Szvircsek Ferenc: Bányászkönyv (Salgótarján, 2000)

Nathauson Tádé, dr. Pásztor József, dr. Szabó Elemér, dr. Tószeghy István, Tószeghy Richard, Sarrade Francis, Schandl Gusztáv, Bössler Ernő tagokból állt.

19 Bányászatot négy kettős bányamérték nagyságú területen folytattak, miután 12 000 kh területre kötöttek szerződést. A terrágium mellett évi 1000 q szenet is adtak a tulajdonos egyháznak. A 120 méter magasságban létesített új szinten folyt a szénbányászkodás az édesvízi mészkő közé beágyazódott 0,1-0,3 méter vastag padban. Átlagosan 1 méter vastag széntelep került lefejtésre. A termelt szén fényes, fekete volt, kalóriája 5600-5700 értéket ért el. Minősége tiszta állapotban jobb volt, mint a tatai és dorogi normál barnaszén. A feltárt 5 millió mázsás szénvagyonból a számítások szerint 3 millió q volt a kinyerhető szén, napi 7-8 vagonos teljesítménnyel. A 300 l/perc vízhozzáfolyás veszélyeztette a bányabeli munkát. A 110 m tengerszint alatt veszélyes volt a munka. A sok meddő miatt a munkahelyek nem tudtak tiszta szenet termelni, ennek következtében minden megrakott 4 mázsás csille az osztályozás után csak 3 mázsa szenet jelentett. A napi 7,5 vagonos termelés 40 vájár, 80 csillés és egyéb földalatti munkás alkalmazását tette szükségessé. Mellettük 100 külszíni, ún. urasági munkás is dolgozott, akik közül 70 csak a válogatással foglalkozott. A 25 mázsás bruttó vájárteljesítményre 3,5 mázsa nettó termelés esett az összlétszámot tekintve. A kis teljesítményt a felkészületlen bányamunkásoknak és a hiányos gépészeti berendezéseknek tulajdonították, illetve az okok között szerepeltették még a kizárólagos elővájási műveleteket. A bánya szállítóaknája jó karban volt, három kazántelep szolgáltatta a gőzenergiát a szállítógépekhez, osztályozóhoz és a sodronypályához. A sodronypálya a bányát kötötte össze a váci vasútállomással. Az osztályozó 80 q/óra teljesítménnyel dió- és aprószenet adott. A bányatelepen 21 munkáslakás, 2 altiszti és 1 igazgatási épület volt. Mivel nem volt elektromos centráléja a bányának, a vitla és a szivattyú sűrített levegővel üzemelt.

20 A Naszály déli lejtőjére telepített Anna-akna 1922-ben 109 méterben dolgozott (mélysége 132 m volt) ott 0,3 m vastag széntelepet művelt. Három évvel korábban, 1919-ben egy másik aknát is terveztek lemélyíteni, amit a bányarendészeti szemle is javasolt Cselőte pusztán. Megépítésére azonban nem került sor. Kosdon, mikor 1925-ben felmérték a szénvagyont, már 4,8 millió mázsára becsülték. Munkásaik létszáma is növekedett: 1 mérnök, 1 pénztáros, 1 raktáros, 1 altiszt, 2 aknász, 40 vájár, 40 csillés és 40 külszíni munkás volt állományban. A 120 fős létszámot 3 gépész, 4 fűtő, 3 kocsis, 14 napszámos egészítette ki. Ugyancsak a munkások számát gyarapította a 7 kőműves, 60 válogató fiú és nő, a sodronypályánál 1 felvigyázó, 1 gépész, 1 fűtő és 9 segédmunkás. A vállalat összlétszáma ezekkel együtt 229 fő volt. A 40 főnyi napszámos és a 189 fős segédszemélyzet azonban igen magas arányt jelentett. Termelése már elérte a 2000 vagont. Szénvásárlóik közé tartozott a csepeli vasgyár, a váci hengermalom, a püspöki malom, a váci horgany és hengermű, valamint a fegyház.

21 Az SKB Rt. 1922-1932 között szénjogosítványokat vásárolt a volt úrbéresektől, megvizsgáltatta Kösd vidékét s szükségesnek látta az ősagárdi medence megkutatását is fúrással.

22 Az újabb vegyészeti elemzések továbbra is jó eredményeket mutattak a kosdi szénről. 1925-ben Makray Imre vegyészmérnök 46555769 kalóriára, 1925-1928 között Ernst Kálmán 3725 kalóriásnak értékelte.

23 A kosdi bánya nagy fűtőértékű eocén szenet termelt, ezért fordult az SKB Rt. figyelme Kosd-Keszeg-ŐsagárdSzendehely-Nőtincs községek felé. Határukban a kutatások jogát 1925-1929 között, valamint 1937ben megszerezte. Tervük az volt, hogy megveszik a kosdi bányát, amit azonban ekkor még nem sikerült megvalósítani. Sikertelen volt a szénjogvételi kísérletük is Naszály északi oldalán.

24 1930. április 15-én ismét megvizsgáltatta a területet az SKB Rt. ennek az eredménye, hogy a sok víz miatt nehézségekkel küzd a bánya és ez elgondolkoztató adat volt.

25 Az sem segített, hogy közben a Naszály déli részén sikerült szénjogokat szerezni Hönich Henrik, Berezel Mór és Huszár Elemér birtokain,

26 mivel Országh János 1931. február 12-én keltezett jelentésében már komoly vízbetörésről tudott beszámolni. Véleménye szerint a rablóbányászat volt az oka a vízbetörésnek. Ekkor vált ismertté, hogy 1927-től a budapesti m. kir. bányakapitányság nem újította fel az Anna-akna táróját. A cél az volt, hogy elértéktelenítsék a bányát az SKB Rt. számára. Öt hónapi munkabeszüntetés után indult meg az akna helyreállítása, melyet két és fél hónap alatt befejeztek. 1928-ban a bánya 1/20-ad része volt csak bejárható a víz és omlás következtében. Az is látszott, hogy a bánya rendbetétele helyett a termelés minden áron való növelése volt a cél.

27 Az újabb vízbetörést 1929. július 15-én szenvedte el a 196