Honvédő Város. Salgótarján, 2004. szeptember 23. (Discussiones Neogradienses 8. - konferencia kötet. Salgótarján, 2005)

Előadások - Szijj Jolán: Salgótarján, 1919

HONVÉDŐ VÁROS ELŐADÁSOK száma összesen 20.640 fő volt. Április 3-án a toborzottak összlétszáma 26.449 fő, április 5-én 32.832 fő, április 10-én 39.743 fő, április 15-én 53.524 fő. (Ezekhez a létszámokhoz természetesen még hozzászámolandó a meglévő, döntően a demarkációs vonalakon állomásozó alakulatok létszáma, illetve az egyéb katonai szervek is - de ezekről nem készültek napi jelentések.) A hadosztályok állományának nagyobb része a demarkációs vonal mögött, az alakuló állomásokon tartózkodott, felszerelése és kiképzése éppen, hogy csak elkezdődött. A demarkációs vanalakon elhelyezett alakulatok felváltása is mind sürgetőbbé vált. Ebben a helyzetben érte az országot április 16-án a román, majd április 27-én a cseh csapatok támadása. A frontvonalakon a következő volt a helyzet: A keleti arcvonalon a két hadosztály (6. hadosztály és székely különítmény) és egy önálló dandár (39. dandár) 34 zászlóaljával és 16 ütegével szemben a román hadsereg hat gyalog- és egy lovashadosztálya és egy erős különítménye állt, amely 64 gyalogzászlóaljat, 28 lovasszázadot és 48 üteget jelentett - tehát a túlerő kétszeres volt. Az északi fronton a magyar erőt három hadosztály (1., 5. és 4. hadosztály) 28 zászlóalja és 14 ütege jelentette, szemben a cseh hadsereg négy hadosztályával és négy önálló dandárával, amely 85 zászlóaljat és 24 üteget tett ki - ez összességében majdnem háromszoros túlerőt jelentett. A nyilvánvaló visszavonulásra ítélt magyar csapatok vesztesége állományuk 50-60% -át is kitette: a március 25-től április közepéig eltelt időszakban alakult 73 zászlóaljból és 34 ütegből április 16-tól május elejéig megsemmisült vagy felbomlott 28 zászlóalj és 6 üteg, a csapatoknak kb. 1/3 része. Ezenkívül a megmaradt alakulatok többsége is teljesen harcképtelen, demoralizált, fegyelmezetlen volt. Ennek a hadseregnek a helyébe kellett nagyon rövid idő alatt új, erős, fegyelmezett és ütőképes haderőt létrehozni. A katasztrofális hadműveleti helyzeten az április 21-én felállított Keleti Hadseregparancsnokság sem tudott úrrá lenni. A román csapatok május l-ig elérték a Tisza vonalát, elesett a szolnoki hídfő (és a várost az ellenforradalmi erők vették hatalmukba), az északi arcvonalon pedig a cseh csapatok május 2-án elfoglalták Miskolcot és veszélybe került a borsodi iparvidék és Salgótarján térsége is. Az ország léte forgott kockán. Kapitulálás vagy az ország megvédése? A nehéz helyzetben a Forradalmi Kormányzótanács a budapesti munkásság választott testületeire bízta a döntést. A gyári munkásezredek és a vasmunkások bizalmi testületi ülései után, május 2-án este került sor a Budapesti Központi Forradalmi Munkás- és Katonatanács ülésére. A jelenlévők egyhangúan a harc mellett döntöttek, elfogadván Kun Béla indítványát: „Fegyverre holnap reggel! Mindenki be a kaszárnyába, minden fegyverbíró ember fegyverre, Budapest és Szovjet-Magyarország védelmére!" A buda22