Szabó István: Fejezetek az észt kultúra történetéből – A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok közleményei 53. (1995)
foglalkozom az észt kultúrtörténettel. Ebből a témából számos kiállítást, publikációt készítettem. A Szolnok—Tallinn testvérvárosi kapcsolat révén mint muzeológusnak anyaggyűjtésre is lehetőségem volt tallinni és tartui múzeumokban, könyvtárakban, műtermekben. így nyílt lehetőségem arra, hogy a nálunk kevésbé publikus tendenciákra koncentráljak dolgozatomban. S bár tudatában vagyok egy balti összehasonlítás eredményekkel kecsegtető lehetőségének, az ismert politikai okok miatt a kutatásaim évei alatt erről le kellett mondanom. Az elmúlt évtizedek Szovjetuniót érintő köztudottan nehéz utazási, kutatási problematikája miatt, ábránd sem lehetett, hogy a három balti köztársaság mindegyikében szabadon közlekedve összehasonlító anyagot állítsak össze. Történelmük, évszázados elnyomatásuk és önállóságuk rövidke ideje sok tekintetben hasonló. Népeik sorsa területük stratégiai, gazdasági vonzása miatt azonos. Eredetük, s emiatt etnikai sajátosságaik, ebből fakadóan kultúrtörténetük más. Lényeges különbségeiket, a három népesség specifikumait azonban csak oly módon lehet érdemben összevetni, ha valaki mindhárom balti nép esetében hasonló mélységekkel kutathat. így fontosabbnak éreztem, ha szűk lehetőségeimmel az észt nemzeti kultúra kialakulására és fejlődésére s az ezt elősegítő észt értelmiség példaadó munkásságára szorítkozom. Hasonló okokból nem vizsgálhattam vallásukat sem. A főként lutheránus észteknél amúgy sem jellemző az intenzív vallási gyakorlat, s a szovjet időszak alatt még ez is minimálisra korlátozódott. Az észtség összetartó erejét nem a vallás határozta meg, bár elkülönítette a pravoszláv és katolikus környezetétől, hanem a tudatosan művelt és visszacsatolt kultúra. A múlt század kiemelkedő egyházi személyiségei is elsősorban a kultúra valamely területén végeztek hasznos szervezőmunkát lelkészi tevékenységük mellett. Az anyanyelvűség kialakulásában azonban óriási szerepet vállalt az észt nyelven folyó liturgia, az egyházi elemi iskolai oktatás. Hunfalvy leírása szerint a 19. század második harmadában a magasabb szintű iskolákban az egzisztenciális érvényesülés szempontjából a német nyelvet preferálta még az észt intelligencia is. S bár az anyák megtanították a gyermekeket észtül, az írás-olvasást csak a lutheránus elemi iskolákban sajátíthatták el. 23 Az észt nyelven folyó protestáns istentisztelet, s az elemi iskolai anyanyelvi ismeretek jelentősége éppen ezért felmérhetetlen az etnikai identitás keresése, a nemzetté válás folyamata szempontjából. Nyelvészeti, irodalomtörténeti oldalról eléggé feldolgozott ez a terület. 24 Vallásörténeti, a protestáns, illetve pravoszláv vallás különbségeinek hatásmechanizmusára vonatkozó pszichológiai, etikai vizsgálatokat viszont az utóbbi fél évszázadban nem lehetett folytatni, a téma tabu volt az észt szakemberek számára is. így az átfogó kép megrajzolásának reménye nélkül le kellett mondanunk az észtek nemzetté válási problematikájának felvázolásánál a vallás szerepének vizsgálatáról. A dolgozat egy másfél évszázados perióduson át követi az észt kultúra 23 HUNFALVY P. 1871. I. 64—75. p. 24 FAZEKAS J. 1936. 43—100. p. 17
