A Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XVI. (1990)

Tanulmányok - Kovács Anna: Utazás kísértetek, komédiások, különcök között

levéltárnok sem levéltári búvárlatairól ismert, hanem süketségéről, a vízivó Tóth Pistáról köztudott még az is, hogy a világ minden anekdotája az öt ujjában van, Botló Ákos másodalispán igazából a vármegye hangadója, ki hol Napóleon herceggel lumpol a falujában, hol Párizs főutcáján egy vén batárral találkozván — melyben Thiers államférfi és történetíró utazott — menti meg a békét. Ilyen — soha nem volt — nagyszerű kalandok, nagy /hős/ tettek idézgetésével pótolja a cselekvést, igazolja a jelen cselekvésképtelenséget, az anekdoták /„úri folklór' 7 segítségével teremti meg saját múltját, önigazolását ez a társaság. (10) E társaság tagjai önmagukat elsősorban úrként határozzák meg, amihez már nem, vagy nem kizárólagosan a születési nemesség szükségeltetik, és elhanyagolható tényezőnek tűnik a vagyoni helyzet is : az értékmérő az úri magatartás. „Én akkor is úr volnék — mondja a Pletykában egyikük —, ha egy barázdát sem hagyott volna rám az apám." „A nemes ember meztelenül is úr." — állítja Harcsa Ezékiel. Stofi fiskálist egyenesen leintik, amikor kijelenti — így akarván kibújni alóla —, hogy ő csak nemes emberrel párbajozik: „— Hagyjon békét annak a nemesemberkedésnek. Nem járja már az, különösen az olyan embernek, akinek szinte elfelejtették megszerezni ármálisát elődei." Stofi és a borbélylegény szerepét játszó titokzatos idegen párharcát érdeklődve figyelők, nagyra értékelik, ha valaki „valóságos gentleman "-ként viselkedik, párbajozni akar, pezsgőt rendel stb. A társasági élet által szentesített úri magatartásmód az érték, vagy még inkább annak látszata, hisz pl. mikor Stofi fiskálisnak is bizonyítania kellene bátorságát, igazolni úri mivoltát, legszívesebben menekülne szerepétől /megkövetné a borbélylegényt/, de úgy, hogy a látszatot azért megőrizze: „Öreg ember létére ilyen bolond dologba keverni a fejét. Most már vagy végig kell játszani a hős szerepét, vagy kinevettetni hagyni magát... Még a gyerekek is csúfolni fognak. Istókúgyse meg kell bolondulnom. ' ' — derül ki a kesergésből, hogy Miért fél Stofi bácsi a porosztól? A mikszáthi „hősök" társadalmi állásukat, hovatartozásukat tekintve — minden társadalmi osztályban — az átmenetiség állapotában, egyfajta köztes helyzetben élnek, magatartásukat a felfelé törekvés erőteljes vágya jellemzi és a rangkórság minősíti. A fotográfiák regényének Bogozy családja „társadalmi állására nézve közepette állott a valódi uraknak és a bocskoros nemeseknek. Ezekhez ő nem akart tartozni, amazok pedig őhozzá nem ", de hasonlóan gondolkodnak a Lutri parasztjai is, mert a „paraszt rangkórság nem jó szemmel nézi, ha azt a nagy határfalat, mit a telkes gazda és a zsellér közé emelt a hiúság, mezítláb akarja valaki megmászni." Egyik kedvenc hősünk, Harcsa Ezékiel szemeit is sérti a nádfödél, és a hét szilvafa a szérű mögött, nem közönséges bocskoros nemesnek tartja ő magát, hisz öregapja még hintóban járt, kastélyban lakott. Az öregúr azonban már nem sokat ad magára — meséli róla Mikszáth —, „nem sokat szeret a tükörbe nézni... egyszer a főispáni bálra botosban jelent meg. Mindenféle ruha összevissza volt hányva rajta, a felső kabátja rövidebb szokott lenni az alsónál, vagy a csizmáját húzta fel rosszul, a hegyes orrú párból a bal, a harcsaorrúból pedig a jobb lábára." Mikszáth más esetben is, csaknem minden fontosabb szereplőjénél nagy gondot fordít arra, hogy megjelenésüket /színrelépésüket/, látszatra szinte öncélú aprólékossággal részletezze, ruhájukat, öltözetüket — vagy ahogy alkalmanként ő maga is nevezte — jelmezüket leírja, és a tipizáláshoz szükséges kellékekkel együtt bemutassa. Úgy gondoljuk ezzel az eszközzel alakjai szerepjátszó lényegét hangsúlyozza, s a szerep természetét, a szerepváltozásokat is kifejezésre juttatja. /Ebből a szempontból lehet megítélni, megérteni az elbeszélések egyik visszatérő tárgyi motívumának, a tükörnek jelentőségét is./ 143