozzáértő munkások hiányában keresendő. Ugyancsak gondot jelentett a felvevő piac hiánya is. Tevékenységüket ennek ellenére sem szüntették be, inkább a település szomszédságában Kazáron, Karancsalján és Vizsláson nyitottak újabb bányákat. A két vállalkozó keveset tartózkodott vállalkozásainak a helyszínén, a munkákat megbízottak irányították. 1860. március 22-én a besztercebányai kapitánysághoz Bécsből intéztek levelet, amelyben Wéber Alajost, mint bányagondnokot bízták meg ügyeik intézésével. Bejelentették, hogy bányáikat szervezetileg egyesíteni kívánják s a jövőben Salgótarjáni Kőszénbánya Társaság néven kívánnak szerepelni. Személyzetük a következőkből állt: Wéber Alajos bányagondnok, Meisl Lipót könyvelő, Schrantz József ellenőr. A társulat az eddig elhanyagolt tarjáni bányák nagyobb méretű fejlesztését tervezték annak tudatában, hogy a kitermelt szenet a rossz állapotban lévő utakon nem tudják majd elszállítani. Brellich János javaslatára vasútvonal kiépítését célozták meg. 1860. augusztus 31-én már Pestről küldték az újabb beadványt, amelyben részvénytársaság megalapítását szerették volna elérni. Az emlékirat jelenti a fordulópontot Salgótarján bányászatának történetében, mert részletesen leírják a szénelőfordulásokat, a bányarészvények felosztását, kalkulációt adtak a szénértékesítéshez. Az Emlékiratot (Gedenkschrift) 1860. november 11-én módosították azzal, hogy Salgótarján és Hatvan között lóvasút megépítése mellett Vác irányába is vasutat terveznek, de már gőzmozdonyos megoldással. Ugyancsak javasolták a „Salgótarjáni Szent István Kőszénbánya Részvénytársulat" megalakítását 876 ezer forint értékű részvény kibocsátásával. Brellich terveiben már korábban is szerepelt a gőzüzemű vasút gondolata, mert 1859 novemberében az első 270 kosár szenet (160 bécsi font=89,6 kg, azaz 242 q) küldött fel Pestre, hogy kipróbálják a „délkeleti vasutak próbajáratain". A kísérlet sikerült, bebizonyosodott, hogy a nógrádi szén nem rosszabb a stájerlak-aninai szénnél. A részvénytársaság alapításának fontosságát aláhúzta azzal, hogy a jóváhagyás után azonnal 432
