Béres Mária szerk. - Tiszavilág : A Tiszazugi Földrajzi Múzeum Közleményei 4. (Tiszaföldvár, 2010)

LOKÁLPATRIÓTÁK TOLLÁBÓL - Faragó József: Városias elemek a régi TiszatÖldvár falusi társadalmában (Szociografikus gondolatkísérlet a felejtésről)

i I.OKAI.PATRIÓTÁK TOLLABOL rászból, csak a kamera előtt bukott ki a sokáig magában tartott történet: „Én Pesten dolgoztam... Jött egy plakát, hogy a 24-ben születettek jelentkezzenek munkaszolgálatra. Ássuk az árkot. Rajtam nem fogott ki, mert jó fizikumú voltam. Volt egy kvóta, ha jól emlékszem két métert kellett ásni. Nekem ment, mert nem olyan városi, pesti, sápadtarcú voltam, mint a csepeli gyárigazgató fia, a Weiss Manfréd. Azok azt sem tudták, melyik felét kell a lapátnak megfogni. Én már kiástam a gödröt 11 órára. WC-re kellett mennem. De voltunk vagy 700—800-an. Na, hova menjek? Körbe vett az őrség minket. Egy ilyen elhagyott textilgyár volt mellettünk, vagy mi a fészkes fene. Leállt üzem, kötőgépekkel. Hát, mondom, hideg van, nekem a homlokom ne fázzon, Beszartam a portásfülkébe. Jövök kifele. Egy ballonkabátos, árpádsávos, egy nyilas, teljes disztingvált öltözékben, meg egy civil várnak kinn. Én a fülkében eltöltöttem legalább egy órát. Megdöbbentem. Azt kérdik tőlem, „hogy te hol voltál?" Mondom: „a dolgomat intéztem". „Igazolványod van?" — kérdezték. „Van!" mondom, és már nyúltam is érte. „Ne azt mutasd! Gombold ki a slicced!" Hát jól van, ha már mást nem tehetek. Jól van, megnézték, „dugd el, meg ne fázzon!" — mondták. Ezzel el volt intézve. Mentem visszafele. Az én truppomnál le van vetkőztetve egy gyerek gatyára. Hát kérlek szépen, hogy rövid legyek, odalépett hozzá egy őr és tarkón lőtte. Két méterről. Hátulról." Mindezek után meglepő, hogy a közösség elfelejtette a zsidókat. Talán nem túlzás azt gondolni, hogy ha elfelejtette, akkor talán el is akarta feledni őket. Több utalás is található a filmben, ami ezt támasztja alá. Bárány Tamás mondja az egykori zsidó tulajdonú ingatlanokról: „Elvittek innen mindenkit. Édesanyámtól tudom én is, amit tudok. Csak egyházközség volt az is. Volt vezetve valami könyvben, hogy ki mikor született. Szóval az megsemmisült. Eltakarítottak innen mindent. Nyoma nem maradt semminek. Azok a házak, ami Mihály bácsié volt, és a többieké, azt a háború után egyből kisajátították..." Érdekes momentum, Jobbágy Zsigmondné szóbeli közlése, hogy édesapjának, id. Szabó János agronómusnak a tanács felajánlott egy házat az ötvenes években, de ő azt nem fogadta el, mondván az elhurcolt zsidóké volt. A régi temető sírköveinek sorsáról is érdekeseket mond az egyik filmbeli megszólaló (Vass Béláné). Amikor bezárták a régi temetőt „mindenki oda vitte a sírokat, ahová akarta. Gondolom, aki sírköveket csinált, az is vitte..." Azt többen is elmondták, így például Hévízi Mihályné is, hogy értékes kövek is voltak a régi temetőben, s nem lévén hozzátartozó, de még izraelita felekezet sem, a zsidó sírkövek sorsát nem kérte számon senki. Ma már az is tudható — a filmben is esik rá utalás —, hogy a mór-arab stílusú, 80 férőhelyes, kéttornyú, 1902-ben épített zsinagógából építőanyag lett. Beépült a földvári házakba. Ezt tehát szintén el kellett felejteni. Másutt, máshol talán megőrzik az épületet, s kiállítótermet, tornatermet, vagy könyvtárat alakítanak belőle, esetleg az oldalára emléktáblát tesznek. Földvár, a sírköveket átcsiszolta, a zsinagógát házaiba építette, a mózesi kőtáblát lépőkőnek használta, a régi házakat tanácsi lakásként átvette. Nem csoda, hogy sajátos amnéziába esett a település. Meddig terjed a kollektív emlékezet? Érdekes kérdés ez Tiszaföldváron, amely a török hódoltság, majd a török kiűzés és a Rákóczi szabadságharc következtében oly mértékben elnéptelenedett, hogy a területet másfél évszázadra megszerző Podmaniczkyak 1721 után a csak pár évvel korábban betelepült 23 református vallású jobbágyhoz a felvidéki birtokaikról telepítenek evangélikus vallású magyar és tót jobbágyokat. Aztán a reform-korban jelennek meg Földváron a katolikus és izraelita földtulajdonosok és bérlők. A Podmaniczkyak helyét is átveszi az Almásy és a Beniczky család. Érdekes a földbirtokosokat nem felejtette el Földvár. A Beniczkyek emléke máig élénken él, még az egyik Beniczky-gyerek hajótöréssel 154