Balogh Zoltán (szerk.): Neograd 2018 - A Dornyay Béla Múzeum Évkönyve 41. (Salgótarján, 2018)

Prakfalvi Péter: A Salgótarjáni Vasfinomító Rt., majd a Rimamurány-Salgótarjáni Vasmű Rt. medvesi szénbányászatának kezdeti időszaka (1868 - 1940)

Az egyik leírás a budapesti országos kiállításra adott információk, amelyek szerint a főfeltáró vágatok 1160 m, víz és légvágatok 810 m, „fejtő közlék” 6600 m, „osztó közlék” 2400 m, légaknák 80 m, vagyis kihajtott vágatok összes hossza: 11050 m, azaz több mint 11 km (Sz. n. 1885). Összehasonlítva az 1869-es adattal, ami 1295 m volt, jócskán megnövekedett. Ezek az adatok az adott időben nyitva lévő (bejárható) tárókra vonatkoznak, azaz az évek során nem folyamatosan adódnak össze a hosszak, hanem a felhagyott területeken a „visszarablás” után ezek összemennek, megszűnnek. Hazafelé tartó (azaz a szénmező legtávolabbi pontjától a kijárat felé) termelést folytattak pászta- fejtéssel, aminek 2-4 m volt a szélessége.

A másik leírás ugyanennek a kiállításnak a részletes katalógusa. Eszerint 47 egyszerű bányamértékű („bányatelken”) területen volt jogosítványa a szénbányászatra (47x45116,4=2 120 470, 8 m2), és 11670 m vágatrendszerrel rendelkezett a bánya.- 1900-1901:

Salgóbányán 5 bányatelek és egy határköz (bányamértéknél kisebb terület) található, összkiterjedése 1 586 013 m2. Két helyen végeznek tárnaműveletet, de nincsenek ezek nevesítve. A termelvényt a bányából csillékkel (800 kg szénrakománnyal) szállítottak ki, amit lovak húztak. A szénbányát és a gyárat összekapcsoló kisvasúton haladó szerelvény maximum 15 db csilléből állt, egyenként 20 tonna szénnel (azaz 300 tonna összesen) megrakva (Déry K. 1900, Kalecsinszky S. 1901).- 1906:

Ebben az évben jelent meg a RSV Rt. megalakulásának 25. évfordulójára készült kiadvány (Tetmajer L.- Marton J. 1906), amiben természetesen van visszatekintés a Vasfinomítóra is (a kiadvány nem tartalmaz sem felhasznált irodalmat, sem hivatkozásokat). Ezek szerint a Vasfinomítónak az 1870-es évekre 15 db négyes bányamértékre és 12 db szabad túrzásra volt szénjogi engedélye ( ami 15x180 456, 6=2 706 984; 12x566 949=6 803 388 m2 összesen 9 510 372 m2-nek felel meg, ami nagyon eltérő adat a szövegben megadott 5 millió négyszögölhöz képest, ez utóbbi pedig 5 000 000x3,5966= 17 983 000 m2- nek felel meg, ami viszont nagyon hasonló az 1869-es adathoz). Az ugyanerre az időszakra megadott széntermelés beilleszkedik az adatsorba (lásd 2. táblázat). Az évfordulós kiadvány az első irodalom, ami említi a salgóbányai szénbánya igazgatójának a nevét: Gömöry Sándor. Megjegyzem, annak ellenére, hogy Besztercebányán hunyt el, Salgótarjánban temették el az evangélikus templom sírkertjében (Szvircsek F. 2000). Érdekességként azt is megemlíteném, hogy a temetői emlékoszlopa híven tükrözi munkásságát, ugyanis az öntöttvasból készült, és rajta van a bányászatot jelképező kettős bányászkalapács (sajnos kicsit csonkolt formában) is. A Vasfinomító az 1868-1881 közötti időszakban közel 500 000 tonna szenet termelt (ez a 13 működési évet figyelembe véve kb. 38 000 tonna/évet jelent, de ha csak 10 évet veszünk /50 000 t/év/ akkor is számottevően alacsonyabb a különböző éveknél megadott termelési értékeknél. Egyelőre nem lehet megállapítani az ellentmondásos adatok magyarázatát). 1883-ban „nevezetesebb változás állott be azáltal, hogy megvétetett egyrészt a salgói kőszénbirtokkal határos Vecsek-lő, Somos-Újfalu és Somoskő községek határában fekvő „Égigond” kőszénbánya-birtok a hozzátartozó mezőgazdasági és erdőbirtokkal egyetemben” (Tetmajer L,- Marton J. 1906). Nincsenek olyan bányatérképeink, amelyeken szerepelne az „Égigond” bánya, így csak valószínűsíteni tudjuk, hogy a Medves K- i részén helyezkedett el, ahová az

74