Rákóczi állama Európában. Szécsény, 2005 szept.15-17. (Discussiones Neogradienses 9. - konferencia kötet. Salgótarján, 2006)

Czigány István: Forgách Simon katonai és politikai tevékenysége 1705-ben

FORGÁCH SIMON KATONAI ÉS POLITIKAI TEVÉKENYSÉGE 1705-BEN írott leveleiben megbízhatatlannak, befolyásolhatónak és összeférhetetlennek tartotta Forgáchot: „Csak Simkó - Simkó! Velem is összeveszett már leveleiben, megint rátért; de jó emberek vannak most mellette -, lebeszélik lábárúP'.

4 Bercsényi nem minden alapot nélkülöző kritikáiból azonban kijutott a kuruc tábornoki kar minden tagjának. A történészek által oly sokszor idézett levelében szarkasztikus humorral jellemezte magát és tábornoktársait. Esterházy Antalt például „rekedő"-nek, Károlyi Sándort „bosszankodó"-nak, Pekry Lőrincet „sopánkodó"-nak Forgách Simont „rettegőnek" nevezte, saját személyéről pedig úgy vélekedett: „magam sem vagyok egy ebbel is jobb a Diákné vásznánál". Persze Bercsényi sem tartozott a kuruc főtisztikar kedvelt figurái közé. A közvélekedésben talán kevésbé ismert, hogy a tisztek és tábornokok egymás elleni intrikái, összezördülései mindennaposak voltak a kuruc hadseregben. Az elmúlt évtizedekben bujdosóként, kuruc felkelőként, majd Thököly Imre vitézként szolgált katonák és tisztek szemében a „németes" hírű, sőt gyakran „német ruhában" járó Forgách vörös posztónak számított. Ezt csak tetézte, hogy a hadszervezési elveiben és gyakorlatában éppúgy, mint a katonák kiképzésében a „német mintát" tartotta követendőnek. Igyekezett minél több külföldi, elsősorban német katonát zsoldba fogadni. Úgy gondolta, hogy a magyar legénység közé beosztva megtanítják azokat a „formális", vagyis a reguláris hadakozás fogásaira. 1705 őszén azonban már tisztában lehetett azzal, hogy elképzeléseivel csak kevesen értenek egyet a tisztikarban, sőt az, hogy idegen tisztekkel és katonákkal, elsősorban németekkel vette körbe magát, csak további ellenérzéseket szült vele szemben. Az első keserű csalódás még 1704 nyarán érte, amikor Koroncónál csatát vesztett a Siegbert Heister tábornagy vezette, nálánál jóval kisebb létszámú császári sereggel szemben. Rákóczi emlékirataiban úgy emlékezett, hogy itt veszett el a legjobb még a török háborúkban begyakorolt gyalogsága. A fejedelemnek annyiban igaza volt, hogy a török elleni felszabadító háborúban ez a jobbára dunántúli végváriakból verbuválódott gyalogság a mezei ezredekben harcolt. Zömük a reguláris egységekhez hasonlóan már központi fegyver-, lőszer- és élelemellátásban részesült, ám taktikailag jobbára az irreguláris harcmódhoz értettek, így a nyílt ütközetek megvívására alkalmatlanok voltak. A császári-királyi hadvezetés ezeket az alakulatokat elsősorban a várak körülzárására, illetve a portyázó alakulatok támogatására alkalmazta. Mindössze két olyan reguláris alakulatról tudunk, az 1688-ban felállított Pálffy Miklós és az 1693 végén verbuvált Molnár János vezényelte hajdúezred, amely harcászatában is regulárissá vált, de azok legénységében a magyarok mellett jelentős számú idegen, elsősorban német katona szolgált/ 4 Bercsényi Miklós Rákóczinak, Nagyszombat, 1706. március 28. Székesi gróf Bercsényi Miklós főhadvezér és fejedelmi helytartó levelei Rákóczi fejedelemhez. 1704-1712. Közli: THALY Kálmán. II. köt. 1706-1708. Bp. 1877. 73., a továbbiakban: AR l/V. 5 Bercsényi Miklós Rákóczinak, Samarja, 1706. január 13. AR l/V., 10-11. 6 CZIGÁNY István: Reform vagy kudarc? Kísérletek a magyarországi katonaság beillesztésére a Habsburg birodalom haderejébe. Budapest, 2004. 155-157.; ZACHAR József: Habsburg-uralom, állandó hadsereg és magyarság 1683-1792. Budapest, 2004. 119-120., 160. 121