Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XVII. (1991)

Történelem - Cs. Sebestyén Kálmán: A trianoni béke hatása Nógrád megyében

lő részvénytársaságokat is - különböző mértékben - érzékenyen érintették érdekeltségeik (részvények, leányvállalatok stb.) miatt. A Salgótarjáni Kőszénbánya RT. - a környék legtőkeerősebb vállalata - még a múlt század végén megkezdett terjeszkedése során a Petrozsény környéki szénjogok birtokába jutott, s ezt tíz év múlva kiegészíti a Felsőzsilvölgyi Kőszénbánya RT részvényeinek döntő többségével. 1909-ben a Magyar Általános Kőszénbánya RT-vel újabb részvénytársaságot alakít a Nyitra és Bars vármegyékben található szénvagyon kiaknázására, miközben a dorogi, tokodi és környékbeli bányákban is érdekeltsége van az Esztergom-Szászvári Kőszénbánya RT. révén. Az I. világháború után kialakuló államok azonban jogi úton is biztosítják saját tőkéseik érdekeit. Sorra hozzák az ún. nacionalizálási törvényeket, melyek célja a magyar érdekeltségek csökkentése, illetve kiszorítása az új határokkal hozzájuk került területekről. így a Salgótarjáni Kőszénbánya RT vezetősége már az 1919. november 18-i igazgatói ülésén kénytelen foglalkozni az erdélyi érdekeltségek további sorsával. Két lehetőség merült föl: az egyiket Chorin Ferenc képviselte, aki kijelentve, hogy „...előnyös volna a társulat hajóját idegen lobogó alá helyezni", az angol pénzcsoportokkal való együttműködés mellett voksolt; Weiss Fülöp ugyanakkor a román tőkére támaszkodva kívánta elérni a befolyás megtartását. Végülis a fokozatos kivonulásban mindkét elképzelés realizálódott, mivel előbb az érdekeltségek 50%-át a Banca Romanescának engedték át, majd a többit banki úton a Schweizerischer Bankverein és a Schröder Bankház vette át. Bár a vállalat terjeszkedése újabb szénlelőhelyek megszerzése irányában tovább tart - pl. az Északmagyarországi Egyesített Kőszénbánya és Iparvállalat RT. nógrádi bányái, a Hatvanvidéki Szénbánya RT, a Bánvölgyi Kőszénbánya RT, a Hidasi Szénbánya RT, a baranyai szénjogok biztosítása mutatják ezt -, az 1920-as évek elejétől megindul a működés szélesebb alapokra helyezése. A Lapp Henrik-féle Mélyfúrások, Bányatelepek és Mélyművek Magyar Rt. részvénytöbbségének megszerzéséhez hasonló tranzakciók útján az Egyesült Tégla- és Cement RT, a Kereskedelmi és Építési RT, az Ipari Robbanóanyag RT, az Unió Bányászati és Ipari RT, a Salgótarjáni Palackgyár RT. a befolyása alá kerül, s csatlakozik az Alumíniumérc RT-hez is. 1926-ban pedig a Hungária Villamossági RT - egy svájci céggel közösen - alapításával, valamint a Központi Gáz és Villamossági RT-ben 50%-os részesedéssel megerősíti pozícióit a szolgáltatások terén. Mindezek biztosítására - az inflációt is figyelembe véve - az alaptőkét többször emelték részvénykibocsátással (három év alatt közel 750 ezer darab). Berend T Iván és Ránki György elemzése alapján „...a részvényekből nyert összeg tekintélyes hányada nem csupán a spekulációs nyerészkedést szolgálta, hanem különösen a legjelentősebb vállalatoknál a szükséges felújítások, anyagkészletek, gépek stb. beszerzésének forrását alkotta, vagyis a részvényügyletek a béketermelésre való átállás tényezőjévé váltak." Az SKB RT. esetében - a fentebb említett célok mellett - így volt lehetőség az újonnan nyitott bányák - Kotyháza, Márkháza, Kazár - termelésének felfuttatására. A korábban meginduló déli irányú terjeszkedés miatt a határok változása a salgótarjáni medencében lévő bányáira nem vált veszélyessé. Sőt az 1919 utáni szénínségben a gyorsan növekvő termelés nem tudta az igényeket kielégíteni. Hozzájárult ehhez a vidék azon sajátossága - a világháború hatásain túl -, melyet Gerő Nándor 1910-ben így ír le: „Bányászatunk vándorbányászat egy-egy községben, egy-egy vidéken csak egy-két évtizeden át folyik. Munkásaink többségét a környék földmfves népe szolgáltatja ki, ha készen van a mezei munkával, beáll bányásznak. A bányászat egy vidéken megszűnik, ez a műkedvelő bányász nem vándorol tovább az aknával, mert háza, földje van otthon. Az új területen új munkásanyag nevelése vár az üzemvezetőre." E jellemző mellett az új bányák is fokozták a munkaerő hiányát, melyet 1920-ban Liptó megyéből toborzott munkásokkal igyekeztek áthidalni. A lipótiak - egyébként más vállalatok is ilyen utánpótláshoz folyamodtak - munkabérüket, a levonások után cseh koronában kapták, emellett biztosították számukra a kedvezményes munkaruha és bakancs juttatást, valamint kiskorú gyermekeik után a családi pótlékot. A szénkonjunktúra lefutása után azonban hamarosan ellenkező előjelű igény fogalmazódott meg. A népjóléti miniszterhez írt beadványban követelik a salgótarjáni medence bányamunkásai, hogy „...méltóztassék sürgősen elrendelni, hogy külföldi szén az ország területére mindaddig, amíg a gazdasági válság tart, ne engedtessék be, továbbá méltóztassék a 61