Horváth István szerk.: Múzeumi Mozaik 1979/1. szám (Salgótarján)

A múzeum névadó ünnepsége Szécsényben

Anyagilag támogatta a Magyar Nemzeti Mú­zeum ügyét, Kisfaludy irodalmi folyóiratá­nak az Aurórának megjelenését* KiemelekdS természettudós volt. Alapi­tója, aktiv résztvevője a Magyar Földta­ni Társulatnak, a Magyar Orvosok és Ter­mészetvizsgálók egyesületének, A Magyar Tudományos Akadémia és több külföldi tudo­mányos társaság tagja, 0 végezte az első Őskori ásatásokat Magyarországon, Kisto­ronyén 1832-ben, A szép tavaszi nap, a múzeum ünnepe sok lelkes látogatót és muzeumbarátot vonzott, A letakart vörösgránit emléktábla mellett két pirosnyakkendős úttörő, a muzeumbarát kör fiatal tagjai Oravecz Tünde és Horváth Éva álltak diszŐrséget, Először Molnár Ernő a Salgótarjáni öb­lösüveggyár irodalmi színpadának tagja Pe­tőfi Sándor: Márciusi ifjak cimü versével idézte meg a reformkor hangulatát. Majd Hoffer István a Nógrád megyei Tanács elnö­ke nyitóbeszédében méltatta Kubinyi Ferenc munkásságát, s jókívánságait . tolmácsolta a múzeum további tevékenységéhez, A tábla leleplezése után a Nemzeti Múzeum képviselő tében a múzeum főigazgatóhelyettese dr, Ko­rek József és tudományos főmunkatársa dr, Patay Pál helyzetek el koszorút az emléktáb la alatt, A Magyar Mezőgazdasági MÚaeum Ba­ráti Köre Szécsényi Helyi Csoportja nevében pedig Ruzsonyi Istvánná, K.Fodor Istvánné és Horváth Béla koszorúzták meg a táblát. Ezután az egybegyűltek megtekintették a Kubinyi-emlékkiállítást.

Next

/
Oldalképek
Tartalom