Tiszaföldvári Hírlap, 1991 (3. évfolyam, 1-12. szám)

1991-11-01 / 11. szám

1991. NOVEMBER TISZAFÖLDVÁRI HÍRLAP 3 Tisztelt Hozzátartozók, Földvári Honfitársaim! Őszinte öröm és megil­­letődöttség járja át szívemet, hogy hívásunkra ilyen nagy számban megjelentek. A Magyar DemokrataFórum tiszaföldvári szervezete nevében szeretettel köszöntöm Önöket. Önöket, akik most a halottak napján eljöttek ide, a temetőkertbe emlékezni, ahol a világháborúk hősi halottai, véreink nyugszanak. Ter­mészetesen azokra is gondo­lunk most lélekben, kik hazánk határain túl, idegen földben van­nak eltemete. A halottak em­lékét ősi szokás szerint tisztelet illeti, ám hétszeres kegyelet jár azoknak, akiket az erőszak sem­misített meg, s hazánkért a leg­drágábbat, az életüket adták. Áldott legyen az emlékük. Hogy hányán voltak? És a háborús sírkeresztek tízmil­lióiból mennyi is a magyar? Sajnos, ezekre a kérdésekre csak bizonytalan válaszokat tudunk adni. Például a II. világháború­ban elesett honfitársainkról csak néhány szórványos és részadat­tal rendelkezünk, melyeknek mindegyike bizonyítottan téves. Hivatkoznék itt a Don-ka­­nyamál elesettek számára. Súlyos mulasztás terheli emi­att is az elmúlt rendszert, hiszen azelesetteket nemhogy kutatni, de elsiratni sem lehetett hivata­losan. Minden nép és minden nemzet elsirathatta az övéit, csak mi nem! A bűnös nemzet, acsatlós nemzet megszégyenítő bélyegét kellett viselnünk értizedeken keresztül. Most, amikor már nincsenek hazánk földjén a megszálló szovjet csapatok, szabadon emlékezhetünk végre reájuk, hálát adva Istennek, meg­engedte érni azt, hogy hazánk ismét szuverén, független ál­lam. Népünk történelmében 1526 óta oly ritkán és oly rövid időre adatott ez meg. Gon­doljunk csak a közel 150 éves török elnyomásra, a 400 éves Habsburg-elnyomásra, a német és a csaknem fél évszázadig tartó szovjet megszállásra. Ez utóbbi volt talán a legnyomasz­tóbb az emberi lélekre, hiszen az ezeréves keresztén múlttal rendelkező magyarság tekinté­lyes részét eltérítette hitétől és Istenétől. Most, hogy a sors különös kegyelméből kivonultak az ide­gen csapatok, itt az ideje, hogy a nemzet újra felegyenesedjék, felemelje fejét, és pótolja mind­azt, amit pótolnia szent köte­lessége. Itt, Tiszaföldváron is van mit tenni! Nincs emlékmű vagy kopjafa az aradi vér­tanúknak, az 1956-os mártí­roknak, hogy már a Rákóczi szabadságharc kuruc katonáit ne is említsem. Hogy miért van rá szükség? Azért - és itt Széchenyit hadd idézzem: „Csak egészséges nemzet képes véghezvinni csuda dolgokat!" A nemzet pedig csak úgy lesz egészséges, ha szembe mer néz­ni történelmi múltjával, erkölcsével és szokásaival. Csak biztos alapra lehet majd építeni a jövőt. Éppen ezért határozta el szervezetünk,hogy újrafelállít­­tatja a kettős keresztet az el­hunytakért, hogy az a honfitár­sunk is meggyújthasson itt egy szál gyertyát, vagy hozhasson ide virágot, koszorút, akinek szerettei idegen földben vagy nem Tiszaföldváron nyugsza­nak. Legyen tehát e kereszt min­denkié, és emlékezzünk,ha máskor nem is, legalább min­denszentekkor vagy halottak napján, mert: ha emlékezel - tartja a héber mondás -, jobb ember leszel! Ezek után pedig tisztelettel kérem a tiszteletes urat az ige­hirdetésre, majd pedig tisz­telendő urat, szentelje fel a keresztet! Elhangzott 1991. nov. 2-án 15 órakor a hősök temetőjében. Nagy Zoltánné tanár Ha november 28., akkor STEFÁNIA-nap. Ha november 30., akkor STEFÁNIA-BÁL! Már most karikázza be ezt a napot! A jótékony célú STEFÁNIA-BÁL igazi szórakozást, kikapcsolódást ígér 1991-ben is. NE FELEDJE, IDŐBEN FOGLALJON ASZTALT! Gólya ABC Mártírok út 3. szám Mindennap várjuk kedves vásárlóinkat! Nyitva tartás: hét­köznap: 6-tól 18-ig szombaton: 6-tól 15-ig vasárnap: 8-tól 11-ig Bővülő áruválaszték Festékek, festőszerszámok, mosó- és mosogatószerek Henkel és Johnson ter­mékek, testápolószerek Üveg, porcelán, műanyag áruk, fodrász kellékek. Várom vásárlóimat! Sárai Gábor festék, vegyiáru, üveg, porcelán üzlete Tiszaföldvár, Mártírok u. 37.

Next

/
Oldalképek
Tartalom