Tüdős Sarolta: Tessedik Sámuel közgazdasági törekvései (1935) / 0099-1966

- 16 ­pedig helyes irányelvek szerint lehetne felépíteni, melyeket már egy meglé­vő községben nehéz megvalósítani. Az uj falvak felépítéséhez szükséges M * t tervrajzot Der Landmann in Ungaríj" és az Oeconomisch-phisicalisch­statistische Bemerkungen * cimü munkája függelékében közli. Uj község- alapításánál elsősorban arra kell figyelemmel lenni,hogy az illető hely lehetőleg a vidék gazdasági centrumában legyen, egészgéges levegővel s a közelben elegendő mennyiségű iható vizzel. A határát helyesen kell felosztani,hogy minden jobbágynak meg legyen a maga megfelelő nagyságú házhelye, szántója és legelője, mert egyik , -vagy másik hiányában egész gaz­dasága könnyen tönkremehet. A házhelyek között széles lehetőleg egyenes két oldalt fákkal szegélyezett utcákat kell hagyni, egyrészt tüzrendészeti szempontból, másrészt, hogy az esővizet futóárkokkal le lehessen vezetni. Házakat csak akkor legyen szabad építeni, ha a tervet egy mérnöki dolgokhoz értő ember megvizsgálta , pl. az. uraság gazdasági inspectora. Kényelmes, jól beosztott szobákkal , külön hálókamrákkal,istállókkal s csűrökkel ellá­tott falusi házakat látott Tessedik Nógrád megyében s ezeket ajánlja mintákul. Minden épületet kert vegyen körül, gyümölcsfákkal beültetve, körülkerítve élősövénnyel. Javasolja azt is, hogy gó volna a házakat emeletre építeni? ugy, hogy a földszinten esetleg boltok lennének elhelyezve s legalább négy család férjen el a házban. így a lakóházakkal kevesebb területet foglalnának el, a falu is kisebb terjedelmű lenne, a szántóföldek közelebb esnének s » ezeket egy darabban kellene a gazdának kiszabni, mert a szanaszét heverő . földek megművelése igen nehéz, üdvös és hasznos volna, ha a falu lelkésze é's tanítója kapna a földesúrtól egy sessió földet használatra, hol kipróbál­nák az ujabb gazdálkodási módokat,hogy a paraszt saját szemével győződhessen meg róla, milyen hasznosan lehet megművelni kis darab földet is. - Gondoskod­ni kellene arrél, hogy a községben minden fontosabb iparág legalább egy

Next

/
Oldalképek
Tartalom