Kaposvári Gyöngyi szerk.: Varia museologica. Dolgozatok a szolnoki múzeum gyűjtőterületéről. Kaposvári Gyula válogatott írásai és bibliográfiája – A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok közleményei 55-56. (1996)

amelynek létük köszönhetik..." (Illyés Gyula: Szíves kalauz című kötetében a „Párizs szíve vagy a tegnapi és holnapi városok") Sorolhatnék még számos idézetet annak igazolására, hogy mennyire meghatározó élményt jelentettek Illyés Gyula számára 1919-ben Szolnoknál a hazát védő harcok utolsó fellángolásai. S a harcok közepette az ifjú Illyés szeme magába szívja a Tisza szépségét annyira, hogy évtizedek múltán - ha kissé elfogultan is - a Róma melletti Tiberisszel és a Firenzén átfolyó Arnóval együtt említi. Nem véletlenül használtuk fel Szolnok ismertetésénél a fenti idézetet, s került Gaál István: Képek egy város életéből című filmjének bevezető képsorai fölé is. Mindezek után szólnom kell arról is, hányszor próbáltuk a színház vezetőinél elérni, hogy Illyés Gyula történelmi drámáit is hozzák színre. Sikertelenül. 1971-ben pedig, amikor szeptember 27-én az MSzMP MB-től egy leirat érkezett a szolnoki múzeumhoz „a kispolgáriság néhány megnyilvánulási formáját" kutató felmérés során. válaszomban a színház műsorpolitikájával kapcsolatban ezt írtam: „A mai magyar drámairodalom klasszikusainak számító Németh Lászlónak a felszabadulás óta egy drámáját sem mutatták be Szolnokon, és Illyés Gyulától is csak a "Fáklyaláng"-ot 1954-ben, amely a tájelőadásokon is nagy közönségsikert aratott. Ezzel szemben a divatos, vagy annak mondott, a kispolgári sznobizmust erősítő darabok könnyebben kaptak helyet..." A 900 éves jubileumára készülő Szolnok drámapályázati kiírásával kapcsolatos tanácskozáson is hiába javasoltam - ismertetve Illyés Gyulának Szolnokkal való kapcsolatait -, hogy a magyar történelem fordulópontjait feldolgozó Illyés Gyulát kérjük fel az 1919-et bemutató dráma megírására, amivel történeti drámáit teljesebbé tehetné, - hasztalan; a helyi politikát jellemző merevség miatt erre nem került sor. Nagy kárára Szolnoknak és a magyar drámairodalomnak. 70 esztendeje, hogy a Magyar Tanácsköztársaság végharcainál itt volt a fiatal Illyés Gyula is, méltó megemlékezés lenne, ha 1989. augusztus 2-án egy Illyés Gyula emléktáblát helyezne Szolnok városa a Tisza-híd feljárójának a falára, amelyre az alábbi versrészlet kerülhetne: „AZT MONDD EL NÉKEM VÉGRE, MÚZSA : ... HOGY VETTEM RÉSZT UTCAI HARCBAN SZOLNOKNÁL, A CSEPELIEKKEL: ... HOGY PRÓBÁLTUK A TISZA-PARTNÁL FELTARTANI A TÖRTÉNELMET ..." (Illyés Gyula: Osztály-vizsga) Szolnok irodalmi emlékeit gazdagítaná és 1919 emlékét is idézné ez a tábla. Ezért fogadta el a Szolnoki Galéria Baráti Köre ez évi közgyűlésén az emléktábla elhelyezésének gondolatát egyhangú lelkesedéssel és kérte a Városi Tanácsot annak a Tisza-híd feljárójának falára történő elhelyezését 1989. augusztus 2-án. Szolnok volt az utolsó hídfő a tiszai front harcaiban. A szolnoki híd egyúttal Szolnok sorsát is példázza, mert a híd nemcsak összeköt, kereskedelmi kapcsolatokat tesz lehetővé, hanem taposnak, tipornak is rajta, s a háborús pusztításkor vele pusztul a város is. Több, mint négy évszázad óta öröm és jólét, bánat és pusztulás volt miatta a város osztályrésze. Mint a történelem tanúja, a Tisza-híd méltó helyet nyújt az Illyés Gyula-emléktáblának. 607