Gazdaság és mentalitás Magyarországon a török kiűzésének idején. Szécsény, 1985. december 3-4. (Discussiones Neogradienses 4. - konferencia kötet. Salgótarján, 1987)
Fenyvesi László: A Duna-mellék és a Kiskunság pusztulása Buda ostromai idején (1683–1687)
Árpád 1886-os monográfiája, illetőleg ennek Wellmann Imre által elkészített, javított és bővített 1936-os kiadása, nem beszélve Budapest várostörténeti szintézisének második kötetéről, a „Magyar Hadtörténet" nemrég megjelent első tomusáról, továbbá az újabb könyvek, tanulmányok és cikkek gazdag választékáról, melyek részben vagy egészében fővárosunk visszavívásához kapcsolódnak. 7 Viszont annál inkább célszerű legalább vázlatosan áttekintenünk a Csepel-szigeti és a kiskunsági Duna-vidék népének viszontagságaival, lakóhelyeinek és anyagi javainak nagymérvű pusztulásával kapcsolatos forrásadatokat, melyek ámbár leginkább Ráckevére 8 és e „szigetségbeli" mezővárosba, illetve a határához tartozó, kis-dunai Somlyó-szigetre menekült Duna-Tisza közi lakosokra — 17 környékbeli és távolabbi falu sorsverte földönfutóira — vonatkoznak, de mint cseppben a tenger, szemléletesen példázzák tágabb pátriánk, az egykori török hódoltság magyarságának küzdelmes életét hazánk történelmének egyik legviharosabb évtizedében, az 1680-as években. A magyarság osztrák-német segítséggel vívott és győzelemre vitt, leghosszabb török háborújában, mint előtte is mindenkor, ismét a „népek nagy országútja", a konstantinápolyibécsi hadiút, a Duna völgyének magyarországi szakasza képezte a hadszínteret, s mivel már Bécs 1683-as, sikertelen ostromát követően a legádázabb harcok egyre inkább a féltett vilajetszékhely, „Budun" közvetlen környékére összpontosultak, érthető, hogy a csatatérré változott Pest-Pilis-Solt vármegyében a stratégiailag és politikailag is legfontosabb magyarországi török erőd vidéke, a Duna középső vonala, mindenekelőtt a két nagy Duna-sziget népe szenvedett a legtöbbet. Jó fél évtizeden keresztül a két világbirodalom etnikailag rendkívül heterogén összetételű csapatai pusztították a Duna-melléki termelőerőket, a források tanúsága szerint olyannyira felmérhetetlen károkat okozva, hogy még a Rákóczi-szabadságharc kitöréséig sem sikerült valamennyi elpusztított helységet újratelepíteni, s a háborús pusztítások mindennemű nyomát maradéktalanul eltüntetni. 9 Török, tatár, német, lengyel, horvát, szerb, magyar kuruc és labanc seregek, szanaszét kóborló prédók adóztatták, dúlták, sarcoltatták, égették, pusztították településeinket és a kiszolgáltatott polgári népességet, melynek túlélő töredékei úgyszólván örökös mozgásban, futásban, menekülésben voltak hosszú éveken át, a megpróbáltatások heteiben és hónapjaiban. 10 A kálvinista magyarság eperjesi egyházkerületi gyűlése 1699-ben, a karlócai béke évében keserűen regisztrálta, hogy „az Alfoldségen körül 900 falu és város amint informáltattunk elpusztult". 11 Az valószínű ugyan, hogy ez a szép kerek számadat nem pontos, de mindenesetre tendenciájában alighanem eléggé reálisan jelzi a katasztrofális pusztulás minden addigit meghaladó mértékét, melyet egyes kisebb részkutatások eredményei méginkább valószínűsítenek. Hiszen csak a Váradhoz közeli, kis Szentjób vára körül, Bihar megye egy részén, 1685-től 34 helység néptelenedett el, miközben Heves vármegye 118 településéből 1683 után 54 falu lakossága futott szerteszét, s közülük 24 még a 18. század elején is lakatlan puszta volt! 12 A buda és a központi dunai hadiút, alapvető utánpótlási-szállítási bázisvonal miatt méginkább frontvonalba eső Pest-Pilis-Solt vármegyében a településekés a termelőerők pusztulása ennél is lényegesen nagyobb arányokat öltött. A különféle adóösszeírások szerint 1647— 1695 között mintegy 135 lakott hely volt megyénkben, ám ezek száma már 1683-ban 115-re csökkent, majd Buda 1684-es és 1686-os ostromai következtében, a katasztrofális állapotok mélypontján, átmenetileg, néhány hónapra, csaknem teljesen megsemmisült: 1686. novemberében már csak tizenkettő lakott helységet tudott jegyzékbe venni —a mentesített településeken kívül — a kiterjedi területet nádori parancsra, fegyveres karhatalommal, több hét alatt bejárt és összeírt Ráday Gáspár alispán, alig 22 porta-adóalappal, mely egyben az anyagi javak tömeges megfogyatkozására is utal. 13 Jellemző, hogy a többször is gazdát cserélt Vác környéke az összeírás heteire, 1686 végére teljesen elnéptelenedett, hiszen a szolgabírói districtus egykori 43 tele104
