Tiszazugi Tudósítások, 2014 (1. évfolyam, 1. szám)
2014-07-01 / 1. szám
2014. július TISZAZUGI TUDÓSÍTÁSOK 15 „A MI KARUNK, A MI SZÍVÜNK, A MI LELKES MAGYAR HITÜNK: EZ AZ ERŐ VOLT VELÜNK!” A huszadik század elején a vallásos hit és az egyházak meghatározó szerepet játszottak a családok életében. A születés, a házasság, a halál, vallási szertartásokkal kapcsolódtak össze. Ugyanez volt a jellemző a munka világára és a társadalmi élet nagy részére is. Ezekkel összefüggésben a papoknak, mint Isten szolgáinak nagy tekintélyük volt az emberek körében, és domináns szerepet játszottak a hitük, a morális felfogásuk és az életvitelük alakításában. Egy olyan kataklizma idején, mint az első világháború, az Istenben való hit, mind a harcoló katonák, mind pedig az otthon maradt hozzátartozóik tudatában és napi életében még inkább felértékelődött. Ott, ahol a „halálgép muzsikál”, golyók, repeszek és srapnelek sebesítik és ölik halomra az embereket, ott ahol az állandó aggódás a mindennapok részévé válik, s rettegnek a fiú, a kedves halál hírét hozó levéltől, ott az emberek gondolat világában állandósul az Isten jelenléte, gyakori a fohász és az imádság. „Csak Te vagy, Isten, minden bizodalmám, / Benned vagyon csak az én nyugodalmam; / Ezer vész dúljon bár most a világon, / Te vagy világom.” A vallásosság, a hit és az egyházak szerepe az Osztrák-Magyar Monarchia részét képező országunkban is ugyanúgy felerősödött, mint Európa szerte. Az egyházak vezetői a háború kitörésekor és annak folyamán állást foglaltak a háborúról, s papjaik pedig végezték azokat a feladatokat, amelyek hitükből, lelkiismeretükből és elöljáróik utasításaiból következtek. A katolikus egyház feje az egész háború folyamán XV. Benedek pápa volt. Az egységes olasz állam megteremtése után a pápai állam befolyása jelentősen visszaszorult, de a pápának, mint egy világegyház vezetőjének óriási volt a befolyása. Ez a befolyás a politikai vezetőkre kevésbé hatott, mint a harcoló katonákra és a hátországok lakóira. A pápa mindent megtett annak érdekében, hogy Olaszország ne lépjen be a háborúba, mint tudjuk sikertelenül. A háború alatt többször intézett békefelhívást a nagyhatalmak vezetőihez, sajnos azonban ebben is kudarcot vallott. Enciklikájában és a nyilvánosságra hozott imájában elítélően szólta háború borzalmairól. A béke és a szeretet uralmának eljöveteléért imádkozott a Teremtőhöz: „...add vissza a háborgó világnak nyugalmát és békéjét.” „Sugalld az uralkodóknak és a népeknek a békülékenység szellemét, s szüntesd meg az ádáz viszályokat, amelyek a nemzetek szívét tépik, marcangolják.” Kéri az Urat, hogy szánja meg „a sok kesergő anyát”, a „számtalan apátián árvát és családot”. (1915) 1918-ban a Motu Proprio kezdetű felhívásában elkeseredetten állapítja meg, hogy a háború borzalmai folytatódnak. Megparancsolja az egyház összes papjának, hogy június 29-én, Péter és Pál napján a szentmisét az Úrnak, a népek nevében mutassák be. A pápa magatartása a katolikus klérust nem akadályozta, de nem is akadályozhatta meg abban, hogy kiálljon a háború mellett, s hogy megáldja a hadba induló katonákat és fegyvereiket. így tettek Európa szerte valamennyi egyház püspökei és papjai. Ugyanakkor a pápa háborúellenes magatartásának és megnyilvánulásainak jelentős szerepük volt abban, hogy a béke óhajtása bekerült a papság és a hívek köztudatába, sőt bizonyos fokig a kiadott imakönyveket, a vallásos verseket és énekeket is tematizálta. Magyarországon az egyházak vezetőinek túlnyomó többsége a háborús politika mellé állt. Csernoch János esztergomi hercegprímás ugyan nem hitt a háború kirobbanásában, de amikor az mégis megtörtént, azonnal felajánlotta a szolgálatát a politikai vezetésnek. Hazafias felbuzdulásukban így tettek az egyházak vezetői egész Európában és Magyarországon is. Áldozatvállalásra, hősi küzdelemre szólították fel a hadba hívottakat, az otthon maradottakat pedig áldozatos béketürésre. Nem szabad azonban elfeledkeznünk arról, hogy - főleg a háború kezdetekor - szinte mindenki hitt annak igazságos voltában. A szarajevói gyilkosságot a Monarchiában olyan elvetemült gaztettnek fogták fel, amelyért a szerbeket és a szövetségeseiket - az ellenséget - meg kell büntetni. A háborút úgy értelmezték, mint amelyik a bűnös népek megtisztulását szolgálja. Ebben a küzdelemben a rosszat, a gonoszt a másik fél képviseli, amelynek legyőzése Isten akaratának is tekinthető. A magyar klérus tagjai közül egyedül Giesswein Sándor prelátus ítélte el a háborús vérengzést. Ez az ő keresztény szocialista meggyőződéséből következett. Nyilvánvaló az is, hogy a papságnak az előbb említett meggyőződése ellenére mindez lelkiismereti problémákat is okozott. Ezért is volt az, - és ez a klérus becsületére legyen mondva, - hogy a tagjainak jelentős része lelkesen jótékonykodott, és a híveket is erre szólította fel. Hatalmas pénzösszegeket ajánlottak fel a háborús nyomor enyhítésére, épületeikben menhelyeket és hadikórházakat rendeztek be. A templomok harangjait, orgonasípjait és rézfedőzeteit hadicélokra áldozták fel. Jól mutatja a papok ambivalens helyzetét Prohászka Ottokár püspök lelki vívódása. Prohászka is a háborús politika mellé állt. írásaiban és beszédeiben vigasztalta a szenvedőket, bátorította a csüggedőket. Ugyanakkor egyetértett a latin költővel, Vergiliusszal: „Nulla salusbello; pacem te poscimusomnes.” Az az „Nincs köszönet háborúban, békét kívánunk mindnyájan.” Őt is és másokat is a gyors győzelem elmaradása gondolkodtatta el. 1915. március 3-án a következőket írta a naplójába: „írok hébe-hóba cikkeket a háborúról. Van benne páthosz is, s az a rettenetes csak félig éber öntudat, hogy ez a halál útja. Mikor kiabálták az ablakom alatt, hogy» éljen a háború«, mintha csak azt kiáltották volna: »éljen a halál«... Nem Uram, a háború nem a Te gondolatod.” Prohászka felfogásában és vívódásában ott munkált a mély vallásos hite, a hatalmon lévőkhöz való lojalitása, a gyötrelmeket okozó háború és a nagytőke gyűlölete. A sajnálatosan meglévő antiszemitizmusa is ez utóbbival függött össze. A magyar egyházak a Nagy Háború első napjától az utolsóig rendkívül nagy figyelmet fordítottak arra, hogy a harcoló katonákat és a hátországban élőket ellássák imakönyvekkel és más vallásos kiadványokkal. A katonák és a civilek lelki gondozására természetesen a sajtót is felhasználták. Ezeknek, a katonákhoz való eljuttatása a tábori vagy katonalelkészek feladata volt. Az ő dolguk volt természetesen a csapatok lelki erejének és moráljának a fenntartása, a vallásgyakorlás fronton való biztosítása, az istentiszteletek végzése, a szentségek kiszolgáltatása, ünnepi beszédek tartása, az egyes katonák lelki gondozása, a demoralizáló események feldolgozásának segítése, sőt a családgondozás, a családdal való kapcsolattartás is. Jellemzően a sebesültszállítókhoz tartoztak, és a kötözőhelyeken tartózkodtak. A katolikusokon kívül protestáns lelkészek is szolgáltak a Monarchia hadseregében. Összesen 2 400 fő látta el ezeket a feladatokat. A már említett imakönyvek és más vallásos kiadványok szerepe tulajdonképpen ugyanaz volt, mint a tábori lelkészeké: buzdítás, vigasz, a hitélet biztosítása és ébrentartása. Az egyházak - különösen a katolikus - már a huszadik század fordulója idején is jelentettek meg tematikus imakönyveket. Ezek a különböző élethelyzetekre és körülményekre szabottak voltak, s a háború kitörése után nagy számban osztották szét őket a katonák és a hozzátartozóik között. A Szent István Társulat által már korábban kiadott katonaimakönyvet (tábori imakönyv) 1914-ben ingyen osztogatták a katonáknak. Reviczky Aladár: Bízzál fiam címmel imakönyvet szerkesztett a sebesülteknek. E két utóbb említett katonai imakönyvet 670 000 példányban adták ki és osztották szét. A protestánsok kis füzetet jelentettek meg a harcolók számára. A háború idején kiadott tábori imakönyvek szerkesztői kerülték azokat a témákat, amelyek felekezeti megosztást idéztek volna elő (szentségtan, Szűz Mária szerepe, stb.), így elmondhatjuk, hogy tulajdonképpen ökumenikus szelleműek voltak. Ilyen módon tudták leginkább betölteni pasztorációs funkciójukat. A témakörök, amelyek általában egy-egy katonaimakönyv fejezetét is jelentették, nagyjából és egészében minden felekezet esetében azonosak voltak: általános imádságok, háborús idők imái, harctéri imák és bölcs mondások, gondolatok. Természetesen ez utóbbiakat is a háború tematizálta. Rövidek, egyszerűek, könnyen megtanulhatóak és hatásosak voltak a módszertani szempontból legsikerültebb tábori imakönyvek. Az egyházak ezeknek az imádságos könyveknek a tömeges megjelentetésével szinte azonnal reagáltak kitüntetett jelentőségű hadi eseményekre. Jól megfigyelhető, hogy az idő elteltével dominánsabbá váltak a békével és annak óhajtásával kapcsolatos imádságok. Az egyházi és a világi sajtó a vallásos versek, imádságok megjelentetésekor ugyanazokat a szerkesztési elveket alkalmazta, amelyeket az imádságos könyvek írói és szerkesztői. Sőt a katonák napló bejegyzéseire, a fronton költött verseire és énekeire is hatással voltak az egyházi kiadványok. Az alábbiakban, egy katonaimakönyvben és egy Magyar Vesperásban leírtak alapján - idézetek közzétételével - mutatjuk be a katonaimádságok, vallásos tartalmú versek és napló beírások néhány sajátosságát. Azt a katonaimakönyvet, amelyet az olvasóval megismertetünk apró, keménypapírból készült tokba helyezték el, s olyan nagyságúra készítették, hogy beleférjen a katonák zubbonyzsebébe. A címe: Háborús idők imádságos könyve. Hadba vonult katonák és azok családjai számára. írta Sántha Károly. Debrecenben adta ki 1915-ben Hegedűs és Sándor Könyvkiadó-hivatala. A bejegyzés tanúsága szerint Hruska János tulajdona volt. Az első lap belső oldalán az alábbi bibliai idézet található: „Vigyázzatok és imádkozzatok, hogy kísérteibe ne essetek; mert jóllehet a lélek kész, de a test erőtelen. Máté ev. XXVI.41.” A szerző nyilvánvalóan a bűntől való visszatartás célzatával írta oda az evangélista idézett intelmét. A kis imakönyv tartalmának szerkezete jól alátámasztja mindazt, amit az előbbiekben a tábori imakönyvekről írtunk. A bevezető vers magára az imádkozásra szólítja fel a katonákat: „Imádkozzál, ha Istened megáldott, / S vidáman folynak élted napjai; / Imádkozzál, ha szíved bú szorítja, / S könnyhullatással sózod kenyered.” Az imakönyvben megtaláljuk a Miatyánkot, a Hiszekegyet, a nemzeti imádságainkat (Himnusz, Szózat), a hétköznapokra és az ünnepekre rendelt imádságokat és énekeket. Ez utóbbiak legnagyobb részét természetesen azok teszik ki, amelyek a katonai élethez és a háborúhoz kötődnek: „Hadbavonultak imái, Imádságok a hadbavonultakért, hazaszeretet, katona gyászistentiszteleti és katonatemetési énekek, ima békekötéskor.” Minden ima mottója egy-egy ó- és újszövetségi bibliai idézet. Háborús idők imakönyvéről van szó, így érthető, hogy szerző az imádságokban nagyon gyakran Seregek Urának nevezi az Istent, ugyanúgy a legfőbb hadúrnak tekintve őt, mint egykor Izrael törzsei. Nagyon gyakoriak és tendenciózusak az ilyen jelle-A cikk folytatása aló. oldalon!
