Gazdaság és mentalitás Magyarországon a török kiűzésének idején. Szécsény, 1985. december 3-4. (Discussiones Neogradienses 4. - konferencia kötet. Salgótarján, 1987)
Fenyvesi László: A Duna-mellék és a Kiskunság pusztulása Buda ostromai idején (1683–1687)
Fülöpszállás, Szabadszállás és Kiskunlacháza. Az 1683-mal kezdődő, felettébb vészterhes évtized legveszélyesebb heteiben, hónapjaiban valamennyi kiskun helység elnéptelenedett egy-egy időszakra, miközben a szélrózsa minden irányába szétfutó kiskunok részben a nagy mezővárosokban, másrészt a Felvidéken, Baranyában, a Csepel-szigeten, a Kis- és a Nagy-Duna szigetein, mocsarakban, nádasokban, a Holt-Duna kiöntéseiben, a folyó menti erdőkben és egyebütt kerestek menedéket a különféle hadak és a sarcoltató rablóportyák elől. Ez alól még a legnagyobb kiskun helység, Halas oppidum népe sem képezett kivételt, hiszen miként ők maguk panaszolták, 1685 őszén, Szolnok németkézre kerülése és a „pogány ellenség" fenyegetései miatt „kény^ szerítettünk mennünk Kecskeméth városába, megmaradásunkat reménylettünk ott jobban"^ majd még az év legvégén visszatértek feldúlt, elégetett lakhelyükre, mindent elölről kezdeni... Lacháza, a budai hadiút egyik legveszélyesebb szakaszán, a felszabaduló vilajetszékhelytől egy napra fekvő kiskun falu mindannyiszor elnéptelenedett, valahányszor magyar és idegen hadak tűntek fel a láthatáron, és lakói mindaddig a Kis-Duna árterének erdős-ingoványos helyein, szigetein és a védettebb, Csepel-szigeti Ráckeve mezővárosban húzták meg magukat, míg elmúlt a vész a fejük felől. A permanens veszedelmek azonban annyira megfélemlítették őket, hogy 1686-os futásuk után 3 éven át haza sem tértek, egyfolytában Keviben laktak, onnét művelték a Ráckevei-Duna szomszédos, túlsó partján elterülő földjeiket, s adóztak Buda új, német urainak, továbbá a székesfehérvári törököknek (ezek parancsnokai, Hasszán majd Ahmed pasa kapta a budai vezírpasa névleges címét 19 ) és Pest megye felvidéki hatóságainak. Mutatja számbeli és anyagi jelentőségüket, hogy 1687-ben a lacházi öreg Szabó István, majd 1688-ban a szintén onnét elmenekülő Mészáros András volt Ráckeve egyik bírója, s miután a viszonyok valamelyest normalizálódtak, a kevei „bírói krónikás könyv" bejegyzése szerint csak 1689-ben „oszlottanak ki az Laczházi Szabadszállási és Sziget Sz. Miklósi lakosok." 20 1685 nyarán a 4 felső-kiskun település népe Szabadszállásra futott, s onnét könyörögtek segítségért, oltalmazó pártfogásért urukhoz, Esterházy nádorhoz. S noha, mint láttuk, a szabadszállásiak Ráckevére futott másik csoportja 1689-ben ugyan visszamerészkedett falujába, ám maradásuk még ekkor sem lehetett, mert a tatárdúlás elől még ebben az esztendőben kénytelenekvoltak Kecskemétre menekülni. Ráday Gáspár Pest megyei alispán 1686. december 2-i jelentése szerint Ráckeve lakói „teljesen szétszóródtak", viszont helyükre kiskunságiak és mások menekültek. Ebből a Ráckevére vonatkozó közlést annyiban kell pontosítanunk, hogy a nagymúltú mezőváros törzsökös lakónépessége rendkívüli mértékben megfogyatkozott ugyan, de nem szóródott szét teljesen. Erről nemcsak Szabadszállási Mihály deák 1687-es siralomverse tanúskodik, hanem a kevei bírók 1605-től 1836-ig évről évre vezetett krónikáján kívül a helyi református prédikátorok 1606tól 1746-ig terjedő krónikája is, valamint több más magyar, latin, török és német nyelvű szórványadat. 21 Ez egyúttal arra int bennünket, hogy a Pest megyei adóösszeírásokat fokozott kritikával kell kezelni, 22 mert előfordulhatott, hogy különféle nehézségek miatt helytelenül tüntették fel pusztaként a valóban gyér népességű, de azért még lakott településeket is, melyeknek lakói legfeljebb napokra szöktek el az adóvevők elől, nem beszélve a különféle jogcímeken mentesített, kiváltságolt, taxális-curiális, szabadalmas helységekről, melyek jobbára eleve kimaradtak a megyei adófelmérésekből. Ráday alispán Esterházyhoz intézett jelentésével megegyező módon, a Pest megyei nemesi közgyűlési jegyzőkönyv aznapi latin bejegyzése is arról tudósít, hogy a Duna-Tisza közén „famé, ense et peste" (éhség, kard és betegség) által sokan elpusztultak, szétfutottak. 23 Dömsöd lakói írják, hogy 1686-ban, Buda ostromának idején a lakosság, együtt a kunszentmiklósiakkal, a szabadszállásiakkal és másokkal „a tatároktól való féltükben falujukat elhagyták és a szigetekbe költöztek ..." 24 Ezzel megegyező módon, Haszán kalocsai aga, dizdár (porkoláb) és 106
