Ihász István - Pintér János szerk.: Történeti Muzeológiai Szemle: A Magyar Múzeumi Történész Társulat Évkönyve 9. (Budapest, 2009)

II. Közlemények - módszertan - műhely - Pintér János: 100 éve született Wellmann Imre

sági iratok, oklevelek a 15. századtól napjainkig, archív fotók, mezőgazdasági vonatkozású térképek, állattenyésztési törzskönyvek, agrármüszaki dokumentációk, mezőgazdasági filmek, a magyar agrármúlt kiemelkedő egyéniségeinek személyi emlékanyaga és még számos egyéb, megőrzésre érdemes értékből alakult ki a tízegynéhány gyűjteményből álló Adattár. De nemcsak a gyűjtést szorgalmazta, hanem kidolgozta az ETO-n (Egyetemes Tizedes Osztályozás) alapuló, tematikus katalogizálási szakrendszert (később közismert nevén a „Wellmann-rendszert"), amely szerteágazó tematikus felépítésével az archívumban való kutatás, eligazodás megkönnyítésére szolgált. Azt a célkitűzést, hogy a Magyar Mezőgazdasági Múzeum az agrártörténeti kutatómunka központja legyen, az MTA Agrártörténeti Bizottsága célhitellel, és akadémiai alkalmazásban álló agrártörténészek múzeumba történő helyezésével segítette. Az akadémiai kutatás munkáját az 1960-as évektől szintén Wellmann irányította. A kutató tevékenységből kiemelkedik az 1715. és 1720., továbbá az 1828. évi országos összeírás anyagából éveken keresztül folyó rendszeres agrártörténeti regeszták készítése. Koordinálta és felügyelte a külső munkatársak által végzett „Urbaria et conscriptiones" elnevezésű levéltári forrásanyag agrártörténeti adatainak kijegyzését. Már elmúlt 60 éves, de fogékony volt az újra: az 1970-es években a múzeumban megkezdett számítógépes agrártörténeti forrásfeldolgozó munka egyik fő támogatója volt. A múzeumban eltöltött évei alatt kutatásai elsősorban a magyarországi földművelési rendszerek alakulásával, a 18. századi magyar mezőgazdaság problémáinak, történetének teljes körű vizsgálatával foglalkoztak. 1969-től már főigazgató-helyettesként sokat tett a Magyar Mezőgazdasági Múzeum nemzetközi kapcsolatainak bővítése és a hazai agrárfejlődés történetének külföldön való megismertetése érdekében. Tevékeny részt vállalt az ICOM-on belül a Mezőgazdasági Múzeumok Nemzetközi Szervezetének (AIMA) létrehozásában, majd működtetésében, az egyes kongresszusok megszervezésében, mint főtitkár, majd később alelnök. 0 irányította az 1971. évi AIMA kongresszus munkáját, melyet a Magyar Mezőgazdasági Múzeum alapításának 75. évfordulójára rendeztek meg a Vajdahunyad-várban és a Magyar Tudományos Akadémián. E tanácskozáson 25 ország mintegy két és félszáz szakembere vett részt. A kongresszus előadásait - idegen nyelven - ugyancsak ő szerkesztette vaskos kötetté. 1972-ben Kairóba utazott, hogy az ottani - magyar közreműködéssel az 1930-as években létrejött - mezőgazdasági múzeum korszerűsítéséhez adjon tanácsokat, amikor a nyílt utcán egy autó elgázolta. Súlyos sérüléseket szenvedett, több operáción esett át, de hónapokig tartó gyógyulása után töretlen munkakedvvel dolgozott. Nem titkolta ellenérzését azzal a rendszerrel szemben, amely az 1940-es évek végén megfosztotta akadémiai tagságától, s a Magyar Mezőgazdasági Múzeumba kerüléséig csak levéltári munkára adott számára lehetőséget. Ezt végül is nem bánta, hiszen ezek adták neki azt a hatalmas ismeretanyagot, amelyek publikálására az 1960-as évektől nyílt lehetősége. Wellmann Imre szívélyes, de zárkózott ember volt. Megpróbáltatásai, keserű élettapasztalatai következtében ezen nincs is csodálkozni való. Múzeumi munkatársai közül senkivel sem alakított ki közelebbi viszonyt. Igazából akkor volt elemében, ha szakmai kérdésekről, a mezőgazdaság, a jobbágyság-parasztság helyzetéről esett szó. Ilyenkor feloldódott hűvössége, élvezet volt hallgatni fejtegetéseit. E sorok írójával, mind kezdő segédmuzeológussal is, szívesen beszélgetett, kíváncsi volt, hogy az egyetemről frissen kikerült bölcsész mit tud Tessedikről, Pethéről, Nagyváthyról, hallott-e arról, hogy a 18. században nemcsak népnyúzó földesurak voltak, hanem racionálisan gazdálkodó birtokosok, és hogy a hazai mezőgazdaság történetében a robotra épülő földesúri gazdálkodás nem egy sommásan elítélni való folyamat. A segédmuzeológus szégyenkezett, hogy keveset tud, keveset olvasott, a kutatásban, a források kezelésében és feldolgozásában jelentős hiányosságai vannak, és sajnálta, hogy