Fülöp Éva – Kisné Cseh Julianna szerk.: Komárom – Esztergom Megyei Múzeumok Közleményei 8. (Tata, 2001)
Vékonyné Vadász Éva: Az észak-dunántúli mészbetétes kerámia Esztergomi alcsoportjának települése Dunaalmás–Foktorokban
településünkön az élet oly formában, mint ahogy a középső bronzkor 2. folyamán zajlott, a 3. periódusban nem folytatódott. A biztosan a ház felső szintjéhez tartozó leletanyag (az összes többi objektum kapcsolódó anyagával együtt) legfeljebb a használat időtartamának elhúzódását jelzi a középső bronzkor 2. periódusának végéig. A felső szint anyagának ezzel a keltezéssel megállapítható a ház teljes használati ideje, ami a középső bronzkor 1-2. fordulójától a középső bronzkor 2. végéig tart, vagyis felöleli a teljes 2. periódust. A ház általam feltételezett 3 generációs használata az időtartamot maximálisan 100 évben feltételezted 95 - s ez, állandó karbantartással meg is felel a ház szerkezetéből fakadó korlátozott használati időnek. Ez a következtetésem - még ha a kezdetet és a véget - óvatosságból nyitva is hagyom - egy fontos következménnyel jár: az eddig feltételezettnek mintegy felére csökkenti a klasszikus korú mészbetétes kerámia használatát. 96 Az így összezsugorodott időtartam alatt a kerámia változásán magam is erősen meglepődve kerestem a felmerült kronológiai problémára a választ. A megoldási lehetőséget két oldalról, a kultúra kezdetétől és vége felől megközelítve jutottam az alábbi megállapításokhoz, melyeket ismertetem és e dolgozat lehetőségei alapján Komárom-Esztergom megye, vagyis az ÉKDudunántúlra tartok érvényesnek. Az esztergom csoport kialakulásában és a vegyes összetételű gyér kora bronzkori lakosság életében a rend és a szervezettség megteremtésével a fő szerepet a hatalma csúcsán álló Hatvan kultúrának tulajdonítom. Jó bizonyítékai ennek, hogy a terület magaslati, vagy magaslati és erődített telepeinek többsége e kultúrához sorolható, vagy ha kevés mészbetétes kerámiás népcsoportokhoz köthető, a telep kezdete a Hatvan kultúrához kapcsolódik. Ez a megállapítás nem igényel különösebb bizonyítást, elég ehhez a Dorogi járás megfelelő terepbejárási adatait áttekinteni, melyet Kisné kigyűjtése igen megkönnyít. Az itteni adatokból hamar kiviláglik, hogy számos mészbetétes kerámiás településként ismert lelőhely valójában kisapostagi, hatvani Zoffmann vizsgálatának eredményei a környei és mosonszentmiklósi temető hamvain igen jól bizonyítják a csecsemőkor magas, 40%-ot is meghaladó arányát. Ezt az arányt éri el - vagy haladja meg kissé az aduitus és maturus korcsoport, míg az öregkort megérők száma elenyésző (ZOFFMANN 1999, 35., T. 1.). Ezért becsülöm három generációra a ház használatát - melyet természetesen bizonyítani nem lehet. Bóna utolsó, nagyobb összefoglalást adó munkájában a Dunántúli Mészbetétes Kerámia Népe kultúrájának időtartamát a Dunántúl tájegységeit elkülönítve durván 1700-1450 közt határozta meg. Ez az időszak táblázatán (BÓNA 1992, 40.) a kora-középső bronzkor fordulójától a középső bronzkor 2. közepéig tart. Ezt az átlagos „egységet" bontja meg az ÉK-Dunántúlon a kezdetkor a Tokod-csoporttal, melyre 50 évet szán (a középső bronzkor 1. végét meg sem érve, s a korábban általa feltételezett időtartamot /BÓNA 1975, 222./ csökkentve), s a nagyjából a középső bronzkor 2. végével bizonytalanul egybeeső záródással, mely után területünkön önállóan még ma is csak alig előforduló késő-magyarádi és Dolny-Peter népességet feltételez. Nem lehet itt célom e kronológiai táblázat bírálata, mert nem tartozik hozzá területünket illető magyarázó, indokló szöveg. De nem csak ezért. Minden táblázat statikus állapotot tükröz, s így megállapíthatatlan, hogy a szerző a Tokod és az Esztergom csoport időrendi viszonyában csak az egymás utániságot látja, vagy beleérti a részleges egyidejűséget is. 41
