Gazdaság és mentalitás Magyarországon a török kiűzésének idején. Szécsény, 1985. december 3-4. (Discussiones Neogradienses 4. - konferencia kötet. Salgótarján, 1987)
Fenyvesi László: A Duna-mellék és a Kiskunság pusztulása Buda ostromai idején (1683–1687)
Nagykőrösön laktak, ám már az 1680-as évek végén megindulta jövevények hazatelepülésének elhúzódó folyamata, melynek révén az 1690-es esztendőkre a két nagy mezőváros adózó népességének száma a korábbinak alig több, mint a felére esett vissza. A menekülők zöme tehát csak átmeneti kényszerhelyzetnek tekintette lakhelye elhagyását, s amint megindult a kibontakozás, igyekeztek visszatérni saját településeikre. 46 Az adatok arra vallanak, hogy 1686 nyarától a Csepel-szigeti Ráckeve fogadta be a Duna-Tisza közi menekülők harmadik legnépesebb csoportját. Részletesebb források hiányában egyelőre akadályba ütközik a Csepel-szigeti oppidum népességének és gazdasági potenciáljának összevetése a „három város" viszonyaival, de figyelemre méltó az az osztályoslevél, mely pár évvel az 1680-as háborús évek előtt 200 adózó házra taksálta Ráckevét, megjegyezve, hogy a két földesúr, Esterházy Miklós és Sándor nem a házakon osztozott meg, mivel információi к szerint egyes házakban 2—3 gazda is lakott. 47 Ennek megfelelően, a Kecskemétnél lényegesen kisebb Csepel-szigeti mezőváros 1686 őszén összesen 17 Duna-balparti falu menekülőit fogadta be, akik előtte a hideg beköszöntéséig, a ráckevei Kis-Duna Somlyó-szigetén rejtőzködtek, a befogadó helység bujdosó népességével együtt. Kisebb hányaduk, 7 település menekülői, szabadalmas falvakból származtak, úgymint a már tárgyalt 4 kiskun taxális helységből, valamint 3 Dunaparti curiális faluból, Dunaharasztiról, Taksonyról és Tassról. 48 A fennmaradó 10 jobbágyfaluból Ráckevére menekülők kisebbik része a Csepel-szigetről származott. Szigetszentmiklósról Tökölről. Szigetbecséről és Makádról, nagyobhik hányaduk pedig a közeli, Duna-balparti falvakból, Áporkáról, Peregről, Dabról, Dömsödről, Szál kaszentmártonról és Dunavecséről. E 17 település lakóin kívül, akikről Mihály deák veszedeleméneke is megemlékezik, az 1686-ot követő fél évtizedből még további 8 helységre nézve találtunk adatokat a különféle ráckevei iratokban, mégpedig a szintén Duna-Tisza közi Pestről és Soltról, továbbá a dunántúli, Duna-jobbparti Ercsiről, Adonyról, Rácalmásról, Dunapenteléről, Dunaföldvárról és Bölcskéről, ahonnét ugyancsak érkeztek menekülők Ráckevére. 49 Igy tehát jelenlegi ismereteink alapján megállapítható, hogy az 1680-as évek második felében Kecskemét és Nagykőrös után a Csepelszigeti Ráckeve mezőváros fogadta be a legtöbb földönfutót a Pest megyei Duna-tájon, akik 25 településről érkeztek ide, azonban pontos létszámukat, közelebbi adatok hiányában, nem ismerjük. Kirajzásuk már 1687-ben megindult, ám zömmel 1689-től kezdtek hazatelepülni, 50 csakúgy, mint Kecskemét és Nagykőrös jövevényei. Természetesen egyes családok Ráckevén is gyökeret vertek, akiket még az 1690-es 1720-as években is többször említenek a különféle helyi iratok. 51 Mint már utaltunk r.á, a különféle szórványadatokon kívül Szabadszállási Mihály deák, ráckevei főjegyző 1687-es veszedeleméneke rajzolja az utókor elé a legrészletesebb, legplasztikusabb képet a Buda 1684-esés 1686-os ostromai által a Középső Duna-vidéken kiváltott nagymérvű népességmozgásról, illetőleg a két tűz közé szorult szerencsétlen földönfutók keserves megpróbáltatásairól, melyeknek emlékét generációkon át megőrizték a túlélők, olyannyira, hogy egy részüket a tudós polihisztor, Bél Mátyás is papírra rögzítette 1730 táján a Jászkunságról és Pest megyéről készített kitűnő leírásaiban. 52 Befejezésül, szemléltetés gyanánt, e páratlanul értékes veszedelemének legérdekesebb strófáit idézzük: 53 ,,Az lengyel legelső és nagyobb rablást tőn, 54 Mert minden jószágot kezünk közzül ki vőn. Hogy ki védelmezzen bennünk, senki se nem Ion, Még atyánkfia is csak csúfságul köszön. 109
