Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XXIX. (2005)

Történelem - V. Bene Orsolya: Egy inas visszaemlékezése az első világháború idejéből

volt. Anyám is nagyon pártomat fogta, végén Apám is meg nyugodott. írt levelet Pásztora, a dolog egyenlőre ellett intézve. Eltelt a nyár. Október elején azt mondja édes Apám egy este, mikor föl hagyott a munkával. Sándorkám (küzködött a sírással) 15 én föl megyünk Losoncra, elviszlek kereskedő inasnak. Tudom, hogy ha azt mondanám, hogy kovács inasnak viszlek, még örülnél is, de gyenge is vagy még, meg az idő is sürget, mert nézd fiam, (megmutatta a behívót) Nov. 1 én Besztercebányára bekell vonulnom, és megint van egy kis testvér. Ha téged elis viszlek, Anyátok 5 lányai itthon marad. Éppen elég baja lesz neki (megint sírás). Én megfogadtam magamban, -sajnáltam a testvéreimet, Anyámat (nagyon jó mostoha Anyánk volt) de Apámat legjobban-, hogy még a pokolban is kitartok. Nemis panaszkodtam. Oktober 15 reggel vonatra ültünk. Délfelé Losoncon voltunk. Apám el vitt egy Veisz Berthold rövidárú kereskedőhöz, egy kecskeszakállú zsidó emberhez. Mint ember éppen nem volt rossz, csak zsugori. Megkérdezte Apámat, hány éves vagyok, megnézte az iskolai bizonyítvánt, a végén azt monta édes Apámnak: rendben van 3 1 évre fel veszem és kosztot adok neki, mást nem válalok. Apám monta neki, hogy adjon neki Veisz úr 1 öltöny olcsó ruhát, meg a kvártélyt vagy adjon neki, vagy fizessen érte. A Veisz úr hajthatatlan maradt (tudta, hogy Apám úgyis ott hagy). Megegyeztek, még el mentek a Város házára meg beszélni, hogy hogy lesz a szerződés Apám nélkül, mivel ő ment katonának. Igaz, itt 4 heti próba idő volt, de az már semmit sem számított. Még elmentem Apámmal szállást keresni. Találtunk is a Rákóci u. 137 szám alatt egy cipész özvegyénél 6 koronáért havonta, amit Apám 1 holnapra kiis fizetett, de ez volt az egész, amit értem fizetett. Elmentünk a Veiszhez. Apám monta neki, nézze Veisz úr, a gyerek szófogadó, ügyes, nemis gyenge, csak kicsi. Ha nem muszáj, ne báncsa, de bánjon vele keményen. Nincs el kényeztetve. Szegény Apám, ha tudta volna, nem Veisztől féltem én, azis kb 6065 éves kis ember volt, hanem attól, honnan lesz ruhám, honnan lesz a kvártélyra, ki fog rám mosni. Mindegy. Apám elment, én el mentem, ahol a kvártélyom lesz. Másnap reggel 6 ra elmentem az üzlet elé. Megáltam az üzlet előtt. Úgy 5 perc múlva jött a szolgáló, seprő, lapát volt nála. Kérdezte, hogy maga lesz az ujj inas? Mondom, igen. Akkor fogja a seprőt, lapátot, meg mutatta, mettől meddig kell seperni, és hová kell vinni a szemetet. Mikor 7 kor Veisz úr belülről kinyitta az üzletet, én már beszélgettem a másik inassal, aki egy holnap múlva felszabadult. Az üzletben megint az öreg inas mutatta meg, hogyan kell az üzletet fel öntözni, kiseperni, és ezzel meg is kezdtem az uj munkámat. Egy holnap múlva a másik inas fel szabadult, de rögtön elis ment egy másik nagykereskedőhöz segédnek. Most már több lett a munkám, de már kicsit bele jöttem. Mint falusi gyereknek szokatlan volt, köszöngetni, hogy kézit csókolom, jónapot kívánok, mit tetszik parancsolni vagy alászolgáját mondani, de bele jöttem, mert muszáj volt. Egy pár nyaklevest kaptam, de csak 1 éves inas koromig, mert a Veisz úrnak volt (én 16 ban 13 éves voltam) egy 15 éves gimnazista unokája. Sokat szekírozott és csúfolt minden félével. Mikor egy alkalomal mentem inas iskolába, kijött utánam, jól elvertem, vissza szaladt sírva. A Veisz úr reggel mindjárt azzal fogadott, hogy ilyen nagy legény vagy te, hogy olyan nagy gyereket is meg bírsz verni ( már mint az unokáját, jóval nagyobb volt, mint én). Mégis bántam, hogy meg vertem, mert a gazdám éreztette velem. De arra jó volt, hogy nem mert többé nyakon ütni. A gazdámmal és a munkámmal nem sok bajom volt végig, mert Apám jól eligazított, hogy nekem meg kell maradni. Az okokat tudtam. Csak az volt a baj, hogy felső ruhám 1 fél kopott kabát, nadrág, 2 kopott ing, 2 gatya, 1 zsepkendő és egy elég nagy bakancs volt mindenem Mikor mind a két ingem 111