Földvári Füge, 1998 (2. évfolyam, 1-25. szám)
1998-02-17 / 4. szám
4 Remélem veszik a lapot» akiknek szól !? A 12. oldalon lévő karatékák eredményei már-már szokványosak az egyesület életében (sikeres minősítő vizsgák, megyei és OB eredmények, sőt diákolimpiái dobogós helyezések, válogatott kerettagság amely EB és VB szereplést hozott), de ez a február 15-i már nem a megszokott módon elért eredmény. A kicsi és nagyobb karatékák önerőből készültek fel az elmúlt 6-7 hónapban, a segítségem és minden egyéb segítség nélkül, a vizsgára, ezért küzdeni akarásból dicséretes jár nekik. Ez az idő elég is volt ahhoz, hogy olyan új edzőpalánták választódjanak ki, akik folytatják a megkezdett utat. én nektek szorítok. Bízom abban, hogy Ti tovább bírjátok az állandó kilincsezést (harcot) a tisztelt hivatalban, amely az egyesület egyetlen támogatója. Bár az elmúlt évben meggyőződtem, hogy ez csak azért van így, mert a törvény előírja a támogatást. Ne adjátok alább a versenyeredményeket, mert ez az egyetlen amellyel érvelhettek és kérhettek esetleg több megbecsülést és támogatást. Ezúton megkövetem azokat a szülőket, akik rám bízták gyermekük nevelését, tanítását, de itt is igaz lesz a mondás - mindenki pótolható - és mindig lesz (remélem) aki tovább viszi, csinálja a küzdősportot kis városunkban. Kérdéseikre válaszolva, majd akkor fogok újra "ringbe szállni", ha elismerik eredményeinket. Nincs szándékomban megvárni azt, amikor az egyesület is "csak" járási és megyei hányád osztályú szereplést tud felmutatni. Ez lehet álom marad, de legalább szép a múlt. A jövő pedig ?! Természetesen mind az országos szövetségtől, és tőlem is a lehetőségeimhez mérten megadok minden segítséget. Addig is köszönjétek meg az egész évre (1997.) kapott 40-50 ezer forintot, hiszen elég volt egy országos bajnokság útiköltségére, de a nevezési díj már a ti részetek, el ne felejtsétek. A többi verseny, edzőtábor, szakmai továbbképzés, övvizsgák miatt már fájjon a feje szüléiteknek. Ha netán elfogy a cérnájuk és a pénzük (pénzetek), iratkozzatok be focizni vagy kézilabdázni, az nem kerül annyiba nektek, és ne feledjétek: a lényeg a mozgás és a sport szeretete. oss! Tokaji Sándor Szakmai díjak a megyében A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés 1997. évben felülvizsgálta a kitüntetés adományozására vonatkozó rendeletét, és indokoltnak tartotta szélesíteni a kitüntetések palettáját. Az új rendelet a már hagyományos Jász- Nagykun-Szolnok Megyéért Díj mellett szakmai tevékenységi kör szerinti kategóriákban is lehetőséget ad a kiemelkedő egyéni és közösségi munka elismerésére. Az új díjak a következők: Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Gazdasági Díj Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közművelődési Díj Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Pedagógiai Díj Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Művészeti Díj Jász-Nagykun Szolnok Megyei Egészségügyi és Szociális Díj Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Tudományos Díj Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Testnevelési és Sport Díj Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzati és Közigazgatási Díj Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendészeti és Közbiztonsági Díj A rendeletben foglaltak szerint a kitüntető díj adományozására javaslatot tehetnek a megyei közgyűlés tagjai, a megyei közgyűlés bizottságai, a megye telelpülési önkormányzatai, a polgármesterek, a jegyzők, a megyei érdekképviseleti szervezetek, szakmai szövetségek, szervezetek, kamarák, kulturális, közművelődési, művészeti, egészségügyi, szociális, sport egyesületek, sportági szövetségek, intézmények, tantestületek, felsőoktatási intézmények, A TIT, a JNK Szolnok Megyei Tudományos Testület, a közigazgatási szervek vezetői, a JNK Szolnok Megyei Bűnmegelőzési és Közbiztonsági Bizottság, a rendészeti szervek vezetői. A javaslatot a megyei közgyűlés elnökének kell megküldeni, március 31-ig. Polgárőrség Tiszaföldváron Beérett a gyümölcse annak a kezdeményezésnek, amelyet alig néhány hete indítottunk el itt, a Füge hasábjain: Nevezetesen, hogy alakuljon Tiszaföldváron is Polgárőr Egyesület. Szombat délután gyülekeztek azok a városért tenni is akaró polgárok, akik úgy gondolták, hogy ez az a terület ahol ők is cselekedni tudnak. A szervezők meghívták az "illetékeseket" (megyei polgárőrszövetség, városi rendőrkapitányság, földvári rendőrőrs képviselőit), és segítséget kértek, hogy a megalakítás minden szempontból jogszerű és megfelelő legyen. A meghirdetett időpontra (13 óra) tizenöt érdeklődő jelent meg. A jelenléti ívet mindenki aláírta, mely egyben arra is szolgált, hogy alapítótagként vállalják az egyesület megalakítását. A levezető elnök ismertette az Alapszabály és a Szervezeti és Működési Szabályzat tervezetét. A közgyűlés mindkettőt elfogadta. Ezután került sor az öt tagú elnökség megválasztására. Itt sem volt sok vita /semennyi/ egyhangú döntéssel az alábbi elnökség került megválasztásra: Elnök: Dékány László Alelnök: Cserna János Titkár: Barcza Gábor Szolgálatvezető: Hegedűs Levente Gazdaságvezelő: Nagy Edit A választások utáni felszólalásokban a gyakorlati munka feltételeinek megteremtéséről volt szó. Marosfalvi Ernő polgármester /aki maga is alapító tag/ ígéretei tett arra, hogy az önkormányzat helyet biztosít a Vendégházban /egyenlőre/ a Polgárőrség számára, s az anyagi támogatás sem marad el. Az elkövetkezendő feladatokról szólva Dékány László elmondta a tagságnak, hogy a hét folyamán a szükséges dokumentumok beszerzését végzi el az elnökség /bejegyzés, adószám, stb./. Liánná egyezíeni fognak a polgármesteri hivatallal és a helyi rendőrőrssel a minél jobb együttműködés megbeszélésére. Ezt követően újra összehívásra kerül a teljes tagság és megkezdődik a gyakorlati munka. Várják soraikba a segítőkész polgárokat. Ajax