Bellon Tibor – Szabó László szerk.: Szolnok megye népművészete / Népművészeti örökségünk (Európa Könyvkiadó – Budapest, 1987)

Szolnok megye az ország néprajzi térképén (Botka János-Szabó István)

A kisnemesek lakta Szajolt leszámítva valamennyi település jobbágyi eredetű, kisebb nemesi és nagyobb földesúri birtokokkal, széles agrárproletár- és cselédréteggel. E települések lakói szinte falvanként specializálódva mintegy másfél százada jól alkalmazkodnak a város közelségéből és szükségleteiből adódó mellékjövedelmi, mellékfoglalkozási lehetőségekhez. Szajol, Zagyvarékas, Újszász lakossága főként vasutasokból álló réteget, Tószeg, Tiszavárkony, Rákóczifalva, Rákócziújfalu, Besenyszög kubikos- és iparimunkás-, majd közalkalmazotti réteget alakított ki. Abonyban, Nagykörűben a gyümölcs- és kertgazdálkodás, piacozás játszott fontos szerepet. Ezekre a rétegekre a kétlaki életmód, s bizonyos fokú - magatartásban, lakáskultúrában, viseletben, életszemléletben megmutatkozó - polgárosultság a jellemző. Emellett e falvak a konzerválódott paraszti élet színterei is. A különböző származáshely más-más jelleget ad a faluképnek, szokásoknak, nyelvjárásnak. TISZAFÜRED KÖRNYÉKE: A Tiszafüred-Tiszabő folyószakasz a Nagykunság és a Hortobágy közé zárt aprófalvas, víz menti vagy vadvizes, egykori jobbágyterület, amely zártsága, táji sajátossága miatt kulturálisan is egységet alkot. A vidék gazdasági és kulturális központja Tiszafüred, melynek révhelyén át a terület a hevesi és borsodi síksággal és hegyvidékkel is kapcsolatot tartott. A tájat különböző eredetű, de főként felvidéki részekről és Szatmár, Bihar megyékből bevándorolt vagy telepített lakosság alkotja. Tiszaörs, Nagyiván, Tiszaörvény kultúrájában a palóc elemek is kimutathatók. Jobbára református lakossága északkelet-magyarországi eredetű. Gazdasági kultúráját némileg megosztja a Tisza és a Hortobágy melléki jelleg. A Tiszaparti települések életében a halászat, vessző- és gyékényfonás, gyűjtögetés, míg a Hortobágy melletti Nagyiván, Tiszaigar, Tiszaörs életében a pásztorkodás, vadfogás, gyűjtögetés töltött be fontos szerepet. A falvakon belül külön pásztorréteg alakult ki, s nagyobb részben a nagybirtokosok szolgálatában állt. A falvak építkezési stílusa egymástól alig különbözik (lopott tornácos, egyes vagy ikeroszlopos házak). A tárgyi kultúrát a maguk készítette eszközök mellett a felvidéki fafaragók termékei (mezőgazdasági eszközök, rokkák, guzsalyok, ácsolt ládák, szuszékok), s a tiszafüredi iparosok vidéket ellátó készítményei (bútor, kerámia, lószerszámok) jelentős mértékben gazdagították. Virágzó pásztorművészet volt a területen (bőr, szaru- és fafaragások). A vidék társadalmában a legnépesebb réteg a cselédség és a vándormunkásság volt. Szokásokban és hitvilágban megmutatkoztak a vallási különbségek: a katolikusokat az ünnepekhez kötött szokások, hiedelmek gazdagsága (karácsony, húsvét, aprószentek, vízkereszt, szentek névnapjai), a reformátusokat a társas alkalmak meghatározó szerepe (fonók, tengerihántás, disznótor, lakodalom, névnap, keresztelő) jellemezte. TISZAZUG: A Hármas-Körös és a Tisza által két oldalról folyókkal, északkeleten a szolnoki löszháttal határolt, történeti22