Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve VIII. (1982)

Tanulmányok - Néprajz - Zólyomi József: Adatok Nógrád megye földművelésének XVIII–XIX. századi történetéhez

Az aratás időpontjára kevés adatot őriznek forrásaink. A sőji uradalomban 1797—1840 között, július 10-e körül keződött az aratás és augusztus elején fejeződött be. Az aratás megkezdésének paraszti gyakorlatára nincs adatunk. Az aratás befejezését jelző aratókoszorú készítését csupán egy adatunk említi. Mészáros György 50 éves szöllősi lakos vallomásában azt mondta 1822-ben: „Nemes Kiss Mihálynak aratója lévén az aratásnak végeztén egy árokban koszorút kötvén.. ."

126 Szemnyerés (cséplés, nyomtatás) A kaszával, sarlóval levágott gabonából a szemnyerés módja a cséplés és a nyomtatás volt. Ez történhetett a learatott táblán, szérűn és pajtában. Az aratás helyén történő szemnyerésre mindössze egy adatunk van 1736-ból.

127 Sűrűbb előfordulásáról talán azért nem szólnak a források, mert nem lehetett általános gyakorlat. A nem helyben csépelt, illetve nyomtatott gabonát a szérűre, pajtába hordták. A behordás ökrös (szekér) és lovasfogattal (kocsi) egyaránt történhetett.

128 A kévézett, vagy kötetlen gabonát szállító járművet hosszú szekér, hosszú kocsi névvel jelölték. Morva András lesti jobbágy 1758. évi tűzkárában Búza hordó szekér szerepel.

129 A gabona hordásához használt járművek kiegészítő tartozéka volt a hosszúoldal, a vendégoldal (vendégrúd), a csatlókötél, rúdallókötél), a csatlórúd. A parasztok a határból behordott gabonát a pajta alá, vagy a pajta előtti szérűre rakták. A XIX. század első felében kezdett elterjedni — valószínű a gyakori tűzesetek miatt — a közös szérű használata, amelyek jelölése a 1860—1870 között készült tagosítási térképeken már több községnél szerepel.

130 A cséplés és nyomtatás is e hármas elhelyezésű szérűn történt.

131 A pajta alatt és a pajta előtt kiképzett szérűre még több adatközlőnk emlékezett. Sámsonházán a múlt század végéig e két helyen végezték a cséplést és a nyomtatást. Ebben az időben jelent meg a cséplőgép a faluban, a közös szérű kijelölésére, kötelező használatára is ekkor került sor. Az uradalmakban a szemnyerés munkáit a szérűn, szérűskertben végezték.

132 Arra nincs adatunk, hogy a gabonát a pajta alatti szérűn csépelték vagy nyomtatták volna. Előfordulására csak következtethetünk. Az uradalom megbízottját, aki a szemnyerés munkálatait irányította, az ott dolgozókra felügyelt, nyomtatógazdának, illetve pajtagazdának nevezték.

133 A cséplés munkaeszköze a csép. Neve a XVIII. század eleji peres iratokban, kárbecslésekben is szerepel. Részletesebb leírását az 1786-ban készült becskei tanúvallomásból ismerhetjük meg: „ ... azon csépel hadarásztam volna ellene az Hadarója ki szállt a nyelihül.. ."

134 A paraszti gyakorlatban többnyire csak a rozst csépelték. Az így kevéssé megtört, hosszú szárú rozsszalmát fel tudták használni az épületek fedésére, a gabonásverem bélelésére, kévekötelek, kisebb méretű tárolóeszközök, mérőedények stb. készítésére. Kevés termés esetén más gabona kalászából is cséppel verték ki a szemet. Egy busái gazda 1843-ban a len, az árpa, a tiszta búza, a rozs, a kétszeres terméséből a szemnyerést cséppel végezte.

135 Más gabonafajtáknál a csép használatát a családtagok csekély száma is indokolhatta. Cséppel egyedül is termelékenyen lehetett dolgozni, ezzel szemben a nyomtatás — mint tudjuk — gondos szervezést, több munkáskezet igényelt. 310