Gazdaság és mentalitás Magyarországon a török kiűzésének idején. Szécsény, 1985. december 3-4. (Discussiones Neogradienses 4. - konferencia kötet. Salgótarján, 1987)

Fenyvesi László: A Duna-mellék és a Kiskunság pusztulása Buda ostromai idején (1683–1687)

püléséből már csak Vácot írták be lakott helyként, alig 1 1/16 portával. A mentesített, taxáliscuriális helyek ugyan hiányoznak, s minden bizonnyal az adóösszeírók elől is jónéhány falu túlélő népességtöredéke az erdőkbe, hegyekbe, mocsarakba, szigetekbe és a nádasokba futott, ám az anyagi javak és a termelőerők pusztulása még így is döbbenetesen magas arányokat öltött. A szintén védtelen, teljesen síkvidéki kecskeméti járás is elpusztult 1686 őszére, azaz egy időre jórészt lakatlanná vált, mivel 32 helyéből csak Kecskemét és Nagykőrös maradt mindvégig lakott hely, 1686. novemberében együttesen is csupán 17 és fél portával. Ennél mindössze egy településsel találtak többet Rádayék a solti szék területén, ahol ekkor 35 falu állt pusztán, kirabolva, felégetve és rombadőlve, s csak Dömsöd, Dunavecse és Ordas népének egy

1 része (meg ta• Ián az ide menekülők) tengődtek tovább kis falujukban, összesen is alig 1 egész egytizenhatod portányi adóalappal. Némileg szerencsésebb volt a pilisi járás, ahol a megyei adóbiztosok 1686 őszének második felében a 22 településből hatot lakott állapotban találtak, egy kivételével a két Duna-szigeten, a Csepelen és a Szentendréin. Ügy tűnik, az utóbbin valamelyest könnyebben tudták átmenteni legalább a puszta életüket a megmaradtak, mivel amíg a Szentendrei-szigeten 4 falu népe 1686. novemberében is a helyén maradt, addig a Budától délre fekvő, s a török-tatár portyázok által Buda eleste után is könnyebben elérhető Csepel-szigeten egyedül Ráckeve mezőváros szerepel ekkor és mindvégig lakott hely gyanánt. Bizonyosra vehető, hogy a Rádai-féle adóztatási „terepbejárás" hiányosságai miatt 1686 őszén e dunai részeken is több volt a lakott (legfeljebb pár napra elnéptelenedő) települések száma, ám annyi bízvást megállapítható, hogy a pilisi járás nyomorba döntött népessége éppen olyan koldussá szegényedett, mint a váci és a solti terület túlélő lakónépessége, hiszen ezekhez hasonlóan itt is csak 1 egész tíztizenhatod portára taksálhatták a két nagy sziget és a Buda-Visegrád közti hegyvidék elérhető adózói na к gazdasági teljesítőképességét.

14 Ilyen katasztrofális viszonyok közepette alighanem kevésbé tűnik túlzónak a Pest megyei főispán, Esterházy Pál nádor 1686-os figyelmeztetése királyához, melyben az idegen hadak kivonását sürgetve adott hangot ama félelmének, miszerint ha ezt elmulasztja Lipót kormányzata, akkor „Magyarország vadon erdővé, lakatlan sivataggá fog változni, melyen csak fenevad kóborol ..." — jövendölte.

15 Meglehet, hogy e felettébb pesszimista sorok leírását többek között saját megyéjének alispánja, Ráday Gáspár ezévi jelentése is motiválta, aki hosszasan panaszolta a török- és kurucellenességében nála egyaránt következetesebb nádor-főispánnak, hogy helyszíni szemléje szerint Pest-Pilis-Solt vármegyében „sokan a pogány török és tatár nemzet miá fegyver és rabság által az elmúlt esztendőben megh emésztettek", sokan „az éhség és szorongató inségh s elviselhetetlen nyomoruságh szenvedései" miatt ,,az halál által el hullottak" a többiek „messze földre el széledtek", a megmaradtak pedig „örömest inkább megh halnának."

16 Ez a halálos fásultság tükröződik abból a Szabadszálláson, egy évvel korábban, 1685. szeptember 20-án a négy kiskun falu nevében valamelyik nótáriusuk vagy prédikátoruk által urukhoz, a kunok főbírójához, tehát megint csak a törökellenes felszabadító küzdelem egyik legaktívabb szervezőjéhez, a rendületlenül királypárti Esterházy Pál nádorhoz címzett panaszlevélből is, melyben a „kálvinista Rómában" tanult literátus keservesen hangoztatja ama meggyőződését, miszerint „az régi időben Egyiptomban is az Istennek kedves népe nagyobb Ínségben és sanyari gátasban nem volt ..."

17 Talán nem érdektelen egy pillantást vetni mind az öt kiskun település régen elmagyarosodott népének viszontagságaira az 1680-as években, hiszen sorsuk egyben a Duna-Tisza közi » többi falu keserves kálváriáját is szemléletesen példázza.

18 Jóllehet a Kiskunság a 16. század közepe táján még negyedszáz települést számlált, ám a 17. század második évtizedét már csak 5 érte meg közülük, úgymint az 1561-ben magánföldesúri hatalom alá vont Kiskunhalas mezőváros, továbbá a Kiskunság felső részén elhelyezkedő taxális-curiális falvak, Kunszentmiklós, 105