A Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XVI. (1990)

Tanulmányok - Cs. Sebestyén Kálmán: Salgótarján város fejlődése 1958–1968

lítás megoldása és kiterjesztése. Felhívták a figyelmet az utcák és udvarok rendbetételére. „Míg Salgótarján környéke tele van szebbnél-szebb kirándulóhelyekkel, a városi kertészet nagyon elhanyagolta a Béke sétányt, amely pedig kellő gondozás mellett a város egyik legszebb parkja lehetne. A tavaszi és nyári hónapokban kellemes üdülést nyújthatna azoknak, akik nem érnek rá naponta a hegyek közé kirándulni. A múlt évi poros, piszkos állapotában azonban nem igen élvezhette a lakosság a sétány szépségeit, mert csak szeméttel teleszórt füvet és néhány gazlepte virágot láthatott" (21) — mutattak rá a sajtóban az ellentmondásra. Ezért megindították a városszépítési mozgalom keretében a parkok „szocialista megőrzésre" való átadását munkahelyi vagy lakóhelyi kollektíváknak. Hasonló céllal, valamint a városi érzés erősítéséért szervezték meg a „havonta egy napot Salgótarjánért" társadalmi mozgalmat. A városrendezés és parkosítás kiemelt feladata volt a vásártéri építkezések befejezéseként a megyei tanács épületével szemben díszpark kialakítása, melynek szökőkútját besztercebányai minta alapján készítették el. (22) A teljes rendbetétel azonban áthúzódott 1962-re is, amikor „komplex terv" keretében igyekeztek megoldani a tüzelőszállítást és szeméttárolást, amelyhez szükséges volt az utak és járdák rendbetétele, valamint a csapadék elvezetése. De ahhoz, hogy a növények tartósan megmaradjanak, ki kellett cserélni a salakkal és építési törmelékkel kevert föld jelentős részét is. Új kezdeményezésként jelentkezett a csoportos lakásépítkezés, amelyet több helyen KISZ-lakásépítési akciónak is neveztek. A város északi részén, a Béke-telepen indult meg az ikerházak helyének kijelölése. Több kedvezménnyel próbálták olcsóbbá tenni az építkezést. Ilyen volt, hogy a terveket és az építés költségvetését társadalmi munkában készítették el, a munkák szervezésénél pedig egyszerre több ház alapozását, falazását, tetőráemelését végezték. Ezekbe bevonták azokat az igénylőket, akik az építkezők felszabaduló lakásait kapták. A lakások a tervek szerint három típusba tartoztak: egy-, két- és háromszobásak. Része volt ez annak az akciónak, amely nemcsak a tervezett 600 családi házat tartalmazta, hanem azon túl lehetőséget próbált adni a lakosság azon részének, amely rendelkezett valamennyi anyagi erővel, hogy önmaga oldja meg lakásproblémáját. Természetesen így csökkent az állami építkezésre és elosztásra irányuló nyomás. Az 1962. évi felmérések újabb helyeket jelöltek ki kislakás-építkezésekre a családi házas beépítésű övezetekben. Azonban gondot okozott mindenhol a közművesítés teljes vagy részleges hiánya, amely megnövelte az építkezési kiadásokat, még ha csak minimális követelményeket állítottak is. Ezért a város vezetői, a Hazafias Népfronttal összefogva a korábbi társadalmi akciókat igyekeztek — nem eredménytelenül — kiterjeszteni elsősorban a kerületek közművesítésének segítésére. Az 1962-ben indított akció jelszava: „Tegyük tisztává, rendezetté és széppé városunkat!" „...A tanács műszaki osztálya által alapos felmérés után elkészített tervek ismertetéséből megtudták a dolgozók, hogy 1962-ben mind a város központjában, mind a peremi lakótelepeken, sőt a mátraszelei vízműbővítést is figyelembe véve mintegy hatvanezer társadalmi munkaórára van szükség. De ha a város dolgozói az évek óta tapasztalt lelkesedéssel és még nagyobb számban bekapcsolódnak a nemes mozgalomba, akkor elvégezhető a feladat." Ennek ösztönzésére a tanács emlékérmet alapított, s bevezették a nyilvántartó könyvecskét, amelyben a ledolgozott munkaórákat bélyeggel igazolták. Meghatározták azt is, hogy milyen értékű munkavégzés után az emlékérem mely fokozatát adományozzák. (23) 1963-ban pedig ezt kiegészítették azzal a határozattal, hogy a kiemelkedő, a város fejlődéséért legtöbbet tevő társadalmi munkásokat díszpolgárrá avatják. Ez először 1965-ben történt meg. Megpróbáltak a város vezetői építőanyagokkal, elsősorban a családi házat építők segítségére sietni. Bár ezt részben a kényszerhelyzet is diktálta. 1962-ben indultak meg nagyobb arányban a városközpont átépítési munkálatai. Ezekhez szükséges volt az — mint egy jelentésben megfogalmazták — , hogy „... a beruházási program jóváhagyása előtt hozzálássunk az építési terület kialakításához. Ennek érdekében a városi tanács magára vállalta a kisajátítási 188