A magyar polgárosodás kérdései – élet a századfordulón. Balassagyarmat, 1997. május 28-30. (Discussiones Neogradienses 7. - konferencia kötet. Salgótarján, 1997)

Kerényi Ferenc: Mikszáth Kálmán – és korának színházi élete

natát hozza el Lengeffy Elemér (eredeti nevén: Nawratil Samu) és vándortársulata, amikor hajlandók eljátszani Beszterce város hódoló küldöttségét. A színidirektor jellemzésében már együtt van a „lepedős Coriolánok" ripacsvilágának minden kelléke: a több évtizede pályán lévő színész szerepeiből kölcsönöz a helyzethez illő fordulatokat a hétköznapi életben is, és ál-besztercei polgármesterként neki is odaadja Mikszáth a pohárköszöntőt mondó figuráinak már többször felhasznált ötletét, amikor tósztját úgy építi fel, hogy Petőfi Sándornak A hazáról c. verséből a 8. sorhoz („Szegény hazám, neked kevés van olyan csillagod...") csak ozzá kell fűzni egy „mint" kötőszóval a megköszöntött nevét és címét-rangját. Másutt akár Kozsehuba Tivadar takarékpénztári igazgatóét, itt persze Pongrácz grófét. Igaza van a regény legutóbbi sajtó alá rendezőjének, Fábri Annának, amikor rámutatott arra, hogy itt a színészek korántsem színesítő epizódfigurái a szerkezetnek, hanem: „A teatralitás, miközben jó szolgálatot tesz a józan számításnak, Pongráczot hozzásegíti ahhoz, hogy szerepét maradéktalanul vállalhassa." Tegyük hozzá: hamis teatralitás, lezüllött színészet. Tehát mindaz, amit a magyar színjátszás rossz tapasztalataiból a fiatalabb Mikszáth Kálmán magában fölhalmozott. Láthattuk, az író álláspontja az 1880-as évek elejére, a Budapestre viszszatérés után már nemcsak kialakult kora színházáról, hanem meg is merevedett, és a parlamenti tudósító más idő- és életrendje voltaképpen csak a megmenekedést hozta egy amúgysem szeretett recenzensi feladat alól. (A kétféle publicisztika közötti átlépést, a „festett élet" és a politikai színpad találkozását meg is írta 1882 januárjában, a megtörtént eseteket rögzítő Blaháné a képviselőházban с karcolatában.) A színháztörténeti áttekintés után keríthetünk sort arra, hogy végezetül megválaszoljuk az irodalomtörténet nagy kérdését: miért nem írt Mikszáth Kálmán színdarabot? Akár úgy, mint Jókai Mór, saját művei dramatizálása révén. Mikszáthnak - leszámítva az 1874. év futó epizódját - nem sikerült alkotói kapcsolatba lépnie kora jelentős színházszervező és -vezető személyiségeivel. Itt mindenekelőtt a Paulay Edéhez fűződött kapcsolat hiánya érdemel figyelmet, hiszen Szigligeti igazgató-főrendező utóda segítette a Nemzeti Színház élén a legnagyobb színpadi sikereihez Jókai Mórt. Mikszáth e kérdésben sem nyilatkozott tételesen, ám a jelek egy irányba mutatnak: a Szigligeti halála utáni „új rezsim"-nek tulajdonította a népszínmű végleges átengedését a Népszínháznak, rosszallotta a francia tucatdrámák repertoáralkotó befogadását, amelyeket (a költőiség mellőzése miatt) az ízlés rombolóinak és - talán - a naturalizmus szálláscsinálóinak is tekintett. A művészek kitünteséses, közjogi méltóságokon alapuló elismerésétől irtózó Mikszáth szinte már a sértés határán járó szűkszavúsággal tudósított a Ferenc József-renddel kitüntetett nemzeti színházi igazgató 84 személyes bankettjéről a Pesti Hírlap 1881. november 23-i számában. Ez az ellenszenv vezetett oda, hogy Paulay Ede színháztörténeti tetteit, például a régi magyar drámák ciklusokba rendezett előadásait, a Csongor és Tünde meg Az ember tragédiája ősbemutatóját egyetlen jó szóval 109