Szvircsek Ferenc: Bányászkönyv (Salgótarján, 2000)

mét előtérbe. Jól kokszolhatónak találták, de a szén további vizsgálata nem volt lehetséges, mivel a bányatérség víz alatt állt. 32 A kosdi területet még 1949-ben is számontartották, mint lehetséges bá­nyavidéket. Meisel János geológus 1949. május 10-én azonban azt a szakvéleményt adta, hogy a kitermelhe­tő szénvagyon olyan csekély, hogy a beruházási tőkét sem fedezi. 33 Vitális Sándor 1951-ben még adott egy szakvéleményt a területről, mely szerint 6-10 km 2 érdemi területen 40-70 millió q szén lehetséges, sajnos karsztvíz veszélyes területen. 34 Kosdtól északra, Csővár, Nézsa, Romhány vidé­kén a felszínen láthatók a felső triász mészkőrögök. A Csővár hegy, a Vas hegy és a Palkó hegy ol­dalán nagy felszíni kiterjedésben jelennek meg a felső eocén mészkövek, ezért feltételezték, hogy azok alatt is kifejlődött a középső eocén fornai fáciesű szene. Nézsa határában az alaphegység kö­zelében lemélyített fúrás talált is szénnyomot. A második kutatófúrás 300 méter mélységig még az oligocén üledékeken sem haladt át, amiért is a kutatást befejezték. 35 Jegyzet 1. Magyarország kistájainak katasztere. II. k. Bp. 1990.765-768. o. Pest megye műemlékei. Bp. 1958. 1. k. 465. o. Cserhát útikalauz. Bp. 1970.172. o. Börzsöny, Cserhát útikalauz. Bp. 1982.31-32., 34-36. o. 2. Koch Sándor: Magyarország ásványai. Bp. 1985.509. o. Nógrád megye. Bp. 1983.9. o. Szvircsek Ferenc: Bányászati tevékenység történetének vizsgálata az etesi bányavidéken. In: Museumi Értekező. 1985.10. o. 3. Vitális István: Magyarország szénelőfordulásai. Sopron. 1939.210. o. MÁFI. Adattár. С X. 73.1951. MÁFI. Adattár. С. X. 72.1949. 4. Losonc és Vidéke. 1905. február 5. Kalecsinszky Sándor: A magyar korona országainak ásványszenei. Bp. 1903.152. o. Ajtay Zoltán: Tanulmány a hazai paleocén-kréta szénmedencék karsztvíz adatairól. In: Bányászati és Kohászati Lapok. 1949.369. o. 5. Besztercebányai Kereskedelmi és Iparkamara jelentései. 1906.75. o. MÁFI. Adattár. С X. 42. Roth Flóris-Vitális István jelentése. 1933. május 2. Telegdi Róth Lajos: A Vác melletti Kösd községnél átfúrt eocénkorú széntelep. Földtani Közlemények. 1901.162.0. 6. MÁFI. Adattár. С X. 6. Hoffmann Richard jelentése. 1905. szeptember 29. 7. MÁFI. Adattár. С. X. 4.1900. 8. MÁFI. Adattár. С X. 42. Vitális István: 1939. im: 212.0. Noszky Jenő: A Cserhát hegység földtani viszonyai. Bp. 1940.27-28. o. Papp Károly: A magyar birodalom vasérc és kőszénkészlete. Bp. 1915.676-677. o. A bánya. 1914.29. sz. З.О. Szécsényi Hírlap. 1909. április 23. 9. Déry Károly: Magyar Bányakalauz. 1910.50. o. Bányászati és Kohászati Lapok. 1949.363. o. Bányászati és Kohászati Lapok. 1911. II. k. 775. o. Papp Károly. 1915. im: 677.0. Vitális István. 1939. im: 213.0. Besztercebányai Kereskedelmi és Iparkamara jelentése. 1913.85. o. 10. Déry Károly: Magyar Bányakalauz. 1914.57. o. 11. Vitális István. 1939. im: 213.0. 12. MÁFI. Adattár. С. X. 42. 198

Next

/
Oldalképek
Tartalom