Botka János: Hagyományos búzatermelés Csépán (Csépa, 1969) / 0123-1971

állatokkal, leginkább lovakkal forgattattak. A könyöktengelyből négy erős rud ágazott ki, egymástól olyan távlóságra, hogy a lovak közé férjenek. A rudak végére voltak szerelve a hámfák, melyekhez akasztották az istrángokat. A tengelyből még négy vaspálca is kiágazott a lovak fejével egy magasságban. Ezekhez volt kötve a lovak feje, hogy ne menjenek más irányba. Igy a vaspálcák irányitották, vezették az állatokat és kényszeritették őket állandó körforgásra. Hasonló volt ez a kézierővel történő serg

o vagy bolondkocs

i meghajtáshoz. A lovaknak egyformán kellett húzniok, hogy a gép egyenletesen járjon. Erre a könyök-tengely végén ülő lóhajtó ügyelt. Az állatokat félnaponként cserélték, délelőtt és délután is 4-4 dolgozott. Időnként, mikor a fáradtság jelzéseként nagyon integettek fejükkel, megitatták őket. Sokszor a gép állításakor is pihenhettek. Ennél a cséplési formánál, a nem teljesen egyenletes ó® gyengébb meghajtás miatt, az etető csak félkévéket ereszthetett a dobba, különben a gép könnyen lefult volna és szaggatottá tette volna a gép járását, A későbbiek során, körülbelül az első világháborútól a huszas évek végéig a tljzes gé

p volt használatos. Itt a meghajtást a kasán, csifelőkazá

n szolgáltatta. A kazánban szénnel, fával, szalmával, szárral, venyigével, minden éghető anyaggal lehetett tüzelni. Akinek nem volt szalm'ra szüksége minden 5-6. rudast tüzelni vitette. Ezeknek az elterjedése idején, már lógerokban is csépeltek. A továbbiakban egészen napjainkig a traktorral történő meghajtású cséplőgépek terjedtek el. Ezeket nevezték egyszerűen gép

eknek. A gép legfontosabb részei; a törekrázó rost

a, röviden törekrázó vagy törekasztal, ahonnan a törek kiszóródik, a szalmarázó: ahonnan a szalma kikerül a szortírozó

: ez egy henger,