Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XII. (1986)
voltak (itt említjük meg, hogy a szabók céhe mellett 9 gyarmati magyar csizmadia 1642-benkapott céhlevelet Balassa Imrétől,* 1 ) valamint a végház vitéz katonái a praesidiariusok veteményes és káposztás kerteket, szőlőket műveltek, valamint szántókat és réteket is munkáltak, tehát paraszti munkával keresték megélhetőségüket. Feltehető, hogy ökröket, sertéseket és juhokat is tartottak. A gyarmati végvárat 1663-ban, de — mint Belitzky észrevette 68 — legkésőbb 1665-ben elfoglalta a török. Lakói elhagyták, a várfalakat pedig vagy felrobbantották, vagy felégették, de az is lehet, hogy már eleve olyan silány palánkvár, földvár volt, hogy a természet erői végezték el, hogy helye se maradjon. Ezzel Gyarmat újfent elvesztette végvár jellegét és valódi pusztává lett, ahová az uradalom közeli falvaiból csak a méneseket, gulyákat és csordákat hajtották szilaj legeltetésre. Ez az állapot tette lehetővé, hogy 1671. október 18-án, Divényalján kelt telepítőlevelében gróf Balassa Bálint „mivelhogy Gyarmat városa jóidőtül, úgymint háborútól fogvást pusztán állott" engedélyt adhasson Dióssy Mihálynak és Mészáros Miklósnak, hogy a török által végvárként nem kezelt, számukra tehát katonailag közömbös helyet benépesítsék. Az 1671-es telepítőlevél szövegét már többen is kiadták — az elsőség érdeme a magát csak —ND-vel jelölő történészé, majd nyomában Belitzky is közli — így itt eltekinthetünk szövege újbóli leírásától. 69 Nyolc pontba szedve határozta meg a leendő lakosok haszonvételeit és kötelességeit, szolgáltatásait. Először is megengedte, hogy a telepesek „amég házokat építenek, megszaporodnak és magokat jó móddal odahelyezhetik" 1672 Szent György napjától 3 évig nem fizetnek cenzust, utána pedig minden egész házhely után 1 tallért adnak uruknak. A második pont megengedte, hogy az „öreg (nagy) mezei város határa szűk lévén" a szomszédos Illési és Szobok puszták területén is szánthassanak és legeltethessenek, de ezek haszonbéreként évente 12 forintot kell fizetniök, mind borból, gabonából, bárányok szaporulatából és minden egyébből, amiből dézsma szokott járni, kilencedet fognak adni, amelynek fele őfelségét (vagyis a Királyi Kamarát) a másik fele pedig a földesurat, gróf Balassa Bálintot fogja illetni. A harmadik pont kikötötte, hogy malmot, vámot csak a földesurak tarthatnak fönn, a vámházat, az ipolyi hidat és gátat azonban a lakosok segítségével fogják az uradalmak felépíteni. Negyedszer „mivel azonban városban 5 vagy 6 jó sokadalom szokott lenni, az borkorcsma sokadalomkor — derék és baromvásárkor is — az uraké leszen, azalatt a városiaknak nem lészen szabad bort árolni és korcsmát tartani." Máskor viszont a korcsma jövedelme a városiaké lesz. Az ötödik pont előírta, hogy akár mészáros, akár a város veszi bérbe a mészárszékeket, évente két mázsa faggyút és a marhanyelveket beadja a földesuraknak. A hatodik pont biztosította a város két földesurának, a Királyi Kamarának, valamint gróf Balassa Bálintnak a jogot, hogy „szabadon építhessen" egy-egy majort, amelyhez majorsági szántóföldeket, réteket és egy-egy „major öreg szőlőt" hozzáadhasson. A többi szőlő a városiaké marad. Hetedszer „Őfelsége jussa a harmincadtartásban, mint annak előtte, fennmaradjon." Ugyanis Gyarmaton volt a besztercebányai harmincadhivatal egyik fiókja, ahol vámot szedtek az átvonuló jószágokból, portékákból. Nyolcadszor a halászat, madarászat és vadászat joga a két földesúré marad, amelyet „szokás szerint arra való emberek" által gyakorol. A leendő mesteremberek céhlevelet „tartoznak venni" két földesuruktól és azt „szabadok lesznek" a királlyal is megerősíttetni.
