A Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XVI. (1990)

Tanulmányok - Kovács Anna: Utazás kísértetek, komédiások, különcök között

1860-at írunk, Madách Imre unokahúgát kíséri élete első báljára, Losoncra: Az eseményt közvetlen közelről szemlélő tanú, Balogh Károly így emlékezik: „Az utazás a nagy »családi bárká«-ban történt, amely ósdi, nagyszerkezetű kocsin ugyancsak volt a sáros, kegyetlen útban a négy lónak mit húznia. »Odonszerkezetű, üveges, zárt batár volt ez«... mely nagy méreteivel kis háznak is beillett. Erős, csontos négy pej volt elébe fogva. Pass András, a filozófus, lebocsátja az oldalhágcsónak három lépcsőfokát, besegíti a nagymamát, beszáll Imre bátyám és Anna is. A hátulsó bakra fölsrófolják a magazint. Most elindul és jobbra-balra billen a bárka, csörömpölnek az ablakok és Pass Andrásnak ezután Rárósig, hol a kocsi eléri a losonci országutat, ugyancsak van dolga, hogy a nagy batár oldalain hol jobbról, hol balról kapaszkodva az e célra alkalmazott bőrhurokba, egyensúlyban tartsa a bárkát..." (8) A kocsis kedvelt, többször felbukkanó alakja a Mikszáth-írásoknak, és jól ismerjük 1874-ből, Az én öreg Miska kocsisom című leírásból is: „Nagy vitéz volt, mégis megholt", de mikor még huszárkalandjaira visszaemlékezett, az emberek azt hihették, hogy egy parasztruhába átöltözött generális. Természetes, hogy a kocsis kulcsfigurája az utazásnak, hisz a megyei utakon csak úgy lehetett haladni, ha úgy értette valaki a mesterségét, mint az egykori öreg huszár, Palkó kocsis: „Mintha szárnyat adott volna a négy csikónak, úgy vágtattak előre, hogy, mint a lovaiba szerelmes Palkó mondani szokta, tán csak úgy hébe-hóba, példának okáért lépnek egy-egyet a földre, a többit pedig a levegőben teszik." „ A civilizáció, az is úgy jött ide csak, hogy előbb megtanult repülni..." — vagyis sehogy, állítja Mikszáth abban az írásában, melyben nyilvánvalóan a vármegyei élet elmaradottságáról, mozdulatlanságáról, provincializmusáról, a minden változástól való irtózásáról és képtelenségéről, megkövesedettségéről szól, amikor a korabeli korszerűtlen, haladásra alkalmatlan útviszonyokról is megemlékezik. „Ezt a szót haladás kiküszöbölte a vis inertiae a nemzet szótárából. Ismeretlen pogány mondat volt az előttünk. Inkább neki támaszkodtunk az ellenkezőnek. Még a Hármas Kis Tükör bölcs összecsinálója is ezt írta fel oda ékes tudós karmenben: Nógrád vármegyében kell járni nagy sáron. — Még én is így tanultam valaha. A tiszteletre méltó sár, melybe belefúlnak a haszontalan új eszmék, beleolvadt a címerünkbe. Úgy néztük azt mint megannyi aranyat. Jó volt az nekünk. Nem kell közlekedési út. Mi az istennyilának? Magunk csak kivontatjuk magunkat paraszt-forsponttal a szomszéd faluig, hol egy valamire való tarok-kompánia csak összetákolódik. Idegen vármegyéből való ember meg hadd búsuljon rajta: mint jöjjön ide, ha nem lehet. Legalább nem akad ránk az átkozott sárban..." A kocsi, mint reális használati, közlekedési eszköz fontos, példaértékű, jelentéshordozó motívummá válik a Mikszáth-elbeszélésekben. A sok rongyos, ócska cséza, mely régóta birkózik a vármegyei utak ragadós, nyúlós sarával már Mikszáth korai ábrázolásában a megyei családok anyagi helyzetének és státusának is kifejezője lesz. Ezek a régi járgányok őriznek még valamit a régi szép napok szelleméből, fényéből, dicsőségéből, de patinájuk már megkopott, szerkezetük megrozzant, biztonságuk megingott; még próbálnak erőlködve az úton maradni és haladni, ám haladásuk, vontatásuk egyre nehezebb. Egy „ominózus, öreg zöld bárkával" utazik Stofi úr is, a fiatal esküdtekkel egy kocsiban/!/ vidékre végrehajtani „...az a hír kering a városban, hogy Mátyás király csináltatta valaha hintónak, de kényelmetlen volta miatt odaajándékozta Stofi bácsi egyik ősének. Hej ! ha akkor tudta volna az igazságos király, mennyi igazságtalan processzus szállíttatik majd szanaszét valaha e kocsiülés ládájában, inkább csináltatott volna belőle tyúkólat. No, de csakhogy megvan a bárka, s egyéb sem kell hozzá, minthogy a két sovány fogadott gebe elszállítsa. Neki is fohászkodik a kocsis, s oly sziláját vág oldalbordájába a fakó 140