Béres Mária szerk.: Tiszavilág : A Tiszazugi Földrajzi Múzeum Közleményei 3. (Tiszaföldvár, 2008)

ÉRTEKEZÉSEK - Vas Béla: Az az igazság, hogy... (Tiszaföldvári és cibakházi történetek a XX. századból)

gyereknek, vagy embernek kettő pisilője legyen? " — ,,De idesapámnak kettő van! Én mán csak tudom, mer ' sokszor kilestem, mikor itthon pisil idesapám, mindig a budi hátuljába 'megy, ott pisil, ott mindig a kicsi pisilőj it vette elő. Mikor átmegyünk Zsuzsika nénihö ', mer' annak mán nincs ura, nem bír ember munkát csinálni, idesapámat szokta hívni, hogy segítsen. Én is átmegyek, ott meg mindig a nagyot veszi elő! " Gyermekévek Akkor még én első osztályos vótam, az unokabátyám meg mán harmadik osztályos vót. Aztán ősszel vót' ez szeptemberbe', mer' mán megkezdődött az iskola. Hát nagyon jó idő vót', atyámék a réten vótak, valamit csináltak, én maradtam otthon egyedül. Közbe' meg a Laciék, az unokabátyámék nem messzire laktak mihozzánk. Atgyütt hozzám játszani, hát jó' van játszunk, mit játszunk? Azt mondja Laci, hogy játszunk disznóölősdit. Majd azt mondja, kiválasztunk egy vagy nagy csutkát, vagy egy hosszú cső kukoricát, az lesz majd a disznó. Oszt húzunk ki szalmát, mer' mán a szalmát is haza hozták akkor a lógerbú', mer' akkor még nem lehetett házaknál csépelni, hanem lógernak hívták azt a teret, ahova lehetett hordani a kévés búzát, vagy gabonát, oda mentek csépelni. Mán a télire a szalmát is haza hozták, a töreket külön kazalba rakták, a szalmát mellé megint külön. Na aztán azt mondja Laci, ő vót' a főkolompos, a két kazal közé húztunk szalmát, vastagon letakartuk szalmával, na most húzzunk a kis tűznek is. Mer' ugye abba' az időbe' szalmával perzselték a disznót, aztán kis tüzet is csináltak, hogy ne kelljen minden csóva szalmához gyufáért menni. Na aztán nem vettük észre, hogy atyám meg elbújva figyelt bennünket. Addig nem szólt bele a játékunkba, míg gyufa nem kellett. Aztán elkészültünk szépen, perzselő, villa, vót' az is, mer' fel vót' dugva az eresz alá, az istálló eresze alá, hogy védve legyen az esőtül, a létra is ott vót'. Na mondja Laci, hogy akkor te meg Sanyi menjé' be a Laci-konyhába, oszt hozzad a gyufát. Na akkor lépett elő atyám: „Majd adok én nektek gyufát mindjárt! Basszam az anyátok kegyelmit!" Mondta ám atyám! Na aztán Lacira csak egyet tudott, mer' ott vót a kézibe a lóhajtó ustor. Az a nagykapun keresztül, mer' így hosszába vótak a deszkák szegelve, úgy csinálták egybe a nagykaput. Könnyen ment a nagykapun, akár a létrán ment vóna, de egyet mielőtt átugrott vóna az utcára, egy jó nagyot csak kapott a fenekire. Én meg mán akkor is a kényelmet szerettem, a kiskapun. Mer' jó mondják, hogy a nagykapu mellett van a kiskapu. Úgy gondoltam, hogy még Lacival foglalkozik atyám, én ki tudok bújni a kutyalyukon. Mer' úgy hívtuk azt, kutyalyuk. Hát nem bírtam, a fejem beszorult, se ki nem bírtam húzni, se átmenni. Négykézláb vótam, klotgatya vót' rajtam, úgyhogy jó' ki vót' feszülve a fenekemen a gatya, oszt adta atyám az atyai áldást: „Basszam az anyádat, kell-e még disznótoros? " Elsőre nem feleltem, mer' hurkásra verte a fenekemet az öreg. Hát leégett vóna a fél kazal, nádtetős házak vótak' a közelbe'. De addig nem szólt a játékunkba bele, még gyufa nem kellett. „ Tarzán " Na ketten vóttink reformátusok az egész faluba', (értsd: Cibakházán) első osztályúi' hatodik osztályosig, Molnár Imrének hívták, volt az itt rendőrparancsnok is Földváron. Elég az hozzá, elindultunk mi korán, hogy 8.00 órára itt legyünk, (értsd: Tiszaföldváron konfirmálni) szülők is vótak ugye, meg lehetett vinni vendég hallgatót is. Vótak sokan. Elég az hozzá, hogy ott kellett elgyönni a mozi előtt, itten a Községházával vót az szomszédos. Hát aztán akkor játszottak egy új „Tarzán " filmet. Hát az roppant érdekelt bennünket ugye. Nézegettük a képeket, mer' sok kép ki vót rakva, ilyen üvegezett, keskeny szekrényekbe. Végig néztük, egy helyen meg ki vót ragasztva egy nagy „piagátba" „Tarzán". Friss vót még a ragasztás, úgyhogy könnyen le lehetett vermi. Mondom Imrének: „ Te meg falazza ', ha gyön valaki, szólj, akkor majd abbahagyom a levételt. " Hát aztán le is vettem, sikerült, szépen összehajtogattam, aztán az ingemnek a belsejébe, az ing alá tettem. Igen ám, de mán akkor 10 óra felé járt az idő, mikor mindennel végeztünk, a „Tarzán" képleséssel is, meg a „piagát" levétellel is. Bemegyünk, hát meglepődtünk borzasztó, mán akkor vége vót a konfirmációnak, mán szedegellőztek felfelé az öregasszonyok, hogy kiosszák az obsitot, vagy mit, mer' kaptunk egy-egy szép díszített oklevélfélét, hogy elvé-