Botka János: Hagyományos búzatermelés Csépán (Csépa, 1969) / 0123-1971
hogy a ledobált kévéket a megfelelő helyre pakolja. A kocsis igyekezett mindig lehetőleg a kéz alá dobni a kévéket. Előfordult, főleg a kazal magasodásakor, hogy harmadik embert, egy adogatót is bevontak a munkába, akinek feladata a kévék asztagoshoz valő juttatása volt. Az asztagpakolás nagy ügyességet és gyakorlatot követelt meg. Sokan ellipszis alaku/jí asztagot, mások egyenes oldal szögletes asztago t. vagy kerek asztago t raktak. Ezt a hely nagysága, fi gaz hosszúsága vagy éppen a gazda gyakorlata határozta meg. Az asztagos már tudta, hogy mennyi csomónak mekkora feneke t kell vetni, Például 100 cscinónak 10 m hosszú, A m széles megfelelt. A kazal vagy asztag szélét, külső peremét mindig a kévék szalmás vége adta. Tehát a kévéket fejjel befelé kezdték pakolni. Mikor a peremet egy dar ibon kirakták, vögyelésse l. a kévék kalászos részének kalászos részére való pakolásával folytatták az asztagolást. Mikor az első réteget lerakták, azaz elkészült a fenék, a rakó a megfelelő helyen mindig kalászos részen állt, és attól függően, hogy tf jobbos vagy balos volt, jobb vagy bal lábához tette a kévéket. Ezt ugy mondták: Lábával vezeti a rakás t. Mi&or egy kocsival beaeztagoztak, a kocsis körülnézte a kazalt és figyelmeztette a rakót, hol kell esetleg kijjebb vagy beljebb pakolni, vagy villájával maga is próbált rajta igazítani. A kerek és ellipszis alakú asz tagrakás kor az asztr.£ előbb szélesedett majd vékonyodott. Ezeket nevezték csinos asztalokna k. A szélesítést és a vékonyitást a kévéknek a kijjebb illetve beljebb történő helyezésével lehetett elérni. Mindig a kévék kötelének vastagságával rakták a következő rétegeket kijjebb vagy beljebb, Mikor kellő magasságot elérte a kazal, megkezdték a havazásá t. Az utolsó réteg külső kévéinek köteléig tették most már a hajazó réteg kévéjének farát, A következő réteget megint kéve
