Bellon Tibor: Karcag város gazdálkodása. Földművelés. – A Damjanich János Múzeum közleményei 34-35. (1973)

latlanul megrövidítette a munkafolyamatot, embernek, állatnak kisebb energiájába került a munkavégzés. Számításait a következőkben összegzi : " Századvégi tapasztalat szerint Magyarország sík gabonatermő földjén a nyári munka 62 napon át tartott. Aratásra 14, hordás—nyomtatásra 14, cséplésre 24, nyárutói munkára i ++ ti 28

7 lo nap esett." A helyi emlékezet ugy tartja számon, hogy a búzán kivül termelt gabonaféléket még néhány évtizedig a hagyományos módon nyomtatták, mig a búzát már cséplőgéppel csépelték. Ezt azzal magyarázzák, hogy ezek jóval kisebb mennyiségek voltak, s hamar el lehetett nyomtatni. Ezek szalmáját az állatok takarmányozásában is felhasználták. A nyomtatással összetört szalmát jobban szerették az állatok, mint a cséplőgép töretlenebb szalmáját. Karcagon a cséplésnek illetve a nyomtatásnak két területe volt; a tanya és a város körüli rakodók, vagy lágerek. Az emlékezet ezt a két helyet jelöli meg, A történeti anyag azonban többet is elárul, nevezetesen azt, hogy a 18. században még általános lehetett a városban benn a portákon történő nyomtatás, sőt az is, hogy kinn a földön csináltak szérűt, s az ott termett gabonát elnyomtatták. l?7o-ben Nagy Péter " a múlt nyáron nyomtatáskor az cimborájával az tallón öszve hábcrod о oo yán " a tanács elé idéztetett. Valószínű, hogy ugyancsak a tarlón nyomtatott Ádám Mihály is kölcsönkért lóval, melyet a 289 "nyomtatás alatt a Farkassal meg etette." Fentebb utaltunk rá, hogy a tanya mellett a város körüli rakodók vagy lógerek szolgáltak a cséplés, nyomtatás helyéül. Karcagon l8ll-ben felsőbb hatósági ajánlásra szervezik meg a lógereket, ugyanis nagyon hasznosnak találták ezt a formát.