Fülöp Éva – Kisné Cseh Julianna szerk.: Komárom – Esztergom Megyei Múzeumok Közleményei 9. (Tata, 2002)

Kemecsi Lajos: A Kuny Domokos Múzeum néprajzi gyűjteményének ismertetése – értelmezése

körülmények sorozatosan meghiúsították. >9 A 90-es évek kényszerű raktár költöz­tetései és az állandó kiállítás előkészítésének feladatai egyes gyűjteményi egysé­gekre kiterjedő revízióval párhuzamosan zajlottak. így készült el a kerámia gyűj­teményre vonatkozó, illetve az oroszlányi tájházban lévő szlovák néprajzi anyag revíziója. 50 A néprajzi gyűjtemény tárgyi anyagához szervesen kapcsolódik a néprajzi adat­tári anyag. A Kuny Domokos Múzeum önálló néprajzi adattárát 1976-ban nyitott leltárkönyv adatai alapján tartják nyílván. Verebélyi Erika ebben az évben leltáro­zott be 127 tételt, mint ezt a gyarapodás adatait tartalmazó táblázat is mutatja. Néprajzi adattár gyarapodása Év Leltározott adattári tétel 1976 127 1977 20 1978 9 1979 12 1998 62 1999 16 2000 1 2001 1 2002 8 Ezek között elsősorban még a korábbi évekből származó anyagok vannak többségben. A legkorábbi adattári anyag 1952-es keltezésű. Elsősorban néprajzi pályázatokra készült pályamunkák kéziratai, muzeológusok által végzett gyűjtések dokumentációja illetve települések földrajzi neveinek adattárai kerültek a kezdeti években az adattárba. 51 Verebélyi 1979-es távozása után azonban a néprajzi adat­tárat gyakorlatilag nem kezelték és nem is gyarapították. 1997-ben az addig a Né­met Nemzetiségi Múzeumban a német nemzetiségre vonatkozó adattári anyaggal közösen tárolt anyagot szétválogatás után a Kuny Domokos Múzeum épületébe szállították. 52 1998-től indult újra a néprajzi adattár, először a visszamenőleg leltá­rozott anyagok tételeivel. Azóta folyamatos az adattári anyag gyarapodása, ám a néprajzi gyűjtőpályázatok iránti országosan tapasztalható érdeklődés csökkenése 49 Ennek ellentmondani látszik a múzeum éves munkajelentéseiben rendszeresen eló'forduló revíziós munkák szerepeltetése, ami rávilágít a hasonló jelentések megbízhatóságának kérdéskörére. (Pl. 1984-ben a magyar és egyetemes néprajzi raktár revíziójának folytatása olvasható feladatként.) 50 A munkajelentés szerint 1973-ban is megtörtént „a néprajzi kerámia anyag revíziója, végleges ren­dezése a raktárban." 51 Különösen szerencsés a nagytagyosi kovácsműhely dokumentációjának adattári elhelyezése, ezáltal a szerszámkészlet nehezen azonosítható darabjai egy revízió során kiválogathatóak (Körmendi Géza 1963). 52 Pedig már évtizedekkel korábban (1976) szerepelt a munkajelentésben, hogy „az adattár szélvá­lasztása megtörtént". 206

Next

/
Oldalképek
Tartalom