Honvédő Város. Salgótarján, 2004. szeptember 23. (Discussiones Neogradienses 8. - konferencia kötet. Salgótarján, 2005)

Előadások - Négyesi Lajos: A Karancs-tető ostroma 1919. májusában

HONVÉDŐ VÁROS ELŐADÁSOK 1955-ben a Hadtörténelmi Közleményekben publikálta élményeit. 1919 május 2-án érkeztek Salgótarjánba, ahonnan a kivagonírozás után egyenesen Karancsújfalura (Valószínűleg elírás, mivel ilyen nevű település nincs. A valóságban Karancsalja) mentek. Az uradalmi majorságba szállásoltak be, ahol a 46/111. zászlóalj parancsnoka, a századparancsnokokkal együtt az irodaépületben helyezkedett el. A helységet meg kellett osztaniuk Stecker századossal, az 53. gyalogezred egyik zászlóaljának parancsnokával is, aki röviden ismertette velük a kialakult helyzetet. Az 53-asok a község előtti dombokon ásták be magukat. A 46-osok beérkezéséig a zászlóalj 3 századából (a zászlóalj a valóságban 4 századból állt - NL) csak kettő volt az első vonalban, egy pedig tartalékban. Ezt követően azonban mindhárom század az első vonalban lesz majd és a 46-osok lesznek tartalékban. Ezt valószínűleg az indokolta, hogy a 46-osok állománya újoncokból állt, ezért kockázatos lett volna rögtön az első vonalba vezényelni őket. A következő napokban járőrözést folytattak, melynek során behatoltak a csehek által megszállt Lapujtőre is. A visszaemlékezésből következtethető időrend szerint a század két éjszakai járőrt indított, 3-án és 4-én. Nem tartom valószínűnek, hogy már 2-án éjszaka járőrbe mentek volna, hiszen csak a késő délutáni órákban érkeztek Salgótarjánba, ahonnan gyalog vonultak Karancsújfaluba. Felelőtlenség lett volna a fáradt állományt még egy harcfeladattal is megbízni. Az időrend azért kap fontosságot vizsgálatunkban, mivel a Karanccsal kapcsolatos események a második járőrözést követő nap délelőttjén kezdődnek, amikor az 53-as zászlóalj parancsnoka az ezredparancsnokságtól parancsot kapott a Karancs elfoglalására. Stecker százados a 46/111. zászlóalj parancsnokával, Szabó századossal folytatott megbeszélést a másnapi támadás tervének kidolgozása érdekében. Szabó kérésére a munkába bevonták Mayert is. Szabó ugyanis az olasz fronton is zászlóaljparancsnoka volt Mayernek. A későbbiekben a visszaemlékező az események főszereplőjévé lép elő, hiszen a két zászlóaljparancsnok ismertette vele a parancsot és felszólították, hogy „adja elő az elhatározását" (sic!). Valószínűleg a forradalmi idők jele lehetett, hogy a megszokott törzsszolgálati rend felborult. Az ugyanis nem szokványos, hogy egy zászlóalj parancsnok parancsot kap egy feladat végrehajtására és a helyzet értékelését nem a saját század-parancsnokaival, hanem egy másik zászlóalj parancsnokával beszéli meg. Persze ez még elfogadható lenne, ha figyelembe veszzük, hogy a visszaemlékezés szerint a 46-osok az 53-asok tartalékát képezték. Az azonban nagyon szokatlan, hogy a megbeszélésbe bevonnak egy századparancsnokot is. Az események korrekt ismertetése érdekében a következőkben szó szerint idézem Mayer visszaemlékezését: „Az volt a véleményem, hogy az ilyen kedvező fekvésű állást szabályos támadással elfoglalni, jól összeforrott, harcban edzett zászlóalj számára is rendkívül kockázatos feladat. Amennyire Stecker zászlóalját pár nap alatt megismertem, ennek az ütközetnek eredményes megvívására nem tartottam képesnek. Bár a mi zászlóaljunk fegyelmezettebb, de ez a támadás túl nagy feladat számunkra is. Hajnali rajtaütés eredményes lehet. Ezt azonban viszonylag kevés, válogatott emberrel kísérelhetjük meg. Minthogy a paMayer Vilmos visszaemlékezése elején ismerteti az egység szervezetét. E szerint a zászlóaljuk három századból állt, 10, 11 és 12-es számmal. Ebből arra következtethetünk, hogy az ezred négy zászlóaljból állt, tehát Mayer zászlóalja nem a harmadik, hanem a negyedik volt. 42