Kurázsi Napló, 1994 (1. évfolyam, 3-17. szám)
1994-11-22 / 13. szám
10 KURÁZSI NAPLÓ Csodák Földváron is vannak!? Ószőlői evangélikus "kistemplom". Szívemnek kedves. Ezért hadd pendítsek érzelmi húrokat is az 1994. november 13-i templomszentelés alkalmából. Bevezetésképpen ehhez az eseményhez szeretném elmondani az én személyes "találkozásomat" a templommal, a "hőskorban". Jó pár éve történt, hogy miután naponta a templom előtt közlekedtem, csak távolról volt bátorságom az épületet nézegetni. Kíváncsiságból mégis bemerészkedtem, hogy közelebbről is szemügyre vegyem. Az előtte lévő dzsungelbe csapást törtem magamnak és az ajtó hasadékán bekukucskáltam. A látvány megragadott. Egyszerű építkezési formák, sima falak, semmi cicoma, díszítés, giccs. Természetes volt az összhatás, vagy ha jobban tetszik elegáns. Ettől kezdve nem volt nyugtom. Az motoszkált bennem, hogy ez a templom nem lehet ilyen csúfságára szégyenére a falunak. Habár a tapasztalataim alapján keserűen állapíthattam meg, hogy a falu hitével egyszinten van a templom állaga. Egy ismerősömmel elkezdtük a környék "rendbehozatalát”. Lelkesedésünkben nem igazán tudtuk, hogy mire is vállalkoztunk. A rengeteg szemét azt mutatta, hogy ezt a területet lerakodó helyként "hasznosították” az emberek az idők folyamán. Baltával irtottuk, ritkítottuk a bozótost. Éreztük, hogy ez a terület nagyon szép lehetett valamikor. Gyermekeinket is segítségül hívtuk, de miután ez kevésnek bizonyult, megpróbáltuk felkeresni az evangélikus híveket. Többnyire fáradt, idős emberek voltak akik támogatni bennünket. De feladni már nem tudtuk. Kinyittattuk az ajtót és bent is megpróbáltuk a "lehetetlent". Időközben üj ajtó készült amit a lelakkozása után a "jóemberek" az éjszaka folyamán összekarcolgattak. Bedobálták kővel a még ép ablakokat is és egyéb kegyelem döfésekről gondoskodtak. Segítőtársam félje sok olyan munkát elvégzett, ami egyszer majdnem az életébe került. Ekkor ügy éreztük, feladjuk. Mégis, a harang megszólaltatásakor tovább csináltuk és - ml naivak - hívogattuk az embereket a vasárnap esti Istentiszteletekre. Szerény körülmények között tartottuk, de legfeljebb imádságukkal tudtak ügy éreztük, "mienk ez a templom". A több, mint puritán körülmények és a téli hideg vetett véget a gyér látogatottságü istentiszteleteknek. Az akkor elkezdett munka folytatódott, befelyeződött és az eredményt mindenki megcsodálhatta, aki elment a templom vasárnapi felszentelésére. Dr. Harmati Béla evangélikus püspök áldotta meg a templomot és a három felekezet összegyűlt papjait, híveit, a vendégeket. A püspök űr bevezetőjében elmondta, hogy amikor a "kistemplom" előtt utazott el, szinte nem mert ránézni, mert ügy érezte, ezt a templomot felújítani szinte lehetetlen feladat. Számára a két földvári evangélikus templom nemcsak kettő volt a sok közül, hiszen a szüleit a nagy templomban keresztelték és a házasságkötésük is ott történt. Marosfalvi Ernő polgármester is résztvett a szertartáson, aki elmondta, hogy számára is milyen nagy öröm ennek a templomnak a felújítása, hiszen gyermekkori szálak kötik hozzá. A templom építésének is tanúja volt. A templomot 1941-ben szentelték fel, és az akkor még nagy evangélikus gyülekezet immá-on két templomot tartott fenn. S hogy milyen hasznos volt az, hogy a szőlők közé is építettek, az hamarosan bebizonyosodott, amikor a kitelepítés nehéz éveiben sok lakóhelyéről elüldözött ember lelt menedéket ezen a vidéken, és lelki vigaszt a td®i.iomban. A nagy nyomerúságban sokan Isten felé fordultak vagy megtagadták Őt. Az igazi csoda az lenne, ha az emberek lelkében is ilyen renoválás, megújulás, változás történne Isten iránt, mint a kis templom esetében. A püspök ür szavai szerint majd ezután fog eldőlni, hogy most, békeidőben, Tiszaföldvámak sok vagy kevés két evangélikus templom^ fegi Judit
