Tiszaföldvári Hírlap, 1991 (3. évfolyam, 1-12. szám)
1991-10-01 / 10. szám
1991. OKTÓBER TISZAFÖLDVÁRI HÍRLAP 7 / Uj épületben a rendőrőrs A rendőrség - csendőrség, milícia, police stb. - minden gondolkozó és emlékező emberben véleményeket és érzelmeket gerjeszt. Minden társadalomban a közélet és érdeklődés középpontjában áll, állandó részese és forrása az újsághíreknek és -cikkeknek, jelentősen befolyásolja az emberek közérzetét. Az állampolgár és a rendőrség viszonya, kapcsolata igen sokszínű. A bűnözők, nyilvánvalóan, minden rendőrséget gyűlölnek. Az, hogy az „átlagember” mennyire tiszteli a rendőrséget, az már a mindenkori rendőrségen múlik. Ha a földvári embereknek is eszükbe jutott sok jó és kevésbé jó emlék, tapasztalat a rendőrséggel (régivel, újjal) kapcsolatban, annak oka lehet, hogy október 10- én hivatalosan is átadásra került a község újonnan épült impozáns rendőrségi épülete. A rövid, bensőséges ünnepségen dr. Vörös Miklós r. őrnagy. Szolnok város kapitánya adta át az új épületet, és kívánt sikeres és eredményes munkát Kecskés János r. főhadnagynak, a tiszaföldvári őrs parancsnokának és rajta keresztül az őrs állományának. Említést tett arról is, hogy ez év augusztusában a megyei r. főkapitány döntése alapján. Martfű város rendőrségének állományából a nyomozati csoportot kiemelték és Tiszaföldvárra telepítették. Tekintélyesebb és erősebb lett ezáltal a tiszaföldvári rendőrség, bár az intézkedés szomorú oka az, hogy az ellátási körzetben - Martfű, Rákócziújfalu, Tiszaföldvár - a bűnesetek 80%-a Tiszaföldváron történik, illetve tiszaföldvári lakost érint. Akkor is nagy gondot jelent ez, ha reményt keltő a bűnügyek felderítésének magas, 30%-os aránya, amely a megyei 9%-os arányt jelentősen meghaladja. A község nevében Marosfalvi Ernő polgármester köszöntötte az új „beköltözőket”. Említést tett arról, hogy amikor az épületet építeni kezdték^ még igencsak nyomasztotta a társadalmi közérzetet a régi rendőrség emléke, maga az építkezés is minden információ nélkül, magas kerítés mögött indult; a tiszaföldvári polgárok csak találgatták, kórház, maszek étterem, netán lakóház épüle a község közepén. Azután magától .kiszivárgott”, ami addig sem volt titok, hogy új rendőrőrsöt kapunk. Marosfalvi Ernő reményét fejezte ki, hogy az új és megújult rendőrség kivívja Tiszaföldvár lakosainak elismerését és megbecsülését, ennek biztató jelei láthatók. Sikeres és hasznos munkát, jó együttműködést kívánt a község rendjének biztosításához. Angyal Sándor r. alezredes, megyei főkapitány-helyettes pohárköszöntőjében a rendőri munka nehézsége, felelősséggel terhes feladatai mellett azt hangsúlyozta, hogy a rendőrségnek olyannyira az állampolgár, a lakosság rendőrségének kell lennie, hogy ha a lakosság választaná a rendőröket, akkor is ugyanazokat választaná és bízná meg, akik jelenleg is ellátják ezt a nem könnyű szolgálatot. Az embereknek érezniük és tudniuk kell, hogy ez a rendőrség értük van, ezt a követelményt pedig lelkiismeretes szolgálattal, képzett és alkalmas, nemcsak kellő mennyiségű, de kívánatos minőségi szintű állománnyal lehet teljesíteni. Az ünnepség oldott beszélgetésben folytatódott, gondokról, sikerekről, kudarcokról, tervekről, feladatokról és reményekről. Az „új ház” kívülről és belül is szép, tágas, esztétikus, helyiségei napfényesek, levegősek és - az önként belátogató számára - szinte barátságosak. A most elhagyott régi épület, az idősebb földváriak emlékezete szerint is, „ősidők óta” mindig őrs, laktanya volt, sőt, állítólag, már annak idején is erre a célra létesült. A nagyrészt vályogból épült, leromlott ház megérett a teljes felújításra, esetleg a lebontásra is. Az önkormányzatnak megvalósítható tervei vannak a hasznosításra, bár tisztázásra vár még a tulajdon kérdése. A ház feltehetően állami tulajdonban van, a BM kezelésében, de a telek, amelyen fekszik, egyesek szerint az evangélikus egyházé. A bizonytalanság oka, hogy a telekkönyvi hatóság a BM rendelkezésű ingatlanokról adatot nem szolgáltat, csak a rendőrhatóság részére. Az önkormányzat komoly ígéretet kapott a megyei kapitányságtól, hogy a kérdést rendezik, de ami igazán fontos, hogy szándékukban áll az ingatlant az önkormányzat tulajdonába átadni. Felmerült a régi épület hasznosítási változatai között, hogy az idősek napközi (szociális?) otthonát kívánnák itt kialakítani. Hamarosan kiderült, hogy a választás nem szerencsés, a tetemes felújítási költségektől függetlenül, a hely zajossága, főútvonal melletti elhelyezkedése alkalmatlanná teszik a célra. A központi fekvés más vonatkozásokban pedig kifejezett előny lehet egyéb közcélú létesítmény telepítése esetén. Természetes, hogy az új munkahelynek a tiszaföldvári rendőrség szolgálatot adó rendőrei örülnek legjobban, hiszen munkakörülményeik jelentősen javultak. Földváron sem lehet elmondani, hogy a rendőrök unatkoznak, ha túlterheltségük nem is olyan nagy, mint a nagyvárosiaké, hosszú szolgálatuk alatt nem mindegy, hogy milyen feltételek között dolgoznak, intézkednek. Helyzetükkel általában elégedettek, kapcsolatukat a lakossággal jónak tartják. Nyilvánvaló, hogy zavarja őket is a rendőrség tekintélyének, erkölcsi megbecsülésének - többnyire rajtuk kívül álló okok miatti - visszaesése. Ez a helyzet és a bűnözés országos előretörése feszültségeket és aggodalmakat is teremt, ha ez nem is mutatkozik meg mindennapi munkájukban. Tisztában vannak vele, hogy a rendőrség tekintélyének megteremtése (nem „visszaszerzése”!) elsősorban az 6 dolguk, de nemcsak kizárólag rajtuk múlik. A tiszaföldvári rendőrség fiatal és energikus parancsnoka sem áll bővében a szabadidőnek, ha komolyan veszi a dolgát, márpedig - úgy tűnik - komolyan veszi. Az őrs vezetése és tevékenysége az elmúlt időkben érezhetően javult, erőteljesebb, aktívabb lett, kevesebb a formalitás, gyérültek a „látszatmegoldások”. Az állomány összetétele „minőségileg” is javulni látszik, korátlaga fiatalodott, eredményességük, hatékonyságuk az erős leterheltség ellenére is nőtt. Létszámuk „szolgálati titok”, de - ahogy dr. Vörös Miklós őrnagy mondja - megszámolni őket nem tilos és nem lehetetlen. (A bürokrácia bizony nemcsak a könyökvédőt, hanem az egyenruhát is nagyon kedveli.) A keret feltöltött, de a helyiek reménykednek a létszám némi bővülésében is. A rendőrök nem kívánhatják (nem is hiszem, hogy akarnák), hogy az állampolgár „szeresse” őket. Igénylik viszont és szeretnék kivívni megbecsülésüket, együttműködő készségüket. Az állampolgár sem kívánja, hogy a rendőrség „babusgassa”, hiszen az talán rosszabb lenne a (már ismert, és remélhetőleg a múltba vesző) zaklatásnál is. De elvárja a rendőrség támogatását, segítségét, ha rászorul, és - sajnos - egyre gyakrabban rászorul. Valahogy úgy van ezzel, mint a hitetlen ember az Úristennel, ha komoly bajba kerül, utána, érte kiáltozik. Mi, tiszaföldváriak, örülünk tehát annak, hogy a helyi rendőrség külsőségekben is erősödött, gyarapodott az új épülettel, örülünk neki, hogy a község központjában egy korszerű, szép ház emelkedett - köszönet a kivitelezőknek is! -, és bizalommal vagyunk az iránt, hogy mindez olyan rendőrségi munkát eredményez, amely a törvénytisztelő, dolgos ember megelégedésére szolgál. V. E.
