Szabó László: Munkaszervezet és termelékenység a magyar parasztságnál a XIX-XX. században – A Damjanich János Múzeum közleményei 15-18. (1968)

eső, égzengés vagy visszafordulás, különleges állattal, személlyel stb. való találkozás). Ezek a tényezők okszerűen nem akadályoznák a munka végzését, eredményét sem. befolyásolnák, de a különböző gyökerű, hosszú időn át kialakult gyakorlat fontos szerepet tulajdonít nekik. Mögöttük mindig a túlvilági erőktől való félelem, rettegés húzódik meg, akik e tilalmak, előjelek semmibevétele esetén kárt okozhatnak, a imunka elvégzését meggátolhatják vagy eredményét tönkre tehetik. A munkát kísérő kultikus cselekedetek elvégzése 'munka kezdetén vagy munka közben éppen az ártó hatalmak távoltartását, a segítő hatalmak megnyerését szolgálják. Az egyén és közösség ezért elvégzésükhöz — [műveltségi szintjétől függően — ragaszkodik. Az állattartáshoz, (mint termelő tevékenységhez számtalan ilyen kultikus elem csatlakozik. Ezek közül legfontosabbnak a jószág tavaszi kihajtásakor végzett varázscselekményeket tartják, írtért ez jelenti az állattartásban egy új munkafázis kezdetét (nevelés, hizlalás, szaporítás stb.). „Mikor a szarvasmarhát tavasszal először kihajtják, bent az istállóban bodzafával vagy más zöld gallyal megverik őket, a kijáráshoz kívülbelül láncot és tojást tesznek. Az őrző gyerek aztán elviszi a tojást a szegényeknek, hogy imádkozzanak az egészségéért." (Vép)

39 „Szafcmárban Kisar községben régen első kihajtáskor tojáson át hajtották a jószágot, hogy egész évben egészséges legyen." (Kisar) „Mikor ment ki a tehén először, lepedőt húztak utána az asszonyok: vitte a zsétárt is, a harmatos abroszí belecsavarta és azt megitatta a tehénnel, mikor hazagyütt a legelőrül. Lékó Pista felesége mindig imondta: Na, nem jössz, azt mondja, harmatot szedni reggel? Én nem babonáskodok, mert majd úgy járok, mint Borsos Mengyiné." (Zagyvarékas)

40 Paládi Kovács Attila a keleti palócoktól számos kihajtási babonát idéz, melynek lényege az előzőekhez hasonlóan befolyásolni a jószág állapotát, szaporodását, egész esztendőre valamilyen varázscselekménnyel.

41 Az állatok szaporítása, gyógyítása, mint fizikai cselekedet, szintén számos varázslat elvégzését teszi szükségessé, hagyományőrző közösségekben. „A sertések vályújába országúton talált patkót jó tenni, ímert ha arról esznek, a betegség elkerüli őket." (Szatmár)

42 „Este nem lehet szemetet kihordani, inert megrontják a tehenet." (Matolcs). „Napszállat után nem adunk ki tejet, csak ha egy csipetnyi sót teszünk bele, ímert véres lesz a tehén teje." (Pocsaj) „Késsel nem lehet a tejbe nyúlni, mert a tehén tőgyit sebesítjük 'meg vele." (Györtelek) Erdőbényén az istálló ajtajára keresztet rajzolnak fehér imészszel és közben imádkoznak, hogy az új tehenet ne rontsák meg. (Erdőbénye) Gulácson a vett tehenet farral vezetik be az ólba és a kiskapun, hogy a boszorkány ne találja meg. (Gulács) „A kotló alá válogatott tojásokat a nő a lába között vészi át, hogy imind kikeljenek."

48 A kotló alá csak páratlan számú tojást tesznek, miért inasképp nem kelnek ki. (Mogyoróska) Az állatok haszna közül legfontosabb a tej, elsősorban azt akarják szaporítani. Mivel ez a leggyakoribb termék is, az állatot is ezen keresztül 39 Magyarság Néprajza. Bp. én. IV. 397. 40 CS. PÖCS ÉVA: Zagyvarékas ... 155. 41 PALÁDI KOVÁCS ATTILA: A keleti palócok pásztorkodása. MésH VII. (1965) 162—163. 42 SZENDREY ZSIGMOND: Évnegyedi szokásaink és babonáink. Ethn. LII. (1941) 10—23. — 10. 43 SZENDREY ÁKOS: A napforduló és a mágikus állatvédés összekapcsolásának kérdése. Ethn. LXX. (1959) 313—339. 137