Bellon Tibor: Karcag város gazdálkodása. Földművelés. – A Damjanich János Múzeum közleményei 34-35. (1973)

azt kötetlenül hagyták. Annak az. emléke, hogy rendről kötötték fel a gabonát, csak a kölesnél maradt meg. Azt tartották, hogy a köles szalmájának renden kall megszáradnia, mert ha пел, a kéve belsejében a nedvességtől a szalma megpenészedik, keserű lesz, s nem alkalmas a jószág takarmányozására. Általában a szalmának mindig nagy szerepe volt a takarmányozásban, ezért sok gondot forditottak kezelésére. A másik kérdéskör, amit érintünk, a kötött gabonakévék asztagba rakása. A kötetlen gabonát csak csomózták, s ebből a csomóból nyomtatták el. A paraszti emlékezetben az asztagirakás kétféleképpen él. Az egyik vélemény szerint nem régi tudománya a karcagi gazdának, hozzá volt szokva, hogy csak vonta,— tóból nyomtat, az asztagrakás mesterségét nem nagyon értette. A másik vélemény ennek az ellenkezőjét állitja : nagyon jó asztagokat raktak. Olyan erősek voltak, hogy a legnagyobb vihar sem tudott bennük kárt tenni. Olyan volt egyeseknek az asztagjuk, hogy jobban állott, mint a házuk. Az anyag ismeretében állithatjuk, hogy mindkét véleménynek igaza van, mert a nagy határban valóban mindkét szélsőséggel lehetett találkozni. Azt sem lehet állitani, hogy egyiket vagy másikat birtoknagysághoz köt hetnénk. Az asztagot szakaszosan raktá~*k. E azt jelentette, hogy nem kezdték meg egyszerre az egész asztagot felhúzni, hanem egyszerre csak kb 2—3 méteres szakaszt. Előre kijelölték az ellipszis alakú asztag helyét, annak egyik végét, mint mondták, a kis kanfart

» vagy farkát rakták először. Ide rendszerint a vetőmagnak való került. Megkezdte az asztagrakó az alj át a vagy f éneké

t »ma.jd húzta felfelé, közben jól bélelte. Mikor elég magas lett a fal» - 146 -