Kaposvári Gyöngyi szerk.: Varia museologica. Dolgozatok a szolnoki múzeum gyűjtőterületéről. Kaposvári Gyula válogatott írásai és bibliográfiája – A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok közleményei 55-56. (1996)

autón, ki hogy tudott, Alcsin keresztül a Dobai-cső irányába. Öregekkel, anyákkal, gyermekekkel telnek meg az óvóhelyek. Nőkkel, gyerekekkel teli fogatok, száguldó kerékpárosok, kifáradt futó emberek, asszonyok serege mindennapos látvány. Közöttük vagyok, velük futok, vagy óvóhelyen vagyok én is. Sokszor órákon át volt összepréselve minden rendű, rangú, korú ember, asszony és gyermek. Mindenki fáradt, kimerült, egyik sír, másik imádkozik, nagyon sokan zúgolódnak, mikor lesz már ennek vége. Ötven szájon mondják egyszerre... ...pedig még hátra van Szolnok és lakóinak valódi megpróbáltatása. Augusztus 2ö-án szörnyű bombazápor hullott Szolnok több részére. Sok ház rombadőlt, sok a sebesült, szétroncsolt hullák láthatók mindenütt a környéken. A halottak részére kocsikon szállítják az egyszerű, fekete koporsókat. Férj feleségét. feleség férjét, anya gyermekét, gyermek a szüleit keresi sírva. Szörnyű látvány, ami itt elébünk tárul." Egészítsük ki az augusztus 20-i eseményeket más forrásokkal is. A Nemzeti Jövőnk című szolnoki lap írja 1944. augusztus 22-i számában: „A rádió berepülési veszélyt jelzett, melyet gyorsan követett az egyes körzetek riasztása. Szolnokon is megszólaltak a szirénák, mivel több hullámban városunk felé repültek az ellenséges kötelékek. A feszült pillanatok csendjét hamarosan felváltotta az erős repülőzúgás és a légvédelmi ütegek tüze, majd a vészes bombasüvítés. Mintegy 120 gép nyolc hullámban erős támadást intézett városunk különböző részei ellen, melynek során tizenöt utcában keletkeztek súlyos károk. A lakosság fegyelmezett magatartásának tulajdonítható, hogy a támadás nagyságához képest aránylag csekély az áldozatok száma. A város határában több áldozatot követelt a bombázás és a sérülés is több volt, mivel ott a bombázók kis űrméretű bombákat szórtak nagy mennyiségben ..." A Szövetséges Repülők Parancsnoksága által kiadott „LÉGI HÍRADÓ" 12. száma pedig „Mi történt Szolnokon?" címmel így ír erről: „A szolnoki pályaudvar és a rákóczifalvai repülőtér elleni támadás során az amerikai liberátorok és a kísérő Mustang csatagépek egy vadászgéppel sem találkoztak és a légelhárító tűz gyenge volt. A szolnoki pályaudvar zsúfolva volt vonatokkal és a pilóták számos robbanást és gomolygó fekete füstfelhőket figyeltek meg. A felgyújtott vasúti kocsik között olajtartályok is voltak. A Szolnok, rákóczifalvai repülőtérre repeszbombák tömegét zúdították, melyek nagy pusztítást vittek végbe a hangárok és a felsorakozott repülőgépek között." A röplapot 1944. augusztus 28-án szórták le. Egészítsük még ki a fentieket azzal, hogy Szandát is sokhelyütt érte becsapódás, a repülőtér és Rákóczifalva közti területre is repesz- és gyújtóbombák tömege hullott. S itt a sebesültek és halottak között számos diák is volt, akiket a Tiszántúlról a nyári szünetben idehoztak ifjúsági építőtáborba. Ahogyan a lakosság felocsúdott első bénultságából, sietett az ismerősök, rokonok vagy ismeretlenek segítségére. Még a késő délutáni órákban is folyt a mentés. A Tisza-hidat is lezárták a civil forgalom elől, s az emberek, asszonyok tömegei estig a híd túlsó végén rekedtek. Elképzelni is rossz azt a lelkiállapotot, amit az ottrekedtek érezhették, vajon mi van az otthoniakkal? De folytassuk az események leírását ismét Sz. Balogh István feljegyzéseivel: „... Augusztus 21-én a Kettesvashídra hull a bombazápor. 22-én a vasútállomást és környékét éri bombatámadás. A pályaudvar mellett lévő megrongált házak mind rombadőlnek, a pályaudvaron szétrombolt szerelvények, feldőlt mozdonyok, felszaggatott pályatest, bárhová nézel, nem látsz egyebet a pusztulásnál. Most már a napok nagy része légiriadó alatt telik el... A híd környékét bombatölcsérek százai veszik körül. Augusztus 21-én egy vasúti szerelvény mozdonyán várta be a támadást a mozdonyvezető és a fűtő a Kettesvashíd szolnoki oldalánál. Az első hullám után 396