Kisné Cseh Julianna – Kiss Vendel (szerk.): Tatabányai Múzeum 2011 - Tatabányai Múzeum Évkönyve 2. (Tatabánya, 2012)

Horváth István: A tata-tóvárosi angolkert forrásai – kísérlet Budapest vízellátására

Tatabányai Múzem Évkönyve 2. 85 A tata-tóvárosi angolkert forrásai - kísérlet Budapest vízellátására Horváth István (Magyar Környezetvédelmi és Vízügyi Múzeum - Esztergom) A 19. század utolsó harmadában rendkívül gyors ütemben fejlődő és 1873-ban hivatalosan is egységesülő magyar főváros a dualizmus néhány évtizede alatt sok tekintetben felzárkózott a mo­dern európai nagyvárosok sorába. Az urbanizáció, a polgárosodás folyamata hatással volt a város infra­struktúrájára is, ebben az időszakban épültek ki töb­bek között Budapest közművei és alakultak meg az azokat kiszolgáló és működtető vállalatok. A városi infrastruktúra fontos láncszeme, a vezetékes vízel­látást biztosító Fővárosi Vízművek elődje is ekkor, 1868-ban, az ideiglenes pesti vízmű üzembe helye­zésével egy időben kezdte meg működését. Ezzel útjára indult az intézményes vízellátás Pest-Budán, bár a főváros egységes koncepciójú vízvezetéki ter­vei csak a három elődtelepülés egyesítése után ke­rülhettek szóba. Ekkor hívták életre az ún. Vízvezetéki Irodát, aminek az egységes vízellátási hálózat kiépítése volt a feladata. Az ideiglenes pesti vízmű már létesíté­sekor sem tudta kielégíteni a lakosság vízszükség­letét, ezért a főváros vezetésének egyre sürgetőbb feladatává vált az összes budapesti háztartást ellá­tó vízvezeték-hálózat kiépítése. A 19. század folya­mán időről-időre visszatérő járványok is siettették a közegészségügyi szempontból is kiemelkedően fon­tos döntést a főváros végleges és hosszútávra szó­ló ivóvízellátásának mikéntjéről. A megoldást jelen­tő végleges pesti vízmű építése azonban elhúzódott egészen az 1890-es évekig: a döntést és a kivitele­zés megkezdését évekig tartó szenvedélyes vita előzte meg. írásunkban a főváros vízellátását meg­oldani hivatott javaslatok egyikét vesszük górcső alá, egy olyan tervet, mely nem Budapesten és köz­vetlen környékén vélte megtalálni a főváros ivóvíz- ellátásának forrását. Gróf Esterházy Miklós, a ta­tai uradalom birtokosa és Feszty Adolf műépítész a tatatóvárosi angolkertben fakadó bővizű forrásokat ajánlotta a döntéshozók figyelmébe, egyúttal rész­letes tervet dolgoztak ki a források vizének Buda­pestre való eljuttatására is. Mielőtt e - végül meg nem valósult - tervet részleteiben ismertetnénk, ér­demes egy rövid kitérőt tennünk, és megismerkedni Budapest vízellátásának 1870-80-as évekbeli általá­nos helyzetével. Budapest vízellátása a Kiegyezést követően Az 1868-ban átadott ideiglenes vízmű 37504 embert, Pest akkori lakosságának mindössze 15- 20%-át látta el ivóvízzel,1 a külső kerületek lakói a már ekkoriban is igen szennyezett dunai vízhez ill. saját ásott kútjaik egészségtelen vizéhez juthattak csak hozzá. A VI., VII. és VIII. kerületi lakosok kö­zül azok, akik a Körúton kívül laktak, a vízmű által termelt tiszta ivóvíz és a szüretien Duna-víz keveré­két kapták, a Városliget, a Herminamező, a Tisztvi­selő-telep, a Népliget és Kőbánya egy részének la­kói számára azonban csak az utóbbi jutott.1 2 A külső kerületek lakói különösen sérelmezték a háztartá­saikba eljutó víz minőségét, hiszen a kizárólag tisz­ta ivóvizet használó belvárosi lakók nyáron az utcák pormentesítését is szűrt vízzel végezték el,3 miköz­ben a Körúton kívüli városrészek lakosainak ivóvíz gyanánt is csak szüretien víz jutott. Az egyes vá­rosrészek adottságai ugyanakkor nem voltak egy­formák, a kisebb népességű budai oldal vízellátá­si problémáit már az 1880-as évek elejére sikerült megnyugtató módon rendezni. Wein János, a Fővá­rosi Vízművek első igazgatója a meglévő pesti víz­mű nagyobbítása mellett már 1876-ban hozzálátott a budai vízmű fejlesztéséhez, javaslatára a budaújlaki Duna-parton a kavicsrétegek természetes szűrését kihasználva vízszintes galéria-rendszerű vízmüvet létesítettek. E vízmű 1882-től szolgáltatott elegen­dő mennyiségű és jó minőségű vizet a budai lako­soknak, szükség esetén a pesti oldalra is juttattak itt termelt ivóvizet. Erre gyakran sor is került, hiszen a vízhiány az 1880-as években egyre gyakoribb volt a Duna bal partján. Pest lakossága a dualizmus év­1 Nagy 1968, 37. 2 Nagy 1968, 40. Kajlinger 1889, 7.

Next

/
Oldalképek
Tartalom