Szlankó István: Tiszaföldvárra vonatkozó adatok (1723–1724) (Tiszaföldvár) / 0729-1998

szik figyelembe, hanem a dolgozatíráskor fennállókat. Való igaz, hogy a cipőgyár 193° után kezdte meg a termelést, de még inkább igaz. hogy 1940 után! 1941 ő­szén a később raktárnak szánt ideiglenes gyárépületnek, valamint a két ideiglenes raktárépületnek /amely ideig­lenes raktárakat 1944.okt. első nap.iaiban a német stukák porrá bombáztak/ még csak az alapjai voltak meg! Legelő­ször a vezető tisztviselők lakásai készültek el, s ezek befejezésén dolgoztak 1941 őszén. Bata eredetileg Csepel szigetén akart gyárat építe­ni, de a befolyásos újpesti Wolfner cipőgyáros család ezt megakadályozta, kb. 1938 őszén. Bata 1940-ben vásárolta meg a területet Szobotká­tól, s azért éppen ezt a területet, mivel itt szorul egymás mellé a Tisza, a szolnok-szentesi műút, és szol­nok-szentesi vasútvonal. Amint 1941 őszén a magyarul ki­tűnően beszélő cseh építésvezető mérnök nekünk elmondta, a háború utáni rendezett időben hajókikötőt és repülőte­ret szándékoztak építeni, a vasútállomást pedig kibővít­ve, városi színvonalra hozni. Közbevetőleg: A földvári polgári iskola akkoriban éledt újjá, és 1941 őszén két osztálya volt. /Személy szerint elsős voltam/, A helybeli református kántorból lett igazgató /Szabó Gyula/ vezetésével a fiúk számhábor­rúzva, nyargalva tették meg az utat a földvári község­házától Martfűig. A lányok és a nőtanárok jó órával ko.­rábban elindultak. Az épülő cipőgyár mellett a Laczkó­féle téglagyárat látogattuk meg. E látogatásig a vajaskiflit és a kakaót külön-külön ismertem, de inkább elméletben, mivel az ilyen fényűzés­től messze éltem. Éppen azért ragadt meg bennem sok min­den arról a napról, mert az építésvezetőség vajaskiflivel és kakaóval vendégelte meg a népes társaságot 0 Valamikor 1942-ben indult meg a termelés az előbb említett, későbbi raktárnak szánt ideiglenes gyárépületben. Martfűről és a cipőgyárról vannak adatok az "Adatok..." I. kötetében, Martfű-nél! X jav: három osztálya A

Next

/
Oldalképek
Tartalom