Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve 23. (1977)

Munkásélet – Kultúra - Molnár Pál: A Nógrád megyei bányamunkásság kialakulásának, harcának és életmódjának néhány kérdése a XIX. században

A nagyfokú fluktuáció s az a tény, hogy a vállalatnál a századfordulóig nem alakult ki stabil törzsgárda több tényezőre is visszavezethető. Egyik, hogy a bánya alkalmazásába került munkások a bányamunkát nem tekintették a mai értelemben vett foglalkozásnak, még inkább nem élethivatásnak. Az esetek többségében megélhetést reméltek, más esetekben korábbi egzisztencia visszanyerését remélték az új „telepesek". Az utóbbi illusztrálására és a salgótarjáni állapotokra vonatkozóan az egykori leobeni cipészmester fiának visszaemlékezését idézzük: „Édesapám cipészmester volt Leobenben, ahol az ottani bányászoknak bakancsokat készített. Egy szép napon levelet kapott Salgótarjánból, hogy itt új bányák nyílnak, nagy a munkáshiány, jöjjön ide és hozzon magával, ha lehet bányászokat is. Apám összegyűjtött 15 bányászcsaládot és 1869 nyarán elirldultunk és 4 napi utazás után megérkeztünk Salgótarjánba. Az állomás egy kis épületből állt, a vasút József rakodóig volt kiépítve. A mai bányatelep helyén csak egy hosszú kolónia állt, melyben mintegy 100 család volt összezsúfolva. A többi család kis üregeket vágott a hegyoldalban, elejét bedeszkázták és készen volt a lakás. A mai bányatelepen nagy sürgés-forgás volt, pőrére vetkőzött cigánygyerekek futkostak ide-oda, örek cigányok vályogot vetettek és téglát égettek. Apám az új kolóniában kapott lakást: egyszerűen betelepítették 101.-nek a többiek mellé. Egy szobában 3—4 család is lakott és ugyanannyi asszony főzött egy-egy konyhán. Nekünk gyerekeknek azért is tetszett az új hely, mert nem kellett iskolába járni nem lévén még iskola. De nem sokáig tartott örömünk, csakhamar egy vájár keze alá kerültünk, aki tudtommal az első álláshalmozó volt Salgótarjánban, amennyiben üres óráiban tanítónak csapott fel. Tőle tanultuk meg a betűvetés mesterségét, mindaddig míg végül 1871-ben meg nem nyílt a 3 osztályú elemi iskola a Jankovich féle kúria helyiségeiben. Tarján olyan szegény falu volt akkoriban, hogy csak egyetlen kereskedő mert letelepedni itten, akinek üzletében mindössze négyféle dolgot lehetett kapni: pálinkát, savanyúbort, ecetet és kékítőt. Ezért apám Leobenből volt kénytelen hozatni a mesterségéhez szükséges cipészkejlékeket. A négyfajta áru közül a pálinkának volt a legnagyobb kelendősége."

9 Feltétlenül befolyásoló tényező volt a bányamunka veszélyessége. Nemcsak a „váratlan vész", a még ma is előforduló bányaomlások, gázos betörések tizedelték meg a bányászok sorait, vagy tették rokkanttá őket, hanem a rendkívüli mostoha munkafeltételek is. A besztercebányai bányakapitányság jelentése szerint 1869 és 1900 között a szénimedeinoe bányáiban 96 halálos, 607 súlyos, és 2559 könnyű baleset történt. A SKiB Rt. bányáiban történt a legtöbb baleset. Fenti időszak alatt ugyanis 2833 baleset következett be.

10 Amint látjuk a bányától való félelem jogos volt, s nem csupán a szájhagyomány, a legenda, vagy valamiféle természetfeletti hatalomtól való tartózkodás fogta vissza a vidék nincstelenjeinek tömegesebb beáramlását. A bányamunkásság törzsállományának a kialakulását gátolta az is, hogy az új telepesek eredeti lakóhelyüket tekintették még legfőbb megélhetési lehetőségként, ahol művelhették még megmaradt földjeiket, felszaporíthatták kitelelt állataikat, hogy azokat a vásárra vigyék. Szűkebb hazájukhoz kötötte őket a szülőföld szeretete, nemzeti-, és néphagyományaik, ünnepeik, otthonmaradt rokonaik, ismerőseik, barátaik. Az ipar215